2017. december 27., szerda

A titokzatos stylesi eset

A titokzatos stylesi eset Agatha Christie első regénye, amely a megírása után csak négy évvel később jelent meg, mert a kiadók folyton visszautasították a kéziratát. Azonban a megjelenése után rögtön siker lett belőle, és nem csupán a kritikusok, hanem a gyógyszerész szakmabeliek is elismerően nyilatkoztak róla, mert a történetben megjelenő mérgek hatásai és reakciói mind tudományos megalapozottsággal lettek bemutatva. A regény ötlete egyébként akkor született meg az írónő fejében, amikor az I. világháború alatt egy kórház gyógyszertárában dolgozott, úgyhogy a hozzáértése valóban nem a véletlen műve.


Hercule Poirot ebben a regényben lépett először az olvasók elé teljes életnagyságban segítőtársaival, a kis szürke agysejtjeivel és Hastings kapitánnyal egyetemben. A történet Essexben játszódik, egy vidéki angol kúriában, ahol Mrs. Inglethorpe, a kastély tulajdonosa, egyik éjjel titokzatos körülmények között elhalálozik. Mérgezésre gyanakodnak, ám a nyomozás már az elején megfeneklik. Még szerencse, hogy Hercule Poirot, a Belgiumból menekült, valaha igen híres mesterdetektív éppen a faluban tartózkodik, így Hastings kapitány kérésére és Mrs. Inglethorpe iránti tiszteletből elkezdi felgombolyítani a bűntény kusza fonalát. Gyanúsított persze rengeteg van, a gyilkosság kivitelezése sem szokványos, de mindenki kedvenc bajszos detektívjét semmi és senki sem tántoríthatja el attól, hogy végül rájöjjön a megoldásra. 

Ugyan a két legkedvencebb Agatha Christie regényemet sem összetettségével, sem csavarjával nem tudta felülmúlni, mégis azt mondom, hogy ez egy iszonyatosan jól összerakott, klasszikus krimi, amely minden klasszikusságát elegánsan viseli magán. Zárt térben történik a gyilkosság, a lehetséges gyanúsítottak egy viszonylag jól körülhatárolt körével. A krimi királynője itt is szereti abba a hitbe ringatni olvasóját, hogy együtt nyomoz kedvenc belga detektívjével, hiszen betekintést enged nekünk a helyszínekbe, meghallgathatjuk a beszélgetéseket, és eközben mi is munkára foghatjuk saját kis szürke agysejtjeinket: kereshetjük a mögöttes motivációkat, megjegyezhetjük a gyanús dolgokat, amik persze mindenkinél vannak dögivel. Ám a végén jövünk csak rá igazán, hogy mennyire az orrunknál fogva vezetett, és nem láttuk a fától az erdőt. 
A titokzatos stylesi esetben azt szerettem még igazán - mert a bűntény csavarossága szinte borítékolható volt, mint a többi krimijénél -, ahogy ezt a világháború alatti vidéki Angliát láttatta, és bepillantást engedett a korabeli arisztokrácia világába. A távolabbi vidéken dúló háború hatásai ebbe az elsőre idillinek tűnő környezetbe is be-betörnek, nyomot hagynak olykor egy félmondat vagy mondat erejéig, ami által belebetonozódik ez az egész történet ebbe a korszakba, és kiszakíthatatlanná válik onnan. 
Érdekes, izgalmas és nem utolsósorban hangulatos krimi ez: igazi bekuckózós történet és emellett pedig igazi mérföldkő is az Agatha Christie életműben. Hiszen innen, Stylesból indult el nemcsak Poirot, hanem maga a krimikirálynő is hódítóútjára. Ez a történet kezdete.

Agatha Christie: A titokzatos stylesi eset
The Mysterious Affair at Styles
Fordította: Dezsényi Katalin
Európa Kiadó
258 oldal

5 megjegyzés:

PuPilla írta...

Az utolsó bekezdéstől egész pátoszos hangulatba kerültem! :))) Nagyon kedveltem én is ezt a nyomozását Poirot-nak, bár kedvenc nem lett belőle. Olyan kiadásban olvastam, amiben együtt szerepelt a Függönnyel, ami pedig az utolsó Poirot-történet.

Ismét csak csodaszép a kép is! :)

Heloise írta...

:D
Igen, azért a nagy regényeitől messze elmarad, de azért első könyvnek mégis erős. Meg amúgy azt vettem észre, hogy mintha itt kicsit részletesebben beengedett volna a nyomozásba - de lehet, hogy csak képzeltem a dolgot :D
Jaj, emlékszem arra a kiadásra! Még én amúgy a Függönyt nem olvastam, azt mindenképp már csak akkor szeretném, ha az összes Poirot-os történetet olvastam. Te olvastad már?
Awww, köszönöm <3

PuPilla írta...

Elmarad, és közben valahogy mégis emlékezetes. :) Igen, nekem is volt egy ilyen érzésem, hogy jó részletes a nyomozás. A Függöny is hasonló, igen, olvastam akkor egyben, egymás után a kettőt. :) Érdekes élmény volt az első és az utolsó nyomozás szoros egymásutánban. :))

Heloise írta...

@PuPilla: igen, ilyen fura kettőssége van ennek a regénynek :) Elhiszem amúgy, hogy érdekes élmény volt így egymás után olvasni a kettőt. :)) Én alapvetően nem sorrendben olvasom a Poirot történeteket, hanem kábé ahogy utamba akadnak - de a Függönyt mindenképp utoljára szeretném majd elolvasni, azt hiszem. :)

PuPilla írta...

Én sem olvastam őket soha sorrendiség szerint.
Ez jó terv, akkor már hagyd meg záróakkordnak. :)

Follow Me @photos_from_anna