Pages

#december

2017. december 31., vasárnap


Direkt megvártam még a tegnapi napot a zárással, mert egyik barátnőmmel könyvesbolt közelébe mentünk, de végül nem vettem ott semmit. Így a decembert három darab beszerzett könyvvel zárom, amik egyébként karácsonyi ajándékok voltak a férjemtől. Ügyesen elejtett félmondatoknak, rafinált utalásoknak és a szolid sóhajtozásoknak végül az lett az eredménye, hogy a fám alatt landolt a Fantastic Beasts and Where To Find Them illusztrált kiadása (elképesztően meseszép!), a Harry Potter: A History of Magic című könyv, ami a British Library-ben futó időszaki Harry Potter kiállítás anyagát dolgozza fel, és Jennifer Niventől a Holding Up the Universe.  

Ebben a hónapban hat könyvet olvastam el, amelyek közül csupán a Caraval című volt a felejtős, de az nagyon. Úgyhogy erről ne is beszéljünk... Megismerkedtem emellett még Joanne Harris darkosabb oldalával, valamint elolvastam az Esti mesék lázadó lányoknak című mesekönyvet is. Utóbbiról nem született bejegyzés, mert nincs annyi gondolatom róla, mindenesetre azt elmondhatom, hogy szerintem fontos kiadvány egyébként, bár az illusztrációk eléggé változó minőségűek. Maguk az életrajzok rövidek, alig 5-10 perc alatt felolvashatóak, viszont az ismertebb nevek mellett sok olyan is előfordult, akiről én korábban nem nagyon hallottam, és ez például jó kezdő löket lehet a további utánajárásoknak. Az élettörténetek inspirálóak, és nagyon örülök, hogy ez a kiadvány idehaza is megjelent, mert szerintem a korosztálya számára (5-10 éves) igazán hiánypótló kötet. 
Ebben a hónapban olvastam el az utolsó várólista csökkentős könyvemet, A titokzatos stylesi esetet is. Büszke vagyok, hogy minden a terv szerint haladt, és decemberre tényleg már csak Agatha Christie várt a sorára. Megvolt a nyár óta tervezett Harry Potter újraolvasás is. A további részekkel majd folytatni fogom a dolgot jövőre. Karácsonyi történetként elolvastam még A repülő osztályt is, ami Brigi barátnőm legkedvesebb karácsonyi története valaha, szóval éppen ideje volt, hogy megismerkedjek vele. Poszt majd januárban fog érkezni a kötetről, mert így is, hozzám képest, rekordmennyiségű bejegyzés született (vagy születni fog) decemberben, hiszen még késő délután/estefele várható nálam ma egy könyves éves zárás is. 

Most amúgy összeszámoltam, és a Book Journalem szerint ebben az évben 36 darab könyv landolt a könyvtárszobám polcain. Persze, ebbe a számba a szülinapi és karácsonyi ajándékokat meg a kettő darab nyereménykönyvemet is beleszámolom. Szerintem ez egészen elfogadható mennyiség, bár nem mondanám mindre, hogy teljesen átgondolt vásárlás volt (khm... Caraval.. khm). Nyilván, ez nálam egyébként is nehezen menne, mivel könyvek között dolgozom, ezért nekem minden nap egy kísértéssel ér fel. Főleg, ha hatalmas dobozokkal érkeznek az új könyvek. Most mondjátok meg, ezeknek mégis ki tudna csak úgy ellenállni??

És most pedig megyek fokhagymás-bazsalikomos grissinit sütni, amit terveim szerint majd az éves zárós posztok olvasása közben fogok rágcsálni. Nyami!

A többiek idei utolsó havi beszámolója:


8 megjegyzés:

Ilweran írta...

Óóó hát mindjárt hiperventillálok itt ettől a két gyönyörű illusztrált HP kötettől :) csodás ajándékok! Én alig várom hogy megjelenjenek magyarul, kötelező beszerzés lesz, az biztos!
36 az nem vészes, pláne folyamatos kísértésben... Emlékszem még milyen volt könyvek közt dolgozni, egyfelől király, másfelől minden nap fájt otthagyni némelyiket :)))

PuPilla írta...

A főnixmadarasat nem vettem meg, majd kíváncsi leszek mit mondasz róla, ha elolvasgattad. Annyira nem villanyozott fel, mint a másik, és inkább akkor már amellett tettem le a voksom.
Valóban nagy a kísértés a könyvek közt, ugyanakkor valahogy talán neked napi szinten a szomjadat is oltja a sok szépséges könyv látványa és közelsége. :)
Hű, pontosan 36 beszerzéssel zárok én is caklipakli, szóval egy nagy pacsi! :D Mintha összebeszéltünk volna! ;) Egyébként szerintem ez kifejezetten visszafogott mennyiség, könyvmolylétünket és bloggerináskodásunkat is figyelembe véve.
Abból a grissiniből küldhetnél egy kicsit blog-to-blog teleporttal, köszi! :D

Amadea írta...

36 könyv szinte kevésnek számít, főleg ahhoz képest, hogy milyen harácsolósnak tüntetted fel magad néhány havi zárásban.:) Érdekes, PuPinak is ennyi lett, jó kis grafikont lehetne rajzolni erről.
Nem folytatunk némi cserekereskedelmet? Szívesen adok némi szilvalekváros linzert pár szál grissiniért.:D

theodora írta...

Szép lett az új sablon! ;)
Jaj ez a két HP-s kötet nagyon szép, várom majd a bejegyzéseidet róla!
Gratu a várólistacsökkentéshez!

Heloise írta...

@Ilweran: Igen, iszonyatosan szépségesek élőben is :) Annyira jó amúgy, hogy Animusék kiadják majd magyarul, én nagyon örültem ennek a hírnek! Szerintem megéri majd őket beszerezni - belelapozgattam, és nagyon igényes kiadványok.

@PuPilla: ó, engem nagyon felcsigázott az is, tervben is volt, hogy elmegyünk a kiállításra, de aztán mást hozott az élet, és így nem tudtunk jegyet foglalni... :( de azért remélem, hogy meg lesz hosszabbítva az időszaki kiállítás, és lesz esély eljutni oda személyesen is. Addig marad a könyv. Szerintem amúgy ez hamar sorra fog kerülni, első belelapozásra azt mondom, sok érdekesség van benne.
Pacsi a beszerzésekre! :D én nem tudtam eldönteni, hogy ez most sok-e vagy kevés (férjem szerint nyilván rengeteg :D ), de most mindenki kollektívan megnyugtatott, hogy nem :D
Küldök, naná! :-*

@Amadea: igen, én azt hittem, sokkal több lesz a vége amúgy, de - mint kiderült - év elején nem annyira vettem könyveket. De most tökre megnyugodtam, hogy a 36 se sok, sőt... :)
Cserében mindig benne vagyok, főleg, ha házi szilvalekvárról van szó! (ah, imádom a linzereket....<3 )

@Theodora: Awww, köszönöm! Szerettem volna már egy kis letisztultabb sablont, gondoltam az év vége pont jó lesz erre a változásra :D Igyekszem mihamarabb írni róluk majd :)
Köszönöm :))

Amadea írta...

Erről a lekvárról már értekeztünk: az étcsokis-vörösboros szilvalekvárról van szó.:D

Nita írta...

A férjed akkor nagyon jó karácsonyi angyalkaként működött. :)

A munkahelyedhez képest a 36 teljesen vállalható beszerzés, én el se merem képzelni, mi lenne velem, ha könyvek között dolgoznék. :D

Heloise írta...

:D nem volt sok választása szegénynek :D
oh, hát igen a folyamatos kísértés... ne is mondd! Igazából sokszor az is élményt nyújt, amikor megérkezik a könyves szállítmány, és bontogathatom ki a soksok hatalmas dobozt - olyan, mintha karácsony lenne :D :D

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS