Az olvasás 7 hete - Első hét

Az irodalom, és úgy általában a könyvek szeretete olyan természetességgel van jelen az életemben már a kezdetektől fogva, akárcsak a levegővétel. Ez nem is csoda, tekintve, hogy családom szinte minden egyes tagja igazi könyvmoly, nagy része ráadásul hivatalosan képzett könyvmoly. Azt hiszem, nem is tudnám elképzelni könyvek nélkül a gyerekkort (sem). Mindig is csodálkoztam a házunkba először belépő játszótársaim első reakcióján, mikor megpillantották a nappalink hatalmas könyvespolcára besuvasztott könyvek garmadáját, melyek egy része katonásan, szinte bepasszírozva csücsült szorosan egymás mellé rakva, másik része (mivel már nem fért el rendesen) kissé dekadens módon fektetve tornyosult az állított könyvek tetején, vagy egy nagy kupacban valahol a földön. És ez még csak a nappali volt. A lenyűgözött játszótársak "Nektek mennyi könyvetek van!" felkiáltására mindig arra gondoltam, hogy vajon mit szólnának, ha megpillantanák nagypapáim könyvtárszobáit (mert bizony mindkettejüknek van/volt), ahol a fal egy apró négyzetmétere sem látszódik ki a könyvektől, csak a padlót és a plafont lehet látni. A másik gondolatom meg persze az volt, hogy "ez miért olyan meglepő mindenkinek?" Persze, egy idő után már hozzászoktam a meglepett felkiáltásokhoz, de ennek ellenére számomra még manapság is nehéz elképzelni egy otthont könyvek nélkül.

Szüleim, nagyszüleim már a kezdetektől fogva belém plántálták a könyvek iránti tiszteletet és szeretetet, így igazából nem is emlékszem már mikor kezdődött a szenvedélyem az olvasás iránt. Talán, nem is volt igazi kezdet... A családi mendemonda szerint az első könyvélményem nem egy mesekönyvhöz fűződött, hanem Homérosz Iliászához. Pár hetes voltam, amikor édesapám elkezdte felolvasni nekem, és én csak feküdtem csöndben a hasán, csodálkozó szemekkel hallgatva gyorslábú Akhilleusz haragjának történetét.

A lefekvés előtti felolvasások egész gyermekkoromat végigkísérték, édesanyám akármennyire is elfáradt a nap végére a sok munkától, az esti mesére mindig szakított időt. Még a mai napig emlékszem arra, ahogy bebújtam az ágyba, magamra húztam a virágillatú takarómat, és onnan irányítottam édesanyám kezét a gyerekszobai könyvespolcon: "Ne azt, abból tegnap meséltél! A mellette levőből most inkább!" S akkor fáradtan odaült az ágyam szélére, együtt kiválasztottuk a mesét, és amikor elkezdett felolvasni, elcsendesedtem, lehunytam a szemem, s az ágyat, a gyerekszobát hátrahagyva egy teljesen más világban kalandoztam királyfik, csizmát viselő kandúrok, királylányok, mézeskalácsházak között. A kedvenc mesekönyveim közé tartozott a Csip-Csup Csodák - igazából már nem is emlékszem, hogy mi volt annak a könyvnek a pontos címe, de Kalánka nénire emlékszem. Volt is egy kedvenc mondatom, amit édesanyámnak a mesélés közben többször újra fel kellett olvasnia, amikor ahhoz a részhez értünk, mert annyira tetszett, ahogy hangsúlyozta. A mondat így hangzott: "És akkor hoppá! Hirtelen összezsugorodott." Szegény Anyu, bizonyosan pár hónap elteltével már nagyon bánta, hogy megvette ezt a meséskönyvet - , a Hetvenhét Magyar Népmese - ebből annyiszor volt felolvasva az évek során, hogy teljesen lerongyolódott a végére. Pedig mi vigyáztunk rá, de a gerincének a borítása így is letört, néhány lap pedig kiesett belőle - , Benedek Elek mesekönyve - ezt nagymamámtól kaptam egyszer gyereknapra. Gyönyörű, színes illusztrációkkal tarkított mesekönyv volt, a kedvencem belőle a Szélike királykisasszony története volt, és a Szóló szőlő, a mosolygó alma és a csengő barack meséje. Ezeknél volt kinyitva a legtöbbet - és még bizonyosan voltak még kedvenc mesekönyveim, de az idő távlatából már csupán ezek maradtak meg az emlékezetemben. És az esti felolvasások rituáléja.

A könyvek már a kezdetektől fogva annyira megbűvöltek, hogy ovis koromban elhatároztam, hogy megtanulok olvasni, én bizony nem fogom megvárni az iskolát! Ebben nagymamám volt a segítségemre - neki köszönhetően egy nyár alatt elsajátítottam a betűvetés és az ákombákomok kiolvasásának tudományát, és ezután már én olvastam fel az esti mesét a kishúgomnak. Ha jól emlékszem, akkor az első önállóan kiolvasott könyvem Gerald Durrell: Léghajóval a világ körül című regénye volt, azóta a leghőbb vágyam körbeutazni a világot - ez sajnos még nem teljesült. Ezután nyaranta rengeteget olvastam, volt egy úgynevezett Kincses füzetem is, amibe folyamatosan írogattam az olvasmányélményeimet - nem is tudom, hova lett...

A bejegyzés az olasz mintára Andiamo által kitörpölt Olvasás 7 hete című esemény kapcsán született. A részletekről itt tájékozódhatsz.

(A képek forrásai:
1. http://jazzyjenn.tumblr.com/post/2996254507
2. http://pinterest.com/pin/54094770/ )