Nerudával kapcsolatos érdeklődésem először akkor kezdődött, amikor Allende Kísértetház című regényének elején megpillantottam egy részletet a Kérdések Könyvéből, ami hihetetlen módon magával ragadott végtelen egyszerűségével, ám eközben éreztem, hogy bizony erre a pár egyszerű kérdésre válaszolni már nem is olyan könnyű... Sőt. Az a pár sor végig ott zakatolt a fejemben a regény olvasása közben, s a mai napig is gyakran eszembe jut.
A költő neve feljegyzésre került a mentális jegyzetfüzetemben. Ám Andiamo versrovata nélkül, lehet, hogy még pár hónapig/évig váratott volna magára a verseskötet elolvasása, ám annak a gyönyörű versnek a közlésével szinte megpecsételődött a dolog, hogy nekem hamarosan ki kell vennem a könyvtárból azt a bizonyos verseskötetet. Ezek csakis jelek lehettek.
S most, hogy többé-kevésbé elolvastam az összeválogatott verseit - azért mondom, hogy többé-kevésbé, mert nem lineárisan olvastam őket, és előfordulhat, hogy egy-kettő véletlen kimaradt - nem igazán tudom, hogy hogyan is viszonyulok hozzá. Tény, hogy gyönyörű és különleges líra az övé, és annyira jellegzetes, hogy tényleg igazi fogalommá vált nálam az, hogy "nerudás". Hogy ez pontosan mit is jelent, nehezen tudnám körülírni... Szanik használta az erőteljes szót Andiamo versrovatában, és tényleg: ennél jobb szó nincs is rá. Erőteljes. Szenvedélyes. Néhol erőszakos. Olykor fülledt. Vérvörös. Dél-Amerika - s úgy az egész világ - minden fájdalma, nyomorúsága, lázadása az elnyomás ellen szinte kikiált a verssorok mögül. Felkavaró olvasni. Ez korántsem az az elmélázós líra, ez teljesen más - szinte azt mondhatni, hogy tettre kész.
Ám az én lelki beállítottságom teljesen más, s ezért nem mindig tudtam a versekkel egy húron pendülni. Hiába csodálkoztam rá az érzékletes és különleges képiségre, nem szerettem a sorokból áradó nyugtalanságot, zaklatottságot (pl. Ecuador, Rosas, Jönnek a szigeteken át, Nincs feledés)- ami persze, teljesen egyéntől függő dolog. Én megnyugvást keresek a versekben, hogy simogassák a lelkemet; hogy elmélázzak rajtuk, ha úgy adódik; hogy szárnyaljak a szavak ritmusával; hogy mantrázzak belőlük pár sort, ha nagyon nehéz... tudjátok. Neruda engem felkavart, felforgatott, kifacsart, megtaposott - ahogy néha az Élet is teszi, olyan igazán húsba vágóan és őrjítően.
Mondjuk az is tény, hogy ez a verseskötet csupán egy válogatás volt, nem tudni mennyire széles spektrumú meg ilyesmi, de abban egyet kell értenem Benyhe János előszavával - még így is - , hogy Neruda lírája igen sokszínű: rengetegféle versforma, rengetegféle hangulat és mondanivaló bukkan fel közöttük, magukon hordozva - hol erőteljesebben, hogy kevésbé - azt a jellegzetes nerudás jegyet. Ám paradox módon mégis azokat tartom a legjobban sikerülteknek, amikről a fentebbi bekezdésben szóltam. Nem nekem íródtak, az igaz - de ettől függetlenül nagyra becsülöm azokat.
A Walking Around például - csakhogy mondjak azért egy ellenpéldákat is - képes volt megszólítani a melankolikus énemet. Nem annyira vad vers ez, inkább csak kiábrándult. "Van úgy, hogy únom, hogy ember vagyok." - szól az első sor, amely szinte az egész vers lényegét magába foglalja. Belefáradni a városi élet nyüzsgésébe, a tömegbe, a zajokba, a szagokba, a szabályokba, a gondolkodásba, s magába az életbe - ez árad a sorok közül, és az a mérhetetlen, gyógyíthatatlan fájdalom. Minden undorító és fárasztó és kellemetlen és értelmetlen - olyan igazi asztalra borulós vers ez, amin zokoghatunk "lassú, szennyes sírással."
Vagy itt van a Mindenkit tudni című verse is, ami már-már közelít ahhoz a bizonyos mélázós lírához. Az emberek megértésének képessége, a látszólagos különbözőségünk mögött megbúvó hasonlóság ("hiszen mindegyik mindig én vagyok/ hiszen az én nevem mindig a te neved volt") - mind, mind olyan szép eszmék, egyáltalán nem klisés formában tálalva. Bár néhol a szöveg inkább már a prózához közelít, s szinte csak a tördelés érzékelteti, hogy valóban versről van szó.
Mindent összevetve, bár Neruda sokszor nem nekem írt, azért mégis képes volt valahol, valamilyen módon megszólítani. Szerettem a sokszínűségét, ahogy a minden versében fellelhető jellegzetességét is - még ha ezt a jellegzetességet sem igazán éreztem magaménak -. Eléggé ellentmondásos maradt a viszonyunk, de mégis úgy vagyok vele, hogy örülök, hogy elolvastam ezeket a verseket. Maradandó élmény lett.
(néhány verse megtalálható a blogom "Idézetek" címkéje alatt, ha esetleg kíváncsiak vagytok)
Pablo Neruda válogatott versei
Fordította: András László, Benyhe János, Gáspár Endre, Kálnoky László, Lator László, Majtényi Zoltán, Orbán Ottó, Somlyó György, Tellér Gyula, Tótfalusi István
Kiadó: Kozmosz Könyvek - Világirodalom Remekei -sorozat
Oldalszám: 369
Eredeti ár: passz. Szerintem antikváriumban párszáz forintért elérhető.
(a bejegyzésben található kép forrása: http://humanrightsfilmfestival.ca/wp-content/uploads/2009/01/battle_chile_01.jpg )
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
5 megjegyzés:
Nagyon jól írtál róla, sokkal jobban, mint én Brontëról:) Egyébként is szemeztem Nerudával (vn itthon tőle egy vastag kötet), de előrébb fog kerülni.
@Amadea: Jaj, dehogy - a tied sokkal alaposabb volt, az enyém meg szinte csak egy skicc. De azért nagyon szépen köszönöm, és örülök, ha kedvet csináltam hozzá. :-) Nekem van egy olyan megérzésem, hogy te is hasonlóan leszel vele, mint én voltam különben :-)
Ne viccelj már, a tiédnek nincs iskolai dolgozat-szaga, mint az enyémnek:) (És most nem megyünk bele ebbe a meddő vitába:)
Hát, majd meglátjuk, előbb Cvetajeva és Poswiatowska kerül sorra.
Szaniknak köszönd az ominózus Neruda-verset, ő ajánlotta ;).
A könyvtári kiárusításon kemény 100 Ft-ért megvettem a Száz szerelmes szonettet, most nagyon kíváncsi lettem ;).
@Amadea: húú, na azokra is kíváncsi leszek - már csak azért is, mert tök műveletlen vagyok belőlük, és majd te megvilágítod elmém setétjét :-)
@Andiamo: 100 Ft-ért - hú, az jó vétel volt :-) Biztos tetszeni fog - majd kíváncsian figyelem, ha sorra kerül :-))
Megjegyzés küldése