Pages

Feljegyzések az olvasóvá nevelésről - Az első év | Gyerekkönyvtár

2020. január 24., péntek


Mindig is szerettem volna, hogy a gyermekem szeresse a könyveket. Nem sznobságból vagy kivagyiságból, csupán azért, mert mint olvasó, tudom, hogy mennyi mindent képesek adni a történetek. És ha mást nem is, de az olvasás csodáját mindenképpen szeretném annak átadni, aki ennyi mindent jelent nekem.  Hogy valaki olvasó gyerek lesz-e vagy sem, nem alkati kérdés. Minden gyerek nyitott a könyvekre, a közös olvasásra. Csak a megfelelő könyvekkel a megfelelő időben kell találkozniuk, és persze a szülőnek is dolgoznia kell azon, hogy megmutassa a gyereknek: a könyvek igazi csodák.

Most hogy a Fiatalúr napokon belül eléri az egyéves kort, úgy gondoltam, itt az ideje beszámolnom arról, hol is tart az olvasóvá válásban. Terveim szerint erről majd időről időre beszámolok itt a blogon - gondolom, most már egyre sűrűbben - , hogy milyen könyveket szeret, illetve hogy egyáltalán: az olvasás mekkora helyet is foglal el az életében.
Ezek persze csak feljegyzések, semmiképpen sem útmutatónak szánom. Most egyébként jelenleg ott tartunk, hogy reggelente egy vagy két, esetleg három keménylapos könyv kólint fejbe ébresztő gyanánt, amit a Fiatalúr hoz oda nekem olvasásra. És egyre sűrűbben fordul elő az is, hogy lefekvések előtt őmaga hoz nekem könyveket mesélésre, ha még túlságosan is éber az igazi lefekvéshez. Azt hiszem, ez egy igazán ígéretes kezdetnek tűnik. De hogyan jutottunk idáig?

Az első hónapokra sokan mondták, hogy olvassak, meséljek neki. Akár a saját könyvemből is. Ez nálunk egyáltalán nem vált be. Legalább négy-öt hónapos koráig az ének, a dallam volt az, amire hajlandó volt figyelni, ami megnyugtatta őt. Szerencsére mamám és az anyukám is rengeteget dalolt nekem gyerekkoromban, így összeválogatni egy nyolc-tíz dalból álló állandó repertoárt, nem nagyon jelentett problémát. És hát énekeltem neki. 
Rengeteget. Volt, hogy órákon keresztül. 
Könyvekkel ezalatt az idő alatt nem igazán találkozott, ha mondjuk nem számítjuk a Kontrasztos formák nevezetű babakártyákat, amiket hébe-hóba odatettem a kiságyába vagy a játszószőnyegére nézegetni. Illetve volt még egy csörgős, zizegős textilkönyve is, amiben csak képek voltak, de nem igazán töltött be több funkciót nála, mint egy rongyi.

A Fiatalúr kábé négy hónapos korában élete első kedvenc könyvével

Később aztán egyre inkább beszivárogtak az életünkbe a mondókák, a höcögtetők, bár a dalokat továbbra sem taszították le a trónról. Emlékszem, négy hónapos volt, amikor egy pelenkázás során megmutattam neki Harcos Bálint: Csupaszín oroszlánját. Ő ott feküdt a pelenkázóasztalon, felette tartottam a könyvet, és erőteljesen hangsúlyozva olvastam fel neki a játékos (és mellesleg baromi vicces) szöveget. És ő nevetett. És itt kezdődött az igazi kapcsolata a könyvekkel.
Harcos Bálint könyve rögtön instant favorit lett neki és nekem is. Egyre többször és többször olvastam fel neki, pár hét múlva már simán felismerte a szöveget könyv nélkül is. Ha elkezdtem, hogy "Élt egyszer egy szép oroszlán, ki fel-le járt az utca hosszán..." már óriási vigyorra szaladt a szája. Szuperül lehetett (és lehet a mai napig) figyelemelterelőként alkalmazni egy-egy nagy sírás kezdetén. 
Sokáig, két-három (de lehet, több) hónapig megragadtunk ennél a könyvnél. Hozhattam én bármit, a Csupaszín oroszlán nyomába se érhetett. Aztán szépen, lassan azért a többi könyv felé is elkezdett nyitni - sokat segített ebben, hogy pár hétre azért eldugtam Harcos Bálint könyvét, így lett esélyük a többieknek is kibontakozni. 
Azóta a pelenkázóasztalos eset óta egyébként nem nagyon telik el úgy nap, hogy legalább egy mesét ne olvasnánk vagy ne lapoznánk át egy könyvet. Mondjuk ez elég ritka, hogy egynél megállnánk. De erről már jópár hónapja maga a Fiatalúr gondoskodik, ha esetleg mi elfelejtenénk. 

Tippek a könyvek megszerettetéséhez az első évben:

 - A könyv mindig legyen elérhető a gyerek számára. Szerintem ez az egyik legfontosabb. Akár a játékai között vagy egy külön kupacban. De a lényeg, hogy ő maga képes legyen "kiszolgálni" magát könyvügyileg, ha éppen ahhoz van kedve. Ne a felnőttekre legyen utalva ebben (se). Én legalábbis nagyon támogatom az önállóságra való törekvéseit
Nálunk ráadásul nyolc hónapos kora óta nem alszik rácsos ágyban, hanem matracon, és azóta még inkább fellendült az olvasási kedv. Különösen reggel és lefekvés előtt. Nagyon tetszik neki, hogy őmaga hozhatja oda nekem azt a mesét, amit hallani szeretne. Decemberben lett egy saját kis könyvespolca is, jövőre pedig egy igazi olvasókuckó kialakítását tervezem neki a szobájában.

- Az olvasásra mindig szakítsunk időt! Ha mást csinálnánk, ha sietnénk, akkor is. Nálunk is sokszor előfordul, hogy éppen öltözködni kéne vagy el kéne mennem mást csinálni, de ha éppen akkor hoz egy könyvet, leülök, és elolvasom vele (most őszintén, kábé egyperces olvasásról beszélünk legtöbb esetben. És szerintem kisbabával ritka az olyan helyzet, hogy egy perc ilyenkor bármilyen nagy rohanás közepette ne férne bele az időbe)

- Nem létezik olyan, hogy túlhangsúlyozás. Játssz bátran a hangsúllyal, hangerővel, hangszínnel. Ripacskodj kedvedre, a gyerek iszonyatosan fogja élvezni. Szerintem az első felolvasásoknál, amíg rögzül bennük a szöveg, érdemes hasonlóan hangsúlyozni a felolvasásokat, hiszen a gyerekek szeretik az ismétléseket, és jobban képesek így memorizálni azt magukban. Majd utána lehet változtatni, más módon, más ritmusban felolvasni: a meglepetés erejének köszönhetően ez még inkább izgalomban tartja majd a gyereket. Hogy ismerős szöveg, de mégis más. Fontos persze, hogy ehhez olyan szöveget válasszunk, aminek jó ritmusa van, és beindítja bennünk az elveszett szavalóművészt. Én - ha a szöveg megkívánja - még tapsolni, kopogni, toppantani is szoktam pár könyv felolvasása alatt. Az ilyesmiket is tök nyugodtan bele lehet vinni..

- Mikor már egyre többet megért a hétköznapi beszédünkből, érdemes a felolvasások alatt végigmutogatni az illusztráción, amiről éppen olvasunk. Elvégre a gyerek egyelőre nem érti magát a szöveget, az számára csak hang és ritmus. De ha elkezdjük közben mutogatni hozzá a képeken a megfelelő részeket, akkor szépen, lassan összeköti a szavakat vele. 

- Egy könyv nemcsak egyféleképpen használható! Ebben is legyünk nyitottak. Van, amikor túl hosszú a gyerek számára a felolvasás, és inkább csak a képeket nézegetné. Ez se baj. Ilyenkor a saját szavaimmal elmondom például, hogy mi van a képen. De olyan is van, hogy csak a lapozó mozdulatot szeretné a könyveken gyakorolni, ezt is hagyni kell.

Nálunk mindenféle meseolvasás előfordul egyébként. A klasszikus ölembe bújós, egyhelyben ülve figyelmesen végighallgatóstól a közben rohangálós, játékot pakolászóson át a félpercenként más történetbe kell belekezdeniig. A bejegyzés legelső képén például az utóbbi szerepel, azért van körülöttünk annyi könyv szétnyitva. Szerintem ha a gyerek nem klasszikus, sokak által elvárt mesehallgatást preferálja, akkor sem kell kétségbe esni. Én észrevettem, hogy a Fiatalúr akkor is ugyanúgy figyel, ha éppen látszólag teljesen mást csinál.  Sok ismerősömnél egyébként itt rontódott el a dolog, mert a szülő azt hitte, hogy a gyereket nem érdeklik, nem kötik le a könyvek, és aztán így nem is próbálkozott velük többet. Egyáltalán nem. Pedig lehet, hogy ő így is hallgatta a mesét. Vagy csak más típusú könyvvel kellett volna próbálkozni. Annyi király, ötletes és kreatív gyerekkönyv van manapság a piacon, még az egészen piciknek is.

Mesélni kell naponta, sőt minél többször. Igen, gyakran tök ugyanazt a történetet unásig, de azt is észben kell tartanunk, hogy a gyerek számára fontos az ismétlés. Ilyen pici - egyéves - korban persze más miatt, mint később. És persze, egy idő után merjünk nyitni más könyvek felé, legyünk mindig nyitottak a másmilyenre, az újra - mert a gyerekek és a könyvek iszonyatosan nagy kalandok.
 Külön-külön is, de együtt meg aztán főleg.


A következő részek tartalmából:
Mondókás, dalos és höcögtetős könyvek szülőknek
Mit olvas az egyéves kisfiú?



10 megjegyzés:

Grey Katherine írta...

Le sem tudom írni, mennyire élveztem ezt a bejegyzést! Sok sikert és boldogságot nektek a könyvek terén is! És alig várom a folytatást! Katherine

Heloise írta...

Drága Katherine! Nagyon szépen köszönöm tőled ezt a kedves kommentet!

Sister írta...

Szívmelengető poszt lett, nekem is nagyon tetszett! :) Külön köszönöm a sok remek, hasznos tanácsot is - ha aktuális lesz egy nap, mindenképp vissza fogok hozzá lapozni! Ez számomra is fontos és meghatározó "küldetés". :)

Heloise írta...

@Sister: Köszönöm! <3 És annyira szuper látni, hogy szereti a könyveket és tényleg varázslatként éli meg! :) Szóval, szuper dolog a gyerekkel olvasás. :)

theodora írta...

Awww, mosolyogva olvastam végig a bejegyzésed, annyira jó látni milyen ügyesen, tudatosan végzed az olvasóvá nevelést! Inspiráló a bejegyzésed, majd ha aktuális lesz újraolvasom :))) Jó lenne ha többen ennyi figyelemmel fordulnának a gyerekeik felé - amit írsz hogy úgy látják nem figyel, akkor kicsit ránézni hogy tényleg nem figyel? Rossz a könyv? Nagyon várom a következő részeket - mi az a höcögtető? :D (nevettető mondókák?) 

Heloise írta...

Ó, köszönöm szépen! <3 Szerintem amúgy tényleg nagyon káros ez a sokakba berögzült kép, hogy gyerekkel csak egyhelyben lehet olvasni, miközben a gyermek végig figyelmesen és némán hallgat. Persze, ennek is eljön az ideje, de szerintem ez egy hosszú folyamat. És hát egy izgő-mozgó totyogótól tényleg nehéz ilyet elvárni.
a höcögtetők, kérlek azok a lovagoltatós versikék, amiket akkor mondasz, miközben különböző ritmusokban lovagol a térdeden a gyerek :) Nagyon szeretik, az az egyik legjobb ölbeli játék :)

PuPilla írta...

Végre-végre eljutottam ehhez a poszthoz! Már amióta kitetted, itt volt megnyitva egy fülön, de még nem volt érkezésem nyugiban végig is olvasni. Annyira jó lett, inspiráló és útmutató is, én is mindenképp elspájzolom későbbre! Abszolút nem baj az, ha izeg-mozog közben, hát ilyenkor tiszta perpetuum mobilék a gyerekek! :D Attól még figyeli, érdekli. Valóban nagyon sokan elkövetik azt a hibát, hogy azt hiszik, akkor hagyjuk, vagy majd később... Pedig már ilyenkor el lehet csípni őket, és ránevelni az érdeklődésüket a mesékre, képekre, történetek csodájára. Nagyon tetszett, amit a hangsúlyozásról is írtál, toppantásról, az ábrák mutogatásáról, remek összegzés, tényleg!

Van egy barátnőm 1-1,5 éves a kisfia, amikor utoljára nálunk voltak, akkor azzal voltunk elfoglalva sokat, hogy akadályozza a gyereket a könyveim lepakolásában a polcról - ilyen magára ejti, meg tépkedi szinten... Ehhez képest olyan jó látni, hogy egész pici gyerek is le tud ülni könyvvel, meg tudhatja lapozgatni is. Ez a barátnőm egyébként állandóan, de állandóan azzal riogat, hogy ha majd lesz gyerek, akkor pakolhatom el az összes könyvem dobozokba, a polcon nem maradhat, hát le fogja pakolni a gyerekem. -.- ... Legutóbb én voltam náluk, akkor meg is mondta, hogy nem hozza inkább ide, én jöjjek hozzájuk legközelebb is, mert hát a sok könyvem... :D
Szóval csak jöjjenek az ilyen posztok, jöjjenek! :))) Kell, ami megerősít, hogy így is lehet csinálni, mert tőlük múltkor mikor hazajöttem hát egy órát sírtam kb, hogy úristen, a gyerek szétrobbantja a lakást.

Heloise írta...

@PuPilla: Oh, nagyon szépen köszönöm neked is! <3
igen, így van. Ez abszolút a korral jár, hogy ennyire kis izgágák, és nyilván a mesélés alatt se hazudtolják meg önmagukat :D mondjuk a Fiatalúrnál ez változó, ő mindenhogy hallgat mesét, kedvétől és energiájától függően. :D

Oh, én ezeket a riogatásokat nagyon nem szeretem, az az igazság. Szerintem minden gyerek, aki beleszületik egy családba, előbb-utóbb azért elsajátítja az ottani szabályokat, ahogy persze mi is igazítjuk a korábbi szabályainkat valamelyest hozzájuk. Szóval, én ilyesmivel nem riogatlak, az tuti. :D
nálunk mondjuk a könyvek nagy része fent van a könyvtárszobában, oda ritkán járok vele együtt, de ott se szokott pakolgatni, maximum megnézegeti, átlapoz párat, de ezt mindig együtt vagy a felügyeletemmel, így egy könyvemnek se lett baja. Lent a nappaliban csak böhöm albumok vannak, de nem igazán veszi le őket, elvégre csomó játéka van lent a játszósarkában, azokkal van elfoglalva meg van egy saját kis fiókja a szekrénysorban a kis kincseivel, abba pakol ki-be. A hálónkban szokott azért pakolászni (ott egy kis polcnyi könyv van), de még egy könyvem se sérült meg miatta.
Persze, ez a pakolászós korszak is hozzátartozik a dologhoz, de átmeneti, meg nyilván csak azt pakolja, amit engedsz neki (persze, a határokat mindig próbálgatja :D ) És szerintem minden ilyesmit meg lehet oldani egy kis kreativitással, ha igazán fontos neked/nektek. Pl. majd nálatok egy kis polcnyi helyet hagyni neki a nagy könyvespolcodon, ahol az ő könyvei vannak, és akkor azt pakolászgathatja majd vagy ilyesmi :D de ezt úgyis majd látod, hogy mi válik be. De tuti, hogy nem kell dobozolnod a könyveidet :D
Persze, a lakás azért megváltozik - nálunk minden szobában van egy kis saját sarka/kuckója (kivéve a hálónk), de teljesen kordában tudjuk tartani a dolgot, egy vendég se fordulna ki, ha hirtelen betoppanna hozzánk :D és azért a gyerek is jól érzi magát közben, nem kell vigyázba állnia egy sarokban :D szóval mondom, mindennek van szerintem megoldása, ha az igazán fontos a szülőknek. A riogatókra meg ne hallgass soha, minden szülő, minden gyerek más és más. :)

PuPilla írta...

Igen, én is úgy vagyok ezzel, hogy a család saját szokásaiba, habitusába illeszkedik be (többé-kevésbé) a gyerek, persze nehezebb időszakokkal megspékelve. De pl. én sem emlékszem, hogy állandóan pakoltam volna, vagy a könyveket bántottam. Nem volt semmi elrakva előlem külön, hogy jaj nehogy.. Egy orosz könyve volt anyukáméknak, tele képekkel, azt imádtam, és annyit lapozgattuk, hogy szétesett (de nem rongálás volt, hanem csak a sok használat), és újra kellett köttetni! :D
Tök jó ez a rendszer, hogy mindenhol van egy kis sarka, és ott játszhat. A külön kis rész a nagy polcon is remek. Olvastál amúgy ezekről, vagy mindent csak magadtól csinálsz így, ahogy? :)
Jaja, próbálok nem hallgatni riogatásokra, de néha totál elveszik az ember kedvét.

Heloise írta...

Elhiszem amúgy, bennem is olyan sok felesleges szorongás volt régen pont a riogatások miatt. (pl nem lesz időm olvasni vagy az alvást csak hírből fogom ismerni meg hogy a lakás káosz és mocsok lesz hosszú éveken keresztül) És tényleg sajnálom, hogy anno én ezeket a negatív gondolatokat beengedtem az életembe.
A külön kis sarkok egyébként nálunk szükségszerűek, mert emeletes házban lakunk, és a földszinten töljük a legtöbb időt napközben, így muszáj volt a nappaliban is kialakítani neki egy saját részt. :) De egyébként nem olvastam gyerekneveléses könyveket, próbálok inkább az ösztöneimre, a megérzéseimre meg a józan eszemre hallgatni. És én mindenkinek csak ezt tudom tanácsolni. Szerintem egyébként a gyereknevelésben az a legfontosabb, hogy önazonos legyél mindig. Hogy szülőként is önmagad legyél, ne pedig egy elképzelt szerepet próbálj eljátszani. (CoelhoOFF :D )
És persze, én is szoktam magam szaranyának érezni ettől függetlenül, mert valamit nem úgy reagálok le, ahogy kéne szerintem meg vannak nehéz időszakok is, mint mindenhol. De én azt mondom, hogy a gyereknevelés egy óriási kaland, és nagyon klassz dolog - és egyáltalán nem sötét verem, ahol megszűnsz önmagad lenni és mindent feladsz, ami csak fontos volt régen - ahogy pár ismerőstől/barátnőtől hallottam jó pár évvel ezelőtt.

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS