Backman könyve után, nem irigyeltem az elkövetkezőket. Sokszor nehéz egy újabb hűha-élményt produkálni, ha egy korábbi olvasmány annyira bevackolta magát a gondolataimba, mint A nagymamám azt üzeni, bocs - és közben mégis ott az érzés, hogy tovább kéne már lépni, de közben mégsem tudok teljesen. A Leányrablás Budapesten pontosan ennek lett az áldozata, így igyekeztem valami komolyabb könyv felé tendálni, ami azért mégse olyan komoly, hogy kisüsse a dolgos hétköznapokban újra munkába állított agytekervényeimet.
Az Akhilleusz dala eleinte úgy tűnt, hogy Böszörményi regényének a sorsára jut, és olyan egynek-elmegy történet lesz, dacára az írónő gyönyörű stílusának. Ám végül, mégis magával ragadott attól a ponttól, ahogy elindultunk Trója falaihoz.
"Olyanok voltunk, mint az istenek a világ születésének hajnalán, és
örömünk olyan ragyogással vett körül minket, hogy egymáson kívül egyebet
nem láttunk."
Madeline Miller ebben a regényében újrameséli a Homérosz által megénekelt gyorslábú Akhilleusz történetét, gyermekkorától kezdve egészen haláláig. Ám a történeten csavar egy picit: ugyanis hűséges társa Patroklosz nem csupán legjobb barátként követi őt Trója falaihoz, hanem szerelmeként. Persze, ez a vélekedés nem egészen újkeletű: páran pedzegették már a két görög hős kapcsolatának milyenségét - bár szerintem Homérosz történetét tekintve ez mindegy is, mindenesetre elmondható, hogy Miller ezzel a nézőponttal egy egészen friss történetet kreált a mindenki által ismert Iliászhoz, hiszen sok, Homérosz által elmesélt dolog másként csapódik itt le, másként magyarázza az ott leírt dolgokat - de mindezt úgy, hogy mégis hű marad az Iliász világához.
A címmel ellentétben azonban nem Akhilleusz a legfőbb szereplő, hanem Patroklosz: az ő szemén keresztül látjuk ezt az ókori görög világot, illetve rajta keresztül ismerjük meg, hogyan teljesedett be a jóslat, és hogyan lett Akhilleuszból a mindenki által emlegetett aristos Achaion, vagyis a legnagyobb görög - ám mindemellett ez a történet leginkább kettejük szerelmének krónikája.
Bevallom, a könyv első felét kifejezetten untam sajnos: igazából a szexuális vonzódáson kívül nem nagyon éreztem, hogy ez a két ember miért is ragaszkodik ennyire egymás társaságához. Persze szép ívet adott ennek is, de kettejük kapcsolatát a könyv majdnem közepéig üresnek éreztem, hiába próbáltak meggyőzni az ellenkezőjéről. Féltem, hogy ez az egész egy szép borítóba csomagolt Tiffany-füzet lesz. Aztán Trójánál történt valami: a karakterek árnyalódtak, mélyültek és a korábbiakban felvázolt skiccek helyett már teljes pompájukban vezettek végig engem az oldalakon. Kapcsolatuk is végre megtelt igazi tartalommal, és ez már tényleg nagyon illett Miller prózájához. Egy hihetetlenül gyönyörű szerelmi történet bontakozott ki fejezetről fejezetre, amelyekben bár akadtak ugyan nehézségek és sok árnyék rávetült, de ettől független mégis csak a legigazabb szerelem volt ez, amit Trója falai láttak.
Amikor elolvastam az utolsó oldalakat, tényleg úgy éreztem, hogy jó volt visszatérni ebbe a világba, és örültem, hogy Miller regényét választottam eszközömül. Hogy őszinte legyek, elég erősen elkezdtem gondolkodni egy Iliász újraolvasáson is, mert már sok minden kiesett - meg igazából kíváncsi vagyok arra is, hogy ezután a regény után vajon hogy értelmezném újra Homérosz énekét.
Madeline Miller: Akhilleusz dala
Song of Achilles
Fordította: Szigeti Judit
General Press Kiadó
336 oldal
Madeline Miller ebben a regényében újrameséli a Homérosz által megénekelt gyorslábú Akhilleusz történetét, gyermekkorától kezdve egészen haláláig. Ám a történeten csavar egy picit: ugyanis hűséges társa Patroklosz nem csupán legjobb barátként követi őt Trója falaihoz, hanem szerelmeként. Persze, ez a vélekedés nem egészen újkeletű: páran pedzegették már a két görög hős kapcsolatának milyenségét - bár szerintem Homérosz történetét tekintve ez mindegy is, mindenesetre elmondható, hogy Miller ezzel a nézőponttal egy egészen friss történetet kreált a mindenki által ismert Iliászhoz, hiszen sok, Homérosz által elmesélt dolog másként csapódik itt le, másként magyarázza az ott leírt dolgokat - de mindezt úgy, hogy mégis hű marad az Iliász világához.
A címmel ellentétben azonban nem Akhilleusz a legfőbb szereplő, hanem Patroklosz: az ő szemén keresztül látjuk ezt az ókori görög világot, illetve rajta keresztül ismerjük meg, hogyan teljesedett be a jóslat, és hogyan lett Akhilleuszból a mindenki által emlegetett aristos Achaion, vagyis a legnagyobb görög - ám mindemellett ez a történet leginkább kettejük szerelmének krónikája.
Bevallom, a könyv első felét kifejezetten untam sajnos: igazából a szexuális vonzódáson kívül nem nagyon éreztem, hogy ez a két ember miért is ragaszkodik ennyire egymás társaságához. Persze szép ívet adott ennek is, de kettejük kapcsolatát a könyv majdnem közepéig üresnek éreztem, hiába próbáltak meggyőzni az ellenkezőjéről. Féltem, hogy ez az egész egy szép borítóba csomagolt Tiffany-füzet lesz. Aztán Trójánál történt valami: a karakterek árnyalódtak, mélyültek és a korábbiakban felvázolt skiccek helyett már teljes pompájukban vezettek végig engem az oldalakon. Kapcsolatuk is végre megtelt igazi tartalommal, és ez már tényleg nagyon illett Miller prózájához. Egy hihetetlenül gyönyörű szerelmi történet bontakozott ki fejezetről fejezetre, amelyekben bár akadtak ugyan nehézségek és sok árnyék rávetült, de ettől független mégis csak a legigazabb szerelem volt ez, amit Trója falai láttak.
Amikor elolvastam az utolsó oldalakat, tényleg úgy éreztem, hogy jó volt visszatérni ebbe a világba, és örültem, hogy Miller regényét választottam eszközömül. Hogy őszinte legyek, elég erősen elkezdtem gondolkodni egy Iliász újraolvasáson is, mert már sok minden kiesett - meg igazából kíváncsi vagyok arra is, hogy ezután a regény után vajon hogy értelmezném újra Homérosz énekét.
Madeline Miller: Akhilleusz dala
Song of Achilles
Fordította: Szigeti Judit
General Press Kiadó
336 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése