2018. október 26., péntek

Hatalmas kis hazugságok

Valamiért megmagyarázhatatlan módon vonzódom a fehér kerítéses házak lakóiról szóló történetekhez, ahol a tökéletes házasságok és irgylésre méltóan boldog családi életek mögött  ott van valami megfoghatatlan sötétség, ami csak a zárt ajtók mögött hajlandó előbújni igaz valójában. Ahol a lehúzott redőnyök takarásában rémálomba illő szörnyűségek történnek, vagy legalábbis olyasmik, amik egyáltalán nem merítik ki a boldog család fogalmát. Az ilyen típusú történetek nem újkeletű dolognak számítanak az irodalom világában, ugyanakkor a mostani kirakattársadalom fényében - ahol hajlamosak vagyunk túl mű, túl megkomponált képet közvetíteni magunkról a különböző szociális médiák felületein - ezek a történetek mintha még jobban utat törnének maguknak, és mintha méginkább korunk lenyomataként gondolnánk rájuk. 

Liane Moriarty regénye egy ausztrál idilli kisvárosban játszódik, csodálatos tengerparttal, békés kisvárosi élettel - ahol nem mellesleg valószínűsíthető, hogy gyilkosság történt. Hogy kit és miért öltek meg vagy megöltek-e egyáltalán, nem derül ki, csak a történet legvégén. De hogy kezdjük az elejétől: erre az irigylésre méltóan szép helyre érkezik tehát Jane, az éveken keresztül sehol gyökeret verni nem tudó, hihetetlenül fiatal anyuka, hogy kisfiát Ziggy-t a helyi iskola előkészítő osztályába irassa. A beiratkozás napján összeismerkedik Madeline -nel, aki Celeste barátnőjével együtt a szárnyai alá veszi a helyi tökéletes feleségek sorából nagyon is kilógó Jane-t. Együtt kávéznak, sztorizgatnak, nevetgélnek - Jane számára tökéletes lenne a mai nap, egy igazi friss újrakezdés első napja, ha az iskolába visszatérve nem vádolnák meg - az egyébként nagyon szelíd - kisfiát azzal, hogy fojtogatta osztálytársnőjét. Ziggy határozottan tagadja az esetet, a kislány viszont egyértelműen rámutat, hogy ő volt a fojtogató. A két érintett anyuka anyatigrisként védelmezi gyermekét, az indulatok elszabadulnak, míg végül a kislány anyukája bosszút esküszik Jane és Ziggy ellen. 

Liane Moriarty regényéről tudni kell, hogy igazából nagyon addiktív cucc. Az egyik délután elkezdtem olvasni és majdnem huszonnégy óra alatt be is fejeztem. Ez nagyrészt a narráció technikájának köszönhető, ami már az elején lelövi a végkifejletet: vagyis azt, hogy valaki meghalt. Hogy ki és miért, és pontosan hogy is, még nem derül ki. A történet fonalát ott vesszük fel, ahonnan minden elindult, a látszólag legelső lépésnél, ami az eseményeket végül idevitte. Vagyis ott, hogy Jane és kisfia a városba érkezik. Innen robogunk egyre gyorsabban a végkifejlet felé, miközben a fejezetek végén a kívülállók válaszolgatnak egy riporter feltett kérdéseire a feltételezhető gyilkossággal kapcsolatban. A történet elején elég szűken behatárolható számunkra az áldozatok köre, ám ahogy haladunk előre, ahogy egyre jobban betekintést nyerünk bizonyos családok magánéletébe, rájövünk, hogy itt sokkal több rejtett, visszafojtott és eltitkolt konfliktus van, mint amit első látásra gondoltunk. "Bárkiből lehet áldozat" - írja a könyv. És ez nem csupán az életre, hanem a könyv világára is többszörösen vonatkoztatható. A ki? miért? és hogyan? kérdésekre, amik már a történet legeleje óta motoszkálnak bennünk, csupán az utolsó jelenetek adják meg a választ. 

Ám ezek a kérdések egy idő után talán már nem is lesznek annyira égetően fontosak, vagyis nem pontosan úgy, ahogy először gondoltuk. Ugyanis a Hatalmas kis hazugságok számos olyan témát hoz be a történetbe, amik mellett a végkifejlet már-már talán el is törpül. Szinte csak apropónak tűnik, hogy okunk legyen benézni az idilli házak zárt ajtajai mögé. Hogy láthassuk a bizonytalanságokat, a lelki és testi fájdalmakat, tanúi legyünk a szereplők kilátástalanságának és kétségbeesésének. Hogy a felszínen szüntelenül ott levő udvarias mosolyok mögé tekinthessünk. 
A külsőségek, a látszat fontossága végigvonul szinte minden család történetében. Hiszen mindenki meg akar felelni egy ideálnak, ám folyton csak a saját tökéletlenségükkel kénytelenek szembesülni. Szinte kivétel nélkül úgy érzik, hogy azt a tökéletességet, amit közvetíteni szeretnének, képtelenek elérni. Ám ez a ráismerés egyáltalán nem hoz számukra megnyugvást, hanem csak még görcsösebben akarnak eggyé válni ezzel az elérhetetlen ideállal: tökéletes anyák, tökéletes feleségek, tökéletes nők akarnak lenni, és ennek érdekében még jobban igyekeznek palástolni mások előtt hibáikat, titkaikat, valódi érzéseiket.
Az egyedüli kivételt Jane jelenti, aki nem tud ilyen külsőségekben gondolkodni. Ugyan be akar illeszkedni ebbe az idilli közösségbe, ő is teljes jogú tagja szeretne lenni a szülők összeszokottnak vélt társaságának, de a tökéletesség álarca nélkül szeretné ezt tenni. Ő megelégedne a "normális" címkével is. Többek között ezért is nem sikerül igazán a beilleszkedése teljes mértékben.
Illetve ez az anyai közösség már önmagában egy hasonlóan álszent dolog. Amiről az ember első blikkre azt gondolná, hogy tele van szeretettel és cukiskodással, elvégre a gyerekek körül forog itt minden. Vagy mégsem? Azt hiszem, aki már látogatott életében bármilyen okból anyuka fórumot, az előbb-utóbb tapasztalhatta, hogy micsoda vérre menő csaták folynak a legártatlanabbnak tűnő témákban is. Liane Moriarty regényében is hasonlókat tapasztalhatunk ezen a téren is: az irigység és a kicsinyesség bújik meg mindenütt, ami bármelyik percben harctérré válhat, és szinte képtelenség kivonni magát az embernek a csatározásból.
A szülők játszmája mindent körbefon, és ennek a levét a gyerekek isszák meg. 

A könyv még ennél is érdekesebb és meredekebb témákat tartogat, ám azokat inkább saját felfedezésre szeretném hagyni, mert igazán csak ezekkel együtt üt a végkifejlet - szerintem. A sorozatot is hamarosan megnézem, nagyon kíváncsi vagyok rá. Liane Moriarty-tól pedig még biztosan fogok olvasni, mert bár már PuPilla bejegyzésénél is sejtettem, hogy szuper könyv lesz, de nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire vinni fog az olvasásban.


Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok
Big Little Lies
Fordította: Babits Péter
Alexandra Kiadó
445 oldal

5 megjegyzés:

Amadea írta...

Sajnálom egy kicsit, hogy előbb láttam a sorozatot, mintsem a könyv magyarul megjelent volna, de magamat ismerve, ha már belenéztem, úgyse bírtam volna ki, hogy ne daráljam le.:) Előbb-utóbb elolvasom, mert, ahogy írtad, a sok fontos téma miatt nemcsak az a lényeg, hogy ki a gyilkos és ki halt meg.

theodora írta...

Ugyanígy vagyok én is! Szeptemberben ledaráltam a sorozatot és a bejegyzésed alapján szépen követi a könyv szerkezetét.
Majd valamikor én is szeretném olvasni, mert tényleg nagyon jó! Addig lehet, hogy majd próbálkozom más regényeivel, Pupinak is bejött tőle az Add vissza az életem.

Heloise írta...

@Amadea: Igen, a sorozat is nagyon darálós, én tegnap kezdtem el nézni. :) Én amúgy nem is hallottam róla korábban - valahogy kikerült a radaromból, csak akkor tűnt fel, amikor érkezett ebből a könyvből a boltunkba, és láttam, hogy van belőle sorozat, ráadásul milyen szereposztással :) De aztán így már úgy voltam vele, hogy először a könyvet olvasom. Szerintem is érdemes lehet a sorozat ismeretében is elolvasni, nem tudom, melyik témába mennyire megy amúgy bele majd a sorozat - erről majd csak pár nap múlva tudok nyilatkozni :)

@theodora: még csak az első részt láttam belőle, de igen, eddig nekem is nagyon úgy tűnik, hogy jól követi a könyv szerkezetét. Igen, azt én is olvastam PuPillánál, szóval nálam is tuti sorra fognak kerülni a regényei, ez nagyon-nagyon meggyőzött. :)

PuPilla írta...

Úristen, de jó az a kezdő kép!!! *-* :) Imádom! ♥
És annyira örülök, hogy így vitt magával, és tetszett! Gyorsan el is olvastad. :)
A poszt elején nagyon jó ez a kategorizálás, hogy "fehér kerítéses házak lakóiról szóló történetek", tényleg rögtön tudni miről is van szó. A külsőségekről írt bekezdés egésze pedig nagyon ott van!

Örülök, hogy hatásosan reklányoltam Liane Moriarty-t! :D És most jön tőle a Kilenc idegen is, wúú, annak micsoda fülszövege van! Nagyon kíváncsi leszek rá, bár én most következőnek tőle A férjem valamit titkolt terveztem be. :)

Heloise írta...

@PuPilla: ♥♥ De aranyos vagy, kösziii :):-* Az olvasás még szerencse, hogy lustálkodós hétvégére esett, így csak a házimunkát és egyebeket kellett hanyagolnom :P
Én meg nagyon köszönöm, hogy megadtad a végső lökést az olvasásához, mikor mentem a könyvtárba, már tudtam is mit akarok kivenni a bejegyzésed után :)
Húú, ezt nem is figyeltem, de most gyorsan rákerestem, és jujj!! Hát naná, hogy az is sorra fog kerülni majd. Nincs mese, muszáj lesz megismernem a többi könyvét is - ez a regénye meggyőzött, hogy érdemes rá. :)

Follow Me @photos_from_anna