A koboldcsászár

Alig két oldalra volt szükségem, hogy teljesen belemerüljek a történetbe. Igen, tényleg kettő. Ennyit elolvasva bőven elég volt arra az elhatározásra jutnom, hogy nem viszem vissza másnap a könyvtárba, valamint hogy megint nem fogok tudni éjfél előtt elaludni. De arra aztán végképp nem számítottam, hogy napokon keresztül ennek a regénynek a világára gondolok még akkor is, amikor éppen nincs a kezemben a könyv. Mármint reméltem, hogy tetszeni fog, de csupán egy átlagos olvasmányélményre számítottam. Most vagy Katherine Addison könyve ennyire jó, vagy már nagyon szomjaztam valami jó kis fantasyre. 

Bár azért azt már itt az elején le kell szögeznem, hogy ez nem hagyományos értelemben vett fantasy regény. Nincsenek kóborlások ebben a világban, nincs küldetés, se epikus csaták vagy izgalmas harci jelenetek, ahogy különös mitikus lények sem. Itt csupán egy, a királyi udvarból száműzött félig kobold, félig tünde fiúról van szó, aki nem mellesleg a tündecsászár fia. És ez a fiú, Maia egy nap mégis csak császár lesz, ugyanis az apja és örökösei mindannyian életüket veszítik egy léghajóbalesetben. Így ő, mint egyedüli és törvényes örökös kénytelen elfoglalni a trónt és nyakába venni a birodalom összes dilemmáját és baját. Ez a váratlan helyzet rengeteg új és ismeretlen dologgal szembesíti Maiát, aki eddig távol élt az udvartól, és semmiféle uralkodáshoz szükséges tudást vagy etikettet sem tanult soha életében, hiszen nem is számított rá sose, hogy egy nap ő hordhatja a koronát. 

A regény alapvetően Maia nem annyira fizikai értelemben vett, sokkal inkább lelki útját követi végig, ahogy a tudatlan és kissé megszeppent uralkodóból önálló döntéseket hozó, mások tiszteletét kivívó császárrá válik. Tehát a szó hagyományos értelmében nem egy cselekménydús könyvről beszélhetünk A koboldcsászár esetében, de a lelki folyamatok ábrázolását és az udvari intrikák közötti lavírozást mégis olyan izgalmasan és érdekfeszítően tálalja Addison, hogy egy percre sem unatkoztam az olvasás alatt. Hiszen Maia önmagára találását olyan gyönyörű ívben vezeti végig, hogy az tényleg tankönyvbe illő szerintem. 

Maia félig kobold származása és az abból adódó hátránya a tünde udvarban egy nagyon finoman, ám mégis érezhetően jelenlevő probléma, ami az idegenség, a másság kérdéskörét is hangsúlyossá teszi a történetben. Vártam, hogy ez a vonal nagyobb szerepet kap esetleg a történetben, nem csak a háttérben meghúzódó dolog marad. De sajnos nem így történt. És akkor például simán el lehetett volna hagyni a nők egyenjogúságával foglalkozó szálakat is. Bár szívügyem ez a téma, de nekem itt ez már kicsit olyan beszuszakolt vonalnak tűnt, ami nélkül is meglett volna a történet. Ebben a világban ugyanis a nők - egy bizonyos vagyonnal és hatalommal rendelkezők körében - nem választhatják ki a férjüket, hanem leginkább politikai házasságok köttetnek. Édesanyja szintén egy ilyen házasságnak volt az áldozata és emiatt élete végéig boldogtalan volt, hiszen a tündecsászár undorodott tőle - származása miatt is, meg az előző császárné miatt viselt gyásza miatt is. Maiaban mély nyomott hagyott édesanyja boldogtalansága, és ezért tiltakozik már császárként az elrendezett házasságok ellen, valamint a női szereplőket - mások számára meglepő módon - egyenrangúként, saját akarattal rendelkező egyénként tiszteli és aszerint is viselkedik velük. Ami persze, egyébként egy nagyon fontos és jó téma, viszont a női karakterek - ennek a szellemnek a mentén - miért maradnak mégis marginális helyzetben a történet szempontjából? Egy meghatározó vagy igazán hangsúlyos nőalak sincs - kivéve talán Maia anyját, aki halott.

Maia széplelke és igazságossága nemcsak a nőkre, hanem minden elnyomottra, elfeledettre és láthatatlan szolgára és alkalmazottra is kiterjed. Maia mindenkit önálló individuumként tisztel, és nem a rangját vagy a vagyonát nézi, hanem magát az embert. Ez az attitűd emeli ki őt végül apja árnyékából, ez a viselkedése mossa el mások szemében kobold származását. A sokszorosan hátrányos helyzetből induló fiatalember végül diadalmaskodik és megváltoztatja a lelketlen királyi udvart. Ez kicsit tündérmeseszerű végkicsengés, hiszen mint köztudott, a politikai játszmák még a tiszta és ártatlan, szívből idealista emberek lelkét is képesek szempillantás alatt bedarálni a folytonos megalkuvásokkal és lavírozásokkal az igazság szürke tartományaiban. De ez a kicsi meseszerűség és optimista végkicsengés mégis jól áll a történetnek, még akkor is, ha ez most talán nem tűnik annyira izgalmasnak vagy formabontónak.

Szóval Katherine Addison könyve tényleg nem egy hagyományos fantasy regény, igazából még világ felépítés se nagyon van benne. Erről a koboldok és tündék lakta világról éppen csak annyit tudunk meg, ami Maia szempontjából szükséges. Inkább az udvari intrikák, a politikai élet és persze Maia saját hangjának a megtalálása áll a történet középpontjában. Tényleg egy nagyon hangulatos regényről van szó, ami bár eléggé összetett a politikai vonal miatt, mégis a régimódi tündérmeséket idézi fel az olvasóban.

Katherine Addison: A koboldcsászár
The Goblin Emperor
Miks-Rédai Viktória
Gabo Kiadó
448 oldal