Alapvetően rendkívül ritka, ám az utóbbi években legalább egyszer jellemzően előfordult, hogy ha egy új szerző annyira megtetszett nekem, képes voltam tőle több könyvet is elolvasni pár hónapon belül. Tavaly előtt ilyen volt Atwood, azelőtt Backman, idén meg Lucy Strange. Ez mindenféleképpen egy fontos fokmérő nálam, mert azért eléggé szeretem a változatosságot, így ha úgy döntök, hogy valakinek jobban meg szeretnék ismerkedni az életművével, azt szeretem beosztani. De van, akikkel kapcsolatban ez nem megy. Így A fülemüleerdő titka után éppen annyi szünetet hagytam, hogy még véletlenül se sikerüljön az idő távlatából összemosni magamban a két regényt.
És ezt elég jól tettem, mert akadtak azért köztük hasonlóságok.
Persze, ezt nem úgy kell elképzelni, hogy teljesen ugyanarról a történetről lenne szó. Csak eléggé úgy tűnik, hogy Strange-nek vannak állandó témái, tipikus hősei, amiket így vagy úgy belecsempész az írásaiba. Akár azt is el tudom képzelni, hogy ezeknek a dolgoknak a megírása valamifajta terápia lehet részéről, mert annyira jellegzetesek nála és annyira hitelesek is, hogy nehéz nem összefüggéseket keresni a személyes élményei között. Vagyis hát nyilván akkor, ha hiszünk abban, hogy egy író élete és tapasztalatai elválaszthatatlanok az írások értelmezésétől. Számomra mondjuk nem igazán, de ilyen alkalmakkor azért csak eszembe jut vagy felvetül kérdésként úgy csendesen, hogy vajon mi okozhatta bizonyos témák rögzülését. Még akkor is, ha a válasz nem nekem mint olvasónak szól vagy jár, hanem sokkal inkább a szerzőnek.
Szóval, A világítótorony legendája egy angliai apró szigeten játszódik, ahol Pet, ez a tizenkét éves lány egy világítótoronyban él a családjával. A francia partok olyan közel vannak, hogy tiszta időben szabadszemmel is lehet látni őket. Amikor a II. világháború ténye egyre jobban eléri ezt a kis békés kisvárost, Petet és családját egyre inkább kiközösítik a közösségből német származású édesanyja miatt. Idővel arra is fény derül, hogy valaki információkat szolgáltat ki a náciknak, akik olyan közel vannak már. Pet édesanyja bár ártatlan, mégis kézenfekvőnek tekinti a közösség, hogy rá terelje a gyanút.
Lucy Strange regényében a családban előfordulő tabutémák itt is kiemelt jelentősséggel bírnak, és ezek azok, amelyek elszigetelik egymástól a családtagokat. A szülők korábbi életében valami sötét és fájdalmas titok lappang, amit a gyermekek éreznek, de nem merik megkérdezni szüleiket, inkább a hallgatást választják ők is. Ez a családi titok hasonlóan működik, mint A fülemüleerdő titka című regényben a családot körülölelő gyász, amelyet mindenki a saját vállán akart cipelni, félt megosztani a család többi tagjával, és ezért majdnem szét is szakadtak. A titok se viselkedik másképp: falakat emel, elválaszt, bekúszik az egymás előtti feszengés és kételkedés képében a hétköznapokba. Pont olyan időszakban, amikor nagy szükség van az összetartásra, a bizalomra, hiszen a külvilág félelme, kételye és borzalma dörömböl otthonuk ajtaján, minden nappal egyre erősebben, idő kérdése csak, mikor töri rájuk az ajtót.
A családi élet és a világban való történések ebben a regényében is gyönyörűen párhuzamba állíthatóak, hiszen ahogy a közösségben, úgy a családban is felüti egy nap a bizalmatlanság egymás irányába, ami betör az eddigi idillinek hitt hétköznapokba.
Mindannyiunk életében vannak pillanatok, melyeket egész életünkben bánni fogunk. Elképzelésünk sincs, mit tesz velünk a félelem, míg csak a hatalmába nem kerít bennünket.
A háború kegyetlenségéről és borzalmairól egy - ifjúsági könyvhöz képest - teljesen új perspektívában beszél ez a könyv. Ennek az egész időszaknak egyik legborzalmasabb hozadéka talán, hogy képes kedves ismerősökből ellenséget kreálni. Az állandó gyanakvás belülről emészti fel a kis közösséget, és bomlasztja fel az idillt rövid időn belül. Egyik pillanatról a másikra ez a békés közösség szétforgácsolódik, és mindenütt belső ellenséget kezdenek látni. Ahogy az országban is. Ahogy Pet családjában is.
Fontos téma itt emellett az idegenség is. A sok-sok évvel ezelőtt betelepült emberek, akik ennek az ország állampolgárai lettek, a háborúnak köszönhetően mégis gyanús elemekké váltak. Félelmetes belegondolni, hogy az addig otthonodnak tekintett országban csupán származásod miatt hirtelen lehetséges belső ellenségként aposztrofálnak. Eltűnik a biztonság érzése és fordul egyet a világ körülötted - erről is, illetve ennek a megéléséről is szól Lucy Strange regénye, amelynek világában mítoszok és legendák fonódnak össze a valósággal főhősnőnk, Pet szemén keresztül.
Nagyon szerettem ezt a könyvet is, és őszinte meggyőződéssel mondom, hogy Lucy Strange egy nagyon tehetséges és nagyon fontos szerző a kortárs middle-grade (nálunk csak ifjúsági) irodalomban. Mert úgy beszél a körülöttünk levő világról valamint a velünk élő családról, hogy van bátorsága belemenni a fontos vagy éppen kényes témákba is. Értően nyúl hozzájuk és mindemellett igazi szépirodalmi élményt nyújt olyan formában, ami kiskamaszként is élvezhető, sőt rajongva szerethető.
Lucy Strange: A világítótorony legendája
Our Castle by The Sea
Fordította: Ruff Orsolya
Manó Könyvek
350 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése