Cassandra Clare: ÜvegvárosElolvastam: 2011. június 4.
Egyszer minden jó véget ér, így van ez ezzel a trilógiával is. Emlékszem, hogy tavaly nyáron ennek a sorozatnak az első része rángatott ki az olvasási válságomból, méghozzá annyira, hogy egy nap alatt befaltam az egész könyvet. Nos, ez történt most is, a harmadik rész is túllendített az egyéb dolgok okozta stressz miatti holtpontomon, bár mielőtt kinyitottam volna a könyvet erősen kételkedtem ebben a képességében, elvégre extra nyűgös voltam.
Aztán mikor elolvastam az első sort, rájöttem, hogy én bizony már nem nagyon emlékszem az előző rész történéseire (ez egyrészt annak köszönhető, hogy már elég régen olvastam, másrészt pedig híres vagyok fantasztikus amnéziámról), és hát az úgy meg milyen dolog lenne már, ha csak úgy belevágnék a várva várt harmadik részbe... Szóval levettem a polcomról a Hamuváros kötetét és random módra beleolvasgattam a soraiba, és szépen lassan megint összeállt a kép, mi is történt pontosan Jace - szel, Clary-vel és Simon -nal...
Aztán belevetettem magam az Üvegvárosba, és onnantól kezdve nem volt megállás: olyan
otthonosan mozogtam ebben a világban, mintha ténylegesen most olvastam volna ki az előző két részt, bár az írónő ismét sikeresen lenyűgözött a fantáziájával, a szereplőivel és a humorával. Egyszóval megvett kilóra, már valahol az első fejezet elején, miközben az ujjaim között csak úgy pörögtek a lapok, és az egész történet filmként elevenedett meg előttem.Igazából az olvasás alatt nem nagyon volt időm a gondolkodásra, de aztán ahogy az utolsó oldal utolsó szavát is elolvastam, feltettem magamnak azt a kérdést, hogy vajon mégis hogy csinálja ezt az írónő? Hiszen a titkok eltitkolása láthatóan nem megy neki igazából, messze van J. K. Rowlingtól ebben a tekintetben. Legalábbis nekem nem okoztak meglepetést a fordulatai. Ennek ellenére mégis lekötött, sőt elvarázsolt, és egy rossz szót sem tudnék mondani a sorozatra, még akkor sem, ha megerőltetném magam.
Cassandra Clare nagyon igényes stílusban írta meg könyveit, legalábbis a mai young adult könyveket tekintve mindenképp: nem használ tőmondatokat, nem ismételget kedvenc szavakat, sem gondolatmeneteket(és milyen szomorú dolog, hogy ezeket ki kell emelni...) , pörgős a cselekménye, de azért tájleírások is találhatók benne - éppen annyi, amennyit a mai fiatalság még képes befogadni. S ami még egy hatalmas plusz pontot érdemel, hogy hiába egy tinédzser lány a főszereplője a történetnek, mégsem megy át nyavalygásba és nyálcsorgatásba, a neme és a kora nem szorítja háttérbe ezt a fantasztikus világot, amit az írónő megálmodott - hál' Istennek! A szereplők mind szerethetőek a maguk módján, nagyon karakteresek, sajátos stílussal rendelkeznek, amely tetteikben és beszédükben egyaránt kiütközik (azaz, még egy jó pont, hogy a narrátor nem rágja az olvasó szájába, hogy most melyik szereplőről pontosan mit is kell gondolnunk), és akkor még nem is beszéltünk az írónő kiváló humorérzékéről, ami a legváratlanabb helyeken bukkan fel, a sok hűűűűű meg háááááh között egy kis kuncogást produkálva.
A Végzet Ereklyéi világa talán annyira nem újdonság, hiszen démonok, tündérek, vámpírok és még ki tudja miféle lények manapság szinte minden fiataloknak szóló kalandregényben megtalálhatóak, szóval nem mondhatnánk, hogy ő találta fel a spanyolviaszt, de ennek ellenére, vagy éppen ezért, mégis működik a dolog, mert beszippant, mert elvarázsol, és képtelenség szabadulni ettől az érzéstől még napokon keresztül.
Az Üvegváros olvasása közben szintén gyakran hűűűűű -ztem meg hááááááh-ztam meg nevettem, meg visszatartottam a lélegzetem, akárcsak az előző részeknél, mégis valamiért úgy gondolom, hogy ez sokkal jobban sikerült az előzőeknél. Talán, mert annyi akciót és lelepleződést sűrített bele ebbe kötetbe? Vagy mert végre megpillanthattuk az Árnyvadászok városát? Vagy mert a múlt sötét titkaira végre fény derült? Tényleg, ez a rész kiváló befejező része a trilógiának, ezzel valóban feltette az írónő a koronát! Most legszívesebben kezdeném elölről az egészet. Mármint az egész trilógiát...
Rajongásom jelenleg az egekbe szökő, szóval a kedves Olvasók érdekében most be is fejezem a bejegyzést. Utolsó szó jogán még annyit mondanék, hogy aki még habozik a trilógia elolvasásával kapcsolatban, azoknak üzenem: ne tegyék, tényleg fantasztikus! 10 Cassandra Clare olvasóból 9 ezt ajánlja! (a maradék egy csak azért nem, mert nem hallotta a kérdést, túlságosan lefoglalta az olvasás ;-) )
Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: City of Glass
Fordította: Kamper Gergely
Oldalszám: 499
Eredeti ár: 2999
(képek forrásai:
1. http://myvintagefairytales.tumblr.com/
2. fanpop.com
8 megjegyzés:
Én eddig csak az első részig jutottam,de nem lett kedvenc.Akkor igenis folytassam a többi részét ezek szerint,mert érdemes.
Ha tetszett a könyv, csak a rajongás nem alakult ki, attól szerintem még érdemes megpróbálni a többi részt. De ha egyáltalán nem tetszett, akkor a többi rész sem fog meggyőzni az ellenkezőjéről :-)
Eredetileg nem akartam elolvasni (ez a keverjünk angyalos vallásosdit de ááá mégse a ya könyvekbe nekem nem bejövős), de az idézetek meggyőztek, nagyjából átrágtam magam az első részen (vizsgaidőszakban nincs idő alaposságra) és tetszett is meg nem is. Jace szimpi, de a világ meg a főgonosz valahogy nem jött be. Hogy miről szól, azt előre elolvastam a Wikipédián, úgyhogy nem tudom mennyire kiszámítható a történet, de értek meglepetések, csak utólag majdnem mindnek "láttam már máshol" feelingje volt. Azt hiszem öreg vagyok én már ehhez, valaki gondolhatna a huszonévesekre is amikor ifjúsági fantasyt ír. Meg szívesen látnék egy olyan főgonoszt aki nem rasszista és világuralom helyett más céljai vannak. (Nekem ez a tinédzserek harcolnak a nagyon gonosz izékkel és megmentik a világot dolog még mindig sok, ha tisztességes mennyiségű felnőtt lenne mellettük akkor nekem hihetőbbnek tűnne. SPOILER a kártyás résznél a fejemet fogtam, hogy nem voltak óvatosabbak és ott helyben nekiálltak előhúzkodni a poharat.)
Bocs, hogy hosszú voltam.
Az írónő kétségkívül kreatív, de itt-ott van egy-két erőltetett jellegű dolog szerintem.
Semmi gond a hosszúságért, örülök, h kifejtetted :-)Meg a kommentet is köszi :-)
Én mondjuk szerencsére eddig mindig jó pillanataimban vettem elő ezeket a könyveket (értsd: pl. vizsgák miatt lefáradt agy), és ezért mindig nagyon tetszett - persze,a kiszámíthatósága azért még ekkor is feltűnt.
Igazából, szerintem ebben a YA fantasy-vonalban nehéz újat alkotni (főleg mivel, nem tudom miért, mintha ez a sablonkövetés egy muszáj dolog lenne. Olyan mint egy műfaji sajátosság: meg nem értett főszereplő, a szülők elhanyagolják, természetfeletti lény, tinik mentik meg a világot stb), és ha megnézed a jelenlegi felhozatalt, szerintem ahhoz képest magasan veri őket. :-) Persze, nem az írónő találta fel a spanyolviaszt, de tényleg a többi ilyen regényhez képest, szerintem tényleg nagyon jó. De persze ízlések, és pofonok ;-)
Meg szerintem, mivel elsősorban nem mi, huszonévesek vagyunk a célközönség a YA fantasy-k esetében, hanem a 15-18 éves korosztály, ezért ezt számon kérni rajta, szerintem kb. olyan kaliberű dolog, mintha egy mesén kérné az ember számon azt, hogy túl egyszerű a világa, nem olyan jól kibontott mint mondjuk a Gyűrűk Uráé :-)
De persze, igazad van: tényleg nem egy tökéletes regény, vannak hibái - ezzel én is tisztában vagyok - , de számomra nagyon jó volt elmerülni benne, ettől függetlenül szeretem :-)
Szia!
Nem akartalak megbántani, meg leszólni a könyvet, csak nekem ez a világ nem lett a szívem csücske. :)
Ha 15-18 éveseknek ír, akkor nyilván meg van kötve a keze, de valakinek eszébe juthatnának a 20-30 évesek is (úgy vettem észre, ebből a korosztályból sokan olvasnak ya-t).
Többé-kevésbé ismerem a mostani ya felhozatalt, a legtöbbnél már a fülszövegtől megijedtem, a MI-nél tényleg nem találkoztam jobbal mostanában - a Rubinvörössel talán.
(Azt hiszem a Csontváros a "fáj a szívem érte, mert nagyon akarom szeretni, de nem tudom" kategóriába tartozik. Találkoztam már ilyennel sajnos.)
ChMax
Jaj, dehogy! Nem bántódtam meg (remélem, nem úgy vetted), tök normálisan leírtad a véleményed, meg minden - nem tetszhet mindenkinek ugyanaz :-)
Ó, tényleg igazad van - a Rubinvörös (hogy is felejthettem el)! Na, az tényleg nagyon jó könyv (mármint a műfajában), az nekem is a szívem csücske :-)
Igen, nekem is van pár ilyen könyv, amikért mindenki odavan, és én is úúgy, de úúgy szeretném szeretni, de nem megy, szóval ismerős a szituáció :-)
Szerintem egyébként úgy vannak vele a kiadók, meg az írók is, hogy a mi korosztályunk (mármint a 20-30éveseké) már nem tud úgy rajongani a dolgokért, mint mondjuk egy tini, aki képes minden dolgot megvenni a rajongásának tárgyával kapcsolatban - ergo, nincs bennünk üzlet :-) és ezért nyomatják annyira a tiniknek szánt könyveket (többek közt). Legalábbis én valami ilyesmire tudok gondolni. Meg igazából, mivel mi már a felnőtt korosztályhoz tartozunk, úgy ömlesztve a 40-50-60 évesekkel, ezért nekünk ott vannak a sima fantasy-k (Gyűrűk Ura, Tűz és Jég dala ciklus stb.). Igazából, most azon gondolkodom, hogy nem nagyon tudok olyan könyvet elképzelni, ami képes lenne kizárólag ennek a korosztálynak szólni (mármint a 20-30 éveseknek). De lehet, h csak szegényes a fantáziám :-)
"Igazából, most azon gondolkodom, hogy nem nagyon tudok olyan könyvet elképzelni" - bocs, ebből kimaradt a fantasy. Szóval, ezt a fantasy könyvekkel kapcsolatban írtam, mert persze, más típusú könyv szólhat (sőt, szól is) kizárólag ennek a korosztálynak. Csak nem tudom... fantasy-ban nem tudom annyira elképzelni :-)
Igazad van... tényleg nehéz elképzelni, hogy valaki 21 évesk koráig az hiszi, hogy átlagos, aztán kiderül, hogy mégse. :)
Biztos hülyeség, de nekem annyira hiányzik valami átmenet a tini fantasy meg a lakodalmas fantasy között. Azt hittem, hogy a 20+ korosztálynak is rajonghatnékja van időnként, csak a 15-16-17(-18) éves gimnazista főszereplő gondjaival való azonosulás az n+1. könyvben már nem annyira egyszerű.
Megjegyzés küldése