Feljegyzések az olvasóvá nevelésről - Az első év | Gyerekkönyvtár

Mindig is szerettem volna, hogy a gyermekem szeresse a könyveket. Nem sznobságból vagy kivagyiságból, csupán azért, mert mint olvasó, tudom, hogy mennyi mindent képesek adni a történetek. És ha mást nem is, de az olvasás csodáját mindenképpen szeretném annak átadni, aki ennyi mindent jelent nekem.  Hogy valaki olvasó gyerek lesz-e vagy sem, nem alkati kérdés. Minden gyerek nyitott a könyvekre, a közös olvasásra. Csak a megfelelő könyvekkel a megfelelő időben kell találkozniuk, és persze a szülőnek is dolgoznia kell azon, hogy megmutassa a gyereknek: a könyvek igazi csodák.

Most hogy a Fiatalúr napokon belül eléri az egyéves kort, úgy gondoltam, itt az ideje beszámolnom arról, hol is tart az olvasóvá válásban. Terveim szerint erről majd időről időre beszámolok itt a blogon - gondolom, most már egyre sűrűbben - , hogy milyen könyveket szeret, illetve hogy egyáltalán: az olvasás mekkora helyet is foglal el az életében.

Ezek persze csak feljegyzések, semmiképpen sem útmutatónak szánom. Most egyébként jelenleg ott tartunk, hogy reggelente egy vagy két, esetleg három keménylapos könyv kólint fejbe ébresztő gyanánt, amit a Fiatalúr hoz oda nekem olvasásra. És egyre sűrűbben fordul elő az is, hogy lefekvések előtt őmaga hoz nekem könyveket mesélésre, ha még túlságosan is éber az igazi lefekvéshez. Azt hiszem, ez egy igazán ígéretes kezdetnek tűnik. De hogyan jutottunk idáig?

Az első hónapokra sokan mondták, hogy olvassak, meséljek neki. Akár a saját könyvemből is. Ez nálunk egyáltalán nem vált be. Legalább négy-öt hónapos koráig az ének, a dallam volt az, amire hajlandó volt figyelni, ami megnyugtatta őt. Szerencsére mamám és az anyukám is rengeteget dalolt nekem gyerekkoromban, így összeválogatni egy nyolc-tíz dalból álló állandó repertoárt, nem nagyon jelentett problémát. És hát énekeltem neki. 

Rengeteget. Volt, hogy órákon keresztül. 

Könyvekkel ezalatt az idő alatt nem igazán találkozott, ha mondjuk nem számítjuk a Kontrasztos formák nevezetű babakártyákat, amiket hébe-hóba odatettem a kiságyába vagy a játszószőnyegére nézegetni. Illetve volt még egy csörgős, zizegős textilkönyve is, amiben csak képek voltak, de nem igazán töltött be több funkciót nála, mint egy rongyi.

A Fiatalúr kábé négy hónapos korában élete első kedvenc könyvével

Később aztán egyre inkább beszivárogtak az életünkbe a mondókák, a höcögtetők, bár a dalokat továbbra sem taszították le a trónról. Emlékszem, négy hónapos volt, amikor egy pelenkázás során megmutattam neki Harcos Bálint: Csupaszín oroszlánját. Ő ott feküdt a pelenkázóasztalon, felette tartottam a könyvet, és erőteljesen hangsúlyozva olvastam fel neki a játékos (és mellesleg baromi vicces) szöveget. És ő nevetett. És itt kezdődött az igazi kapcsolata a könyvekkel.

Harcos Bálint könyve rögtön instant favorit lett neki és nekem is. Egyre többször és többször olvastam fel neki, pár hét múlva már simán felismerte a szöveget könyv nélkül is. Ha elkezdtem, hogy "Élt egyszer egy szép oroszlán, ki fel-le járt az utca hosszán..." már óriási vigyorra szaladt a szája. Szuperül lehetett (és lehet a mai napig) figyelemelterelőként alkalmazni egy-egy nagy sírás kezdetén. 

Sokáig, két-három (de lehet, több) hónapig megragadtunk ennél a könyvnél. Hozhattam én bármit, a Csupaszín oroszlán nyomába se érhetett. Aztán szépen, lassan azért a többi könyv felé is elkezdett nyitni - sokat segített ebben, hogy pár hétre azért eldugtam Harcos Bálint könyvét, így lett esélyük a többieknek is kibontakozni. 

Azóta a pelenkázóasztalos eset óta egyébként nem nagyon telik el úgy nap, hogy legalább egy mesét ne olvasnánk vagy ne lapoznánk át egy könyvet. Mondjuk ez elég ritka, hogy egynél megállnánk. De erről már jópár hónapja maga a Fiatalúr gondoskodik, ha esetleg mi elfelejtenénk. 

Tippek a könyvek megszerettetéséhez az első évben:

 - A könyv mindig legyen elérhető a gyerek számára. Szerintem ez az egyik legfontosabb. Akár a játékai között vagy egy külön kupacban. De a lényeg, hogy ő maga képes legyen "kiszolgálni" magát könyvügyileg, ha éppen ahhoz van kedve. Ne a felnőttekre legyen utalva ebben (se). Én legalábbis nagyon támogatom az önállóságra való törekvéseit

Nálunk ráadásul nyolc hónapos kora óta nem alszik rácsos ágyban, hanem matracon, és azóta még inkább fellendült az olvasási kedv. Különösen reggel és lefekvés előtt. Nagyon tetszik neki, hogy őmaga hozhatja oda nekem azt a mesét, amit hallani szeretne. Decemberben lett egy saját kis könyvespolca is, jövőre pedig egy igazi olvasókuckó kialakítását tervezem neki a szobájában.

- Az olvasásra mindig szakítsunk időt! Ha mást csinálnánk, ha sietnénk, akkor is. Nálunk is sokszor előfordul, hogy éppen öltözködni kéne vagy el kéne mennem mást csinálni, de ha éppen akkor hoz egy könyvet, leülök, és elolvasom vele (most őszintén, kábé egyperces olvasásról beszélünk legtöbb esetben. És szerintem kisbabával ritka az olyan helyzet, hogy egy perc ilyenkor bármilyen nagy rohanás közepette ne férne bele az időbe)

- Nem létezik olyan, hogy túlhangsúlyozás. Játssz bátran a hangsúllyal, hangerővel, hangszínnel. Ripacskodj kedvedre, a gyerek iszonyatosan fogja élvezni. Szerintem az első felolvasásoknál, amíg rögzül bennük a szöveg, érdemes hasonlóan hangsúlyozni a felolvasásokat, hiszen a gyerekek szeretik az ismétléseket, és jobban képesek így memorizálni azt magukban. Majd utána lehet változtatni, más módon, más ritmusban felolvasni: a meglepetés erejének köszönhetően ez még inkább izgalomban tartja majd a gyereket. Hogy ismerős szöveg, de mégis más. Fontos persze, hogy ehhez olyan szöveget válasszunk, aminek jó ritmusa van, és beindítja bennünk az elveszett szavalóművészt. Én - ha a szöveg megkívánja - még tapsolni, kopogni, toppantani is szoktam pár könyv felolvasása alatt. Az ilyesmiket is tök nyugodtan bele lehet vinni..

- Mikor már egyre többet megért a hétköznapi beszédünkből, érdemes a felolvasások alatt végigmutogatni az illusztráción, amiről éppen olvasunk. Elvégre a gyerek egyelőre nem érti magát a szöveget, az számára csak hang és ritmus. De ha elkezdjük közben mutogatni hozzá a képeken a megfelelő részeket, akkor szépen, lassan összeköti a szavakat vele. 

- Egy könyv nemcsak egyféleképpen használható! Ebben is legyünk nyitottak. Van, amikor túl hosszú a gyerek számára a felolvasás, és inkább csak a képeket nézegetné. Ez se baj. Ilyenkor a saját szavaimmal elmondom például, hogy mi van a képen. De olyan is van, hogy csak a lapozó mozdulatot szeretné a könyveken gyakorolni, ezt is hagyni kell.

Nálunk mindenféle meseolvasás előfordul egyébként. A klasszikus ölembe bújós, egyhelyben ülve figyelmesen végighallgatóstól a közben rohangálós, játékot pakolászóson át a félpercenként más történetbe kell belekezdeniig. A bejegyzés legelső képén például az utóbbi szerepel, azért van körülöttünk annyi könyv szétnyitva. Szerintem ha a gyerek nem klasszikus, sokak által elvárt mesehallgatást preferálja, akkor sem kell kétségbe esni. Én észrevettem, hogy a Fiatalúr akkor is ugyanúgy figyel, ha éppen látszólag teljesen mást csinál.  Sok ismerősömnél egyébként itt rontódott el a dolog, mert a szülő azt hitte, hogy a gyereket nem érdeklik, nem kötik le a könyvek, és aztán így nem is próbálkozott velük többet. Egyáltalán nem. Pedig lehet, hogy ő így is hallgatta a mesét. Vagy csak más típusú könyvvel kellett volna próbálkozni. Annyi király, ötletes és kreatív gyerekkönyv van manapság a piacon, még az egészen piciknek is.

Mesélni kell naponta, sőt minél többször. Igen, gyakran tök ugyanazt a történetet unásig, de azt is észben kell tartanunk, hogy a gyerek számára fontos az ismétlés. Ilyen pici - egyéves - korban persze más miatt, mint később. És persze, egy idő után merjünk nyitni más könyvek felé, legyünk mindig nyitottak a másmilyenre, az újra - mert a gyerekek és a könyvek iszonyatosan nagy kalandok.
 Külön-külön is, de együtt meg aztán főleg.

A következő részek tartalmából:
Mondókás, dalos és höcögtetős könyvek szülőknek
Mit olvas az egyéves kisfiú?