Részlegesek -trilógia

Vannak dolgok az ember életében, amelyekre első pillanatban azt lehet gondolni, hogy talán jó ötlet. Mint például esőben táncolni, macskát fürdetni, a paradicsomos turmixot tejjel készíteni, hétköznap hajnalig olvasni vagy mondjuk elővenni megint egy felkapott young adult sorozatot. Ne értsetek félre, jó ötlet volt amúgy ez a Partials, hiszen olyan irányba terelgette az érdeklődésemet, amiről azt hittem, nagyon távol áll tőlem, de azért így már mind a három résszel a hátam mögött elmondhatom, hogy továbbra sem értem ezt az óriási felhajtást ekörül a trilógia körül.

Rendben, oké. Álljunk meg itt egy percre. Hazudtam. Bevallom, engem is elkapott olykor-olykor a rajongási láz, előfordult, hogy azt vettem észre, hogy génmódosításokról és egyebekről olvasgatok szabad perceimben, és a városban csatangolva elképzelem, hogy hogyan is nézne ki ez vagy az az utca, ha már több mint tíz éve nem járkálnának rajta emberek. Hogyan foglalná vissza magának a természet a tőle elorzott területeket, hogyan törné fel a betont a fű és a gaz, hogyan nőnének fák a házak tetején, és hogyan vadulnának hipp-hopp vissza a többezer éve megszelídített állatok.S vajon mi lenne, ha a manapság oly' megszokott dolgok, mint mondjuk az internet, egyszer csak eltűnnének a föld színéről.

"Barlanglakó régészként ülünk a jövő romjain."

Dan Wells tinidisztópiás trilógiája egy nem is olyan távoli jövőben játszódik. Tizenegy évvel ezelőtt történt, amikor a mesterségesen létrehozott, genetikailag módosított biofegyverek, a Részlegesek fellázadtak az emberiség ellen, és egy olyan vírust szabadítottak a világra, amelynek köszönhetően az emberek 99% meghalt, és csak párezren élték túl. A túlélők nagy része közösségbe tömörült, és a civilizáció maradványain élősködve próbálnak túlélni, miközben a Részlegesek újabb csapásaitól tartanak. Sajnos, hiába élték túl a vírustámadást, úgy tűnik, mégsem menekültek meg teljesen: sajnos, egy csecsemő sem képes életben maradni. Pár nap után, a fertőzést követően, mindannyian borzalmas kínok között elhaláloznak. Az emberiség nagyon úgy tűnik, hogy az utolsókat rúgja. Kira Walkernek, a szülészetre helyezett ifjú ápolónak azonban van egy elmélete, hogyan lehetne ezt az igen fájdalmas és nehéz problémát megoldani. Ehhez tulajdonképpen nem is kell más, mint egy Részleges...

Igen, szinte látom az arcotokat: én is pont így voltam vele, amolyan olvassam-neolvassam dilemma volt ez, hiszen valahol úgy is tudtam, hogy csak egy szokásos YA regényt fogok kapni, de egy kis részem reménykedett benne, hogy ez egy amolyan ritka és jófajta YA lesz. Most lőjem le a poént? Persze, hogy szokásos volt! Nagyon jól indult minden egyébként, iszonyatosan bejött nekem ez a romos világ, sőt a szereplők is viszonylag szimpatikusak voltak. De! Igen, itt ez a fránya de... a második résztől lett számomra egyre inkább világosabb, hogy Dan Wells tulajdonképpen az egész első kötet alatt átvert: elhitette velem, hogy ő egy jobb fajta író, pedig nem is. Szerintem ő a YA disztópiák John Greenje: össze tudott hozni egy viszonylag tisztességes iparos munkát, de igazából ennyi. Nincs benne megújító szándék, és igazából - ami talán a legszomorúbb -  lélek sem. Mert én egyszerűen hiszem, hogy minden igazi könyvnek lelke van: legyen jól kivitelezett vagy éppen kicsit hibás, az igazán jó könyvekben érezni lehet a lelket; az író lelkesedését és szeretetét, amivel leírta mindezt; az erőt, amivel kikívánkozott belőle; vagy a fájdalmat, amivel kiírta magából. Ezen érzések valamelyikét én úgy vélem, tényleg lehet érezni olvasás közben, mert áthatják a lapokat. Ám itt, ahogy John Greennél, úgy itt sem éreztem semmit, inkább csak egy recept szerint megírt valamit. 

A Partials - így már a három résszel a hátam mögött elmondhatom - éppen két kötettel hosszabb, mint aminek lennie kéne. Na jó. Legyen másfél kötet. Igazából ezt az egész mindenséget simán el lehetett volna mesélni rövidebben is, és akkor lehet nem húznám ennyire a szám. Voltak kérdések, amik nagyonnagyon érdekeltek, hogy akkor most ez vagy az hogy is van, de így utólag visszagondolva, nem érte meg ez a közel 1000 oldal a válaszokért. Mert túl hosszú ez. A válaszok meg túl bagatellek. Wells elhúzta előttem a mézesmadzagot, én meg bedőltem - nem is mondhatnám ezt másként. 

A másik akivel a legnagyobb gondom volt, az a főhősnő, Kira Walker. Az elején még szimpi volt, kifejezetten szimpi. Meglepett, hogy végre nem egy tipikus és idegesítő női főszereplőt kapunk, ám a történet előrehaladtával egyre inkább idegesített ez az öncélú világmegmentős rögeszméje, ami fogalmam sincs igazából, hogy honnan jött és tulajdonképpen minek a hatására is döntötte el magában, hogy akkor ő most az egész bolygót meg akarja menteni a legutolsó hangyáig. Egyszerűen unalmas, ismétlem u-nal-mas volt, hogy csak ez mozgatja ezt a lányt meg persze a hormonok, amik - micsoda szerencse! - a legnagyobb szörnyűségek közepette is működnek, és nekik hála pár hulla és robbanószer vagy éppen savas eső társaságában elmélázhatunk főhősünkkel arról, hogy vajon vonzódik-e hozzá a kiválasztott fiú? Bár ez talán egy kis üdítő változatosság volt a fárasztó mindenkitmegfogokmenteni - gondolatok garmadája után. 

Szóval, jó lett volna ez a történet amúgy, ha nem Dan Wells írja meg, hanem mondjuk egy igazi író. Vagy egy tűrhetően író akárki. Bánni persze nem bánom, hogy elolvastam, mert azért bevallottan jól esett néha ez a világ, meg belehelyezkedni a YA regények egyszerű kis világába, és elhatárolódni a valóságtól. Ám mindenesetre utána alig vártam, hogy normális könyvek foghassak a kezembe. Most egy darabig messzire elkerülöm a YA könyveket, azt hiszem. 

Dan Wells: Partials, Fragments, Ruins

Fordította: Bayer Antal

Fumax Kiadó