Pages

A Briliáns barátnőm Nápolya

2017. október 10., kedd

Ferrante regényének helyszíne, Nápoly annyira belém ivódott olvasáskor, hogy nem igazán tudtam szabadulni később sem a hangulatától. Nyilván, bakancslistás hely amúgy, bár ez nem annyira Ferrantének köszönhető. 
Az általa ábrázolt Nápoly kegyetlen, szürke és enyhén nyomasztó. Ugyanakkor olyan élénken megmarad az olvasás után, hogy nehezen megy ki az ember fejéből. Szóval, úgy éreztem, muszáj róla képeket, illetve cikkeket keresgélnem, és gondoltam, ha már így esett, akkor közkinccsé teszem, amit találtam. A regényt már olvasóknak szerintem túl sok újdonságot nem tartalmaz, viszont a képek akkor is érdekesek lehetnek.
A szöveg nagy része egyébként a Time Magazine -ból származik, a végén található a pontos link hozzá.

Nápoly XX. századi történelme meglehetősen viszontagságosnak mondható. A II. világháború alatt több mint 100 bombát kapott a város. A németek, miközben elkezdték Nápoly evakuálását a közeledő szövetséges csapatok miatt, megsemmisítették a kikötőt, mert tudták, hogy az ellenség számára hasznos stratégiai pont lehetne. Mikorra a sereg megérkezett se víz, se gáz, se villany nem volt a városban. A tengeri szállítmányozás is megbénult, így Nápoly lakói kénytelenek voltak beérni a szövetségesek által biztosított szűkös élelmiszerrel. A városban elkövetett pusztítás Berlinhez mérhető volt.

A szövetséges csapatok bevonulása a szétbombázott Nápolyba.


A gyermekek megtanulják a cipészség fortélyait. Régi cipőket újítanak fel, hogy aztán "vadiúj"ként eladhassák a feketepiacon.

Mialatt a szövetségesek villámgyorsan újra felépítették a város szétbombázott infrastruktúráját, újabb problémák ütötték fel a fejüket: például a feketepiac, amely ekkor indult virágzásnak. A szövetségesek által importált termékek nagy részét ellopták, és illegálisan kezdték árusítani. Míg a tehetősebbek megtehették, hogy biztonságosabb helyekre menjenek, mint Sorrento vagy Capri, addig a szegényebb réteg kénytelen volt Nápolyban maradni, és túlélni valahogy; köztük voltak olyanok is, akik a feketepiacból igyekeztek hasznot húzni - mint például a Solara család Ferrante regényében. 

A város már a háború előtt is szegény volt. A társadalmi-gazdasági helyzete szinte minden városnál rosszabb volt. Az oktatás luxus dolognak számított. Míg néhányuk ugyan lehetett olyan szerencsés, mint Elena, hogy folytathatta tanulmányait, addig a legtöbbjük Lila sorsára jutott, és már igen fiatalon kénytelenek voltak beállni a kenyérkeresők sorába, hogy családjukat el tudják tartani. 
A családon belüli erőszak, amit annyi nő átél a könyvben, mindennapos dolognak számított. Ez nagyrészt annak volt köszönhető, hogy egészen 1975-ig a feleségek ugyanannyi joggal rendelkeztek, mint a gyerekek. Azonban az erőszak nem csupán a házon belül jelentett fenyegetést, hanem az utcán is. Ahogy Ferrante is írja a Briliáns barátnőmben, Nápoly kemény hely volt, ahol a halál - akár betegségből, balesetből, akár erőszakból származó - a mindennapi élet része volt.

"Ilyen volt a világunk, teli gyilkos szavakkal: torokgyík, vérmérgezés, tífusz, gáz, háború, esztergagép, sitt, munka, bombázás, bomba, tüdővész, genny. Azt hiszem, mindaz a sok félelem, ami egész életemben végigkísért, ezekből a szavakból, ezekből az évekből származik."

"Az apák bármit megtehetnek engedetlen gyerekükkel. (...) Fernando atyai durvasága semmiség volt a telepen uralkodó erőszakhoz képest. A Solara-bárban, meleg napokon a kártyacsaták vesztesége és a túl sok ital gyakran vezetett kétségbeeséshez, és ennélfogva verekedéshez. Silvio Solara, a tulaj, nagydarab, pókhasú férfi, kék szempárral és nagyon magas homlokkal, tartott a pult mögött egy sötét színű husángot, mellyel nem habozott lesújtani azokra, akik nem akarták kiegyenlíteni a számlát, akik késlekedtek visszafizetni a hitelt, akik nem tartották meg az egyezséget. Gyakran a Lila bátyjával egykorú fiai, Marcello és Michele, is besegítettek neki, de ők még nagyobbakat sóztak oda. Szép kis bunyók kerekedtek. Aztán hazamentek a férfiak, és felbőszülve az alkoholtól, az adósságoktól, a lejáró kölcsönöktől, az ütésektől, az első rossz szóra eltángálták a családot."

A nápolyi emberek számára a péntek a nagymosás napja. 1956.


A San Francesco di Paola templom lépcsőjén fiatal anyák szoptatják gyermekeiket, miközben a háttérben a munkanélküli ifjak kártyáznak.
San Gregorio Armeno úton sétáló emberek, 1961. 

Pizzafutár Nápolyban, 1950-es évek.

Ivókút Nápoly egyik szegénynegyedében. 1947.

Táncoló gyermekek Nápoly szegénynegyedében az 1950-es években. 

Fények és árnyékok az 1950-es évek Nápolyában
Esküvő valahol Dél-Olaszországban

A szöveg és a képek nagy részének forrása: http://time.com/4010504/neapolitan-novels-history/

6 megjegyzés:

Andrea írta...

Nagyon tetszik a bejegyzésed, örülök, hogy közkinccsé tetted :).
Közben megtudtam, hogy nyáron elkezdték forgatni a regényből készülő sorozatot Nápolyban, amelyet jövőre mutat be a RAI, az olasz köztévé. Olasz nyelvű lesz, de külföldön angol felirat is lesz hozzá.

Heloise írta...

Ó, köszönöm :) Örülök, ha tetszett!
Juj, tényleg? Ez nagyon izgalmas hír, mindjárt lecsekkolom :) Köszönöm, hogy szóltál róla :) Szuperség!

Andrea írta...

Prego ;).
Majd utánanézek, hogy állnak most a forgatással, mert az Imdb-n már van hiányos adatlapja. Ha megtudok valamit, frissítem a saját irományom.

Heloise írta...

Okés, majd figyelem :) és tök jó, hogy sorozat lesz belőle és nem film, így biztosan alaposabban tudják majd adaptálni részleteiben. :)

Andrea írta...

Igen, ennek én is örülök, mert az első rész sem férne bele szerintem 2 órába.
Tegnap már Gugliztam egy kicsit, és annyit tudtam meg, hogy múlt hónap végén volt Nápolyban szereplőválogatás (gyerekeket kerestek), és ebben a hónapban kezdődött a forgatás. Elena Ferrante e-mailben tartja a kapcsolatot a rendezővel, aki szintén hű akar maradni a regényekhez :).

Heloise írta...

Óóó! Ez mind nagyon-nagyon jó előjel :) Mármint hogy Ferrante is részt vesz valamennyire a sorozat elkészítésében - még ha csak apróbb instrukciók szintjén is. :)

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS