Ha egy szóval kéne jellemeznem Harris regényét, azt mondanám rá, hogy csavaros. Ugyanis a gyilkosunk valódi kilétét csak a regény végén fedi fel az olvasója előtt. Hiába ő az egyik narrátor, hiába tudunk meg rengeteg konkrétumot a múltjából, a jelen idejű elbeszélésben mégis elrejti őt a szemünk elől: fogalmunk sincs, hogy a tanári kar mely tagja az, aki bosszút esküdött a St. Oswald iskola ellen. Méghozzá olyanfajtát, amibe a gyilkosság is simán belefér. Joanne Harris regényében ugyanis egy szociopata elméjébe nyerünk részletes betekintést.
Gyilkosunk számára a St. Oswald Fiúgimnázium minden általa gyűlölt dolgot megtestesít: egy olyan helyet, ami kiemelkedik a társadalmi átlagból, ugyanis ez a született kiváltságosok helye. A kékvérű, de minimum gazdag és eszes tanulók elit gimnáziuma ez, ahová megfelelő családi háttér nélkül bekerülni lehetetlenség - gyilkosunk hiába becsvágyó, hiába rendelkezik különleges intelligenciával, a St. Oswald kerítései mögött csak sokszorosan alávetettként járkálhat. Olyan elit hely ez, ahova bekerülés tekintetében minden logika és egyéni érdem csődöt mond. Kiváltságok, beleszületés - az individuum nem sok szerepet játszik itt. És ez az iskola gyilkosunk számára minden, amit ő sohasem érhet el, bármennyire is szeretné és bármennyire is igazságtalannak érzi ezt a tényt. Ám amíg a társadalom nagy része ezt képes elfogadni, hogy vannak bizonyos kiváltságos csoportok, addig narrátorunk ebbe képtelen beletörődni, így már gyerekként megtalálja a módját, hogy hogyan hekkelhetné meg a kasztszerű rendszert.
Az egyén és a csoport izgalmas kapcsolata mellett a regény még nagy hangsúlyt fektet a személyiség kialakulására: milyen körülmények, milyen behatások azok, amelyek szociopatát képeznek a gyerekből. A családot elhagyó anya, az alkoholizmusba menekülő apa, a családon belüli erőszak, bensőséges kapcsolatok hiánya és az otthon melege nélküli gyermekkor bizonyára mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy narrátorunk végül azzá lett, aki. A kívülállóság érzete, a magány fájdalma pedig még taposott ezen a formálódáson. A láthatatlanságba menekülés lett narrátorunk választott útja, amin később már nem a szégyen vagy a bántalmazások miatt maradt, hanem igazi személyiségének, önmaga valójának elrejtése miatt.
Anno, a Rúnajelek olvasása vagy a Csokoládé című film nézése közben - igen, tudom... majd el fogom azt is olvasni - nem is gondoltam, hogy Joanne Harris a pszichothrillerek irányába is képes mozdulni. De úgy tűnik, nagyon is, és nekem ez nagyon bejött.
Joanne Harris: Urak és játékosok
Players and Gentlemen
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Kiadó: Ulpius-ház
466 oldal
5 megjegyzés:
No, eljutottam végre ehhez a poszthoz is! :) Annyi jó bejegyzésed volt mostanában, plusz mindenkinél az évzáró, hogy még jó, hogy volt némi szabim, ami alatt ezeket el tudtam olvasgatni. :D
Én is nagyon szerettem ezt a kötetet Joanne Harristől! Te rájöttél a "csavarra"?
Egyébként szerintem tök jó, hogy végre van valaki, aki nem a Csokoládéval vagy valamelyik másik gasztrósnak aposztrofált (de nem gasztrós) regényével kezdi az életművet! :) A Rúnajelek nekem még visszavan, meg még jópár másik, ajj, Harrist is kéne olvasni... :D és mindent egyszerre!
St. Oswalddal folytatod?
@PuPilla: Ó, tudom miről beszélsz! :D Most én is igyekeztem mindenkinél behozni a lemaradást múlt hétvégén, mert annyi érdekes meg szuper poszt született mindenütt, de nekem még nem sikerült teljesen - majd ezen a hétvégén megint tartok egy blogolvasós délutánt.
Bevallom amúgy, hogy egyszer átsuhant ez a megoldás a fejemen, hogy mi van, ha.... érted! (SPOILER: amikor a sráccal elkezdtek csókolózni a tetőn SPOILER VÉGE) De aztán el is vetettem pár perc után, mondván ez túl nagy csavar lenne - és a végén kiderült, hogy de! :D
A St. Oswalddal majd egyszer folytatom, ha meglesz a könyvtárban :) Most a Szent bolondokhoz hoztad meg a kedvem, szóval szerintem ha Harristől olvasok, az lesz a következő :)
:D haha, ez ismerős! Én is kábé most legalább három könyvet olvasnék a mostani olvasmányom mellett :D
Na igen, tényleg poszt-áradat volt, zárásokkal, évösszegzőkkel, vcs-kkel, és még ezzen felül már szivárognak a könyves posztok is, ajjaj. :) Én is csak begubóztam és kattogtam blogról blogra. :)
Én csak annyit tudtam, lesz csavar, és sajnos ennek hatására agyongondolkodtam a könyvet... és rájöttem. :) De ettől függetlenül zseniális. A spoilerrel jelölt részre konkrétan már nem emlékszem, de a St. Oswald előtt mindenképp újra fogom olvasni.
Haha, rendben, na az is jó, a Szent bolondok. :) Viszont a St. Oswaldot se told egy éven túl, mert akkor olvashatod te is ezt újra... vagy hát persze nem akkora kínzás az se, csak érted... :D elhalványul.
Én Harrisben pont ezt imádom, hogy olyan sokrétű szerző. Azt hiszem nekem egyre jobban bejön a darkos oldala is, de eddig igazán egyik könyvében sem csalódtam, bár nekem az Urak és játékosok az egyik legnagyobb kedvencem tőle. A folytatása is már itt várja a sorát az íróasztalomon. A csavarra én nem jöttem rá, nekem hatalmasat szólt a végén, örülök, hogy senki nem lőtte le az elején. Újraolvasás során figyeltem erre is, hogy hol lehetne erre rájönni, de olyan klasszul írta meg, hogy nem találtam rá sehol egy icipici utalást sem.
@PuPilla: Igen, én most a héten megint lemaradtam, de ma fogom a begubózás/blogról blogra kattogás duóját kijátszani :) Ez a ma délelőtti programom :D
Jaj, ez az agyongondolkodás - igen! Ez szinte minden csavaros regénynél előfordul esetemben is.
Igen, persze - értem én :)) Nem is fogom eltolni, ahhoz túl kíváncsi vagyok a folytatásra :D
@Nikkincs: Annyira egyetértek, ez a regény tényleg zseniálisan van megírva - bevallom, én annyira nem emlékeztem, hogy lesz benne nagy csavar, ezért nekem is hatalmasat szólt.
!!SPOILER!! Szerintem ott a végefele, amikor a múltbeli történések elmesélésének végéhez ér, és a sráccal ott vannak a tetőn, és miközben csókolóznak, a másik srác egyszer csak undorodva megszólal, hogy "úristen, te beteg vagy!" - vagy valami ilyesmit mond, és én itt gyanakodtam egy picit, de aztán elvetettem az ötletet. De ez is csak a legvége fele van SPOILER VÉGE
Megjegyzés küldése