Szikomorfán születtem

Vannak könyvek, amiknek bizonyos mondatai vagy jelenetei örökre belevésődnek az emlékeimbe. Ha a Szikomorfán születtem című regényre gondolok, rögtön eszembe jut a halállal farkasszemet néző Odette, aki miután győztesen kerül ki az egyik csatából, belebokszol a levegőbe és boldogan kiáltja bele a világba, hogy "Szikomorfán születtem!" 

Számomra a címe már örökre ez az örömkiáltás marad.

– Gyönyörű – mondtam. – Olyan az egész, mint egy festmény. Tudod, mama, az egész olyan, mint egy festmény.
– Micsoda?
– Minden. Az élet. Olyan, mintha minden napoddal feltennél valami pici színt, egy apró részletet. Egyik árnyalatot a másik után, arra törekedve, hogy minél szebb legyen, míg csak a vászon széléig nem érsz. S ha az ember olyan szerencsés, hogy az anyja egy szikomorfán szüli meg, akkor talán nem fog megremegni a keze, ha észreveszi, hogy az ecsetje már a rámához ér.

Edward Kelsey Moore regénye három nő barátságát és eddigi életét meséli el. Mindegyikőjüknek megvan a maga keresztje, amivel most már szembe kell nézniük: a nagyszájú, karakán Odette-nek a rákkal kell megküzdenie; a szépséges Barbara Jeannek az alkoholizmussal és a kitörölni vágyott múltjával; a háziasszonyok gyöngyének, Clarice-nek pedig a csélcsap férjével való rossz házasságával. Mind három nő életében különösen nehéz időszak ez, talán ezért is idézik fel magukban az elmúlt évtizedek történéseit: a barátságuk történetét, és ki hogyan, milyen lépésekkel jutott el idáig az életében. 

Az író egy interjúban az alábbi módon mesélte el regényének keletkezési körülményeit: egy este a barátaival iszogattak, beszélgettek és szóba került a bátorság kérdése. Végül, mikor mindenki megnevezte a legbátrabb embert, akit csak ismer, rádöbbentek, hogy mind egytől egyig nő. Mr. Moore elmondása szerint nem azért kerültek csak nők ebbe a felsorolásba, mert egyikőjük életében sem volt a megfelelő férfiképet megtestesítő ember, hanem egyszerűen csak valamiért mindegyiküknek egy nő jutott az eszébe, mint legbátrabb ember. Az író aztán később továbbgondolta ezt a beszélgetést: vajon milyen lenne egy olyan nő, aki nem ismeri a félelmet, aki sose retteg semmitől. Vajon milyen életet élne? Milyen személyiség lenne? Ezen kérdések mentén született meg végül a regénybeli Odette alakja. 

Az egyébként hivatalosan csellistaként dolgozó Edward Kelsey Moore regénye számomra feledhetetlenre sikerült. Tudom, mennyire nagy szó ez, és nem is szeretem ezt használni, de egyszerűen ez az igazság. 

Szerettem a történet humorát, ami a legkomorabb jelenetekben is finoman megcsillant, ám a komolyságát mégsem bagatellizálta el. Szerettem Odette karakánságát, merészségét, bátorságát, hogy sosem félt szembenézni semmivel sem, még a halállal sem. Szerettem, hogy a regény hisz a halál utáni életben, nem maszlagolva, nem ezoterikus blablával telenyomva, hanem egyszerűen csak hisz, és elhitette velem is. Szerettem sírni felette: hangosan, ha egyedül voltam, és némán, ha nem. Nevetni viszont mindig csak hangosan tudtam rajta, és sokszor. Néha a legváratlanabb jelenetekben is. Szerettem, hogy ennyire női regény ez - a szó legjobb értelmében - , és hogy mégis egy férfi írta. Biztosan gyerekkorától kezdve körbevették a nők, talán sok lánytestvére volt. Annyira értőn, annyira hihetően, annyi érzékenységgel nyúlt a regény női karaktereihez, hogy Odette és barátnői akár létezhetnének is. Szerettem olvasni a különböző sorsokat, a különböző nehézségeket, és azt is, hogy ki hogyan birkózik meg a saját életének keresztjével. Szerettem hármójukat, a barátságukat és szeretve szerettem ezt a könyvet. 

Csodaregény. 

"Tudod, erre fogsz majd gondolni, ha távozol. Hogy milyen jó volt a férjeddel, hogy mennyire szeretted a gyerekeidet. Hogy a barátaid addig nevettettek, míg ki nem csordultak a könnyeid. Ezt fogod felidézni magadban, amikor eljön az idő. Nem a rossz dolgokat. Nem tudom, mosolyogtam-e, amikor rám találtál a kertben, de mosolyognom kellett volna."

Edward Kelsey Moore: Szikomorfán születtem

The Supremes at Earl's All-You-Can-Eat

Fordította: Sinka Erika

IPC Könyvek

373 oldal