Sehonnai

Kívülállónak érezni magadat egy másik országban, távol a saját hazádtól pokoli nehéz érzés lehet. Más szokásrendszerek, más nyelv, más mechanizmusok mozgatják az ottani életet és az embereket, mint amit eddig ismertél. Az otthon és a külvilág élesen elkülönül, más világba lépsz be, ahogy kinyitod az ajtód. De kint élve - még ha nehezen is - érthető és persze várt is ez a kulturális különbözőség, számításba veszed ezeket, amikor kiköltözöl egy másik országba. És tudod, hogy azért van egy terület, ahonnan jöttél, ahol mindezek, amiket ismersz - nyelv, kultúra, történelem - mások is így ismernek.

De ha ez az idegenség a saját országodban ér, a saját földeden, az valahogy még nehezebb, még feldolgozhatatlanabb. Idegennek születni újra és újra, évszázadokon keresztül a saját hazádban, láthatatlan kisebbségként élni egy teljesen más világban igazi trauma lehet. Nem feltétlen egyéni szinten, hanem a nép szintjén, ami persze kihat az egyénre is. Hiszen bármennyire is individuumok vagyunk, elszakíthatatlanul tagjai vagyunk annak a közösségnek, akikkel együtt közös nyelvet, kultúrát és történelmet ápolunk. Ehhez sokféleképpen viszonyulhatunk, persze - de származásunk kihat ránk, formál minket, akárcsak a gének, vagy hogy otthonról mit viszünk magunkkal. 

A sehonnaiság érzése az amerikai őslakos indiánok sajátja, akik idegenek saját földjükön. Akik a legtöbb ember képzeletében úgy élnek, ahogy valamikor, sok száz évvel ezelőtt talán léteztek - de persze, lehet hogy sohasem. Lehet, hogy a tollas fejdíszes, természetközeli nép vadromantikus képe szintén csak egy képzelt, soha nem létezett ábránd. 

*

Vajon hagyták őket valaha beszélni magukról? 

*

Az amerikai őslakosok felett sokak szerint eljárt az idő. De vajon valóban így van? Valóban csak a múlt árnyként élő darabkái a modern világban? 

Az emlékek vagyunk, amikre nem emlékszünk, amik bennünk élnek, amiket érzünk, amik énekre, táncra és imára késztetnek.

Tommy Orange regénye egy óriási hiányt töltött be nálam, hiszen nem olvastam sose amerikai őslakos irodalmat. Alakjaikat - azt a keveset is - csupán mások tolmácsolásából ismertem, ahogy történelmükről is csupán a másik, vagyis a győztes oldal szemszögéből hallhattam. Így a regény bevezetője arcul csapó meglepetés volt számomra. Persze, tudja az ember, hogy a telepesek elég durva dolgokat követtek el, de azt hiszem, a Orange által leírt dolgok töredékéről se volt fogalmam, hogy mennyire brutális népirtásos vérengzés ment itt évtizedeken, évszázadokon keresztül. Napokon keresztül emésztenem kellett a bevezetőt. 

Fehérként annyi szégyellni valónk van...

Ám maga a regény témája nem a múlt, hanem a jelen. Nem a rezervátumba szorult őslakosok, hanem az elvárosiasodottak. Akik ezen az újfajta élőhelyen próbálják őrizni a hagyományaikat vagyis őslakosként meghatározni magukat a fehérek között. Ezt az életérzést, ezt a sehonnaiságot több szereplő elbeszéléséből ismerhetjük meg különféle korosztályból, különféle élettel. Ám abban mindenképpen hasonlít az életútjuk, hogy mindannyian a társadalom peremén élnek, szinte láthatatlanul a többi ember számára. 

Erről szól ez a könyv. Különböző, ám mégis valahol hasonló, össze-összefonódó életutakról, amik pókhálóként szövik át a történetet. A szereplők vagy erősebben vagy csak rövid időkre kapcsolódnak egymáshoz valamilyen formában. Nem hiába vonul végig a történetben maga a pók és pókháló motívum, ez köszön vissza a szereplők kapcsolatrendszerénél is. 

A Sehonnai egy nagyon fontos regény. Egy olyan láthatatlan társadalmi rétegről szól, akik rengeteg traumát éltek és élnek meg jelenleg is a hazájukban. Akik kívülállók, és akik némák a legtöbb ember számára. Akikről mások beszélnek, ha beszélnek ugyan. Tommy Orange most megtörte ezt a csendet. S persze, irodalommal megoldani bizonyos problémákat nem lehet. De fontos az elmesélhetőség, fontos a történet nemcsak az egyén szintjén, hanem a nép szintjén is. És mindezt még azzal is megfejelte, hogy csodálatosan ír. Húsba vágóan, igazan és szépen. 

Meghatározó élmény volt számomra.

Azt mondta, hogy a világ történetekből áll, semmi másból, csak történetekből, és a történetekről szóló történetekből.

És ahhoz, hogy tehessünk valamit, meg kell értenünk, honnan jövünk, mi történt a népünkkel, és hogy azzal adózhatunk tisztelettel nekik, ha jól élünk, ha elmeséljük a történeteinket.

Tommy Orange: Sehonnai

There, There

Fordította: Pék Zoltán

21.Század Kiadó

320 oldal