Harry Potter és az azkabani fogoly | Listába mondva

A nagy családi karácsonyunk egyik fő témája volt, hogy vajon melyik a legkarácsonyosabb Harry Potter rész. És bár a roxforti karácsony - különösen az első részben - leírhatatlanul csodálatos, mégis toronymagasan nyert a havas roxmortsi kirándulás a melengető vajsörével és a Mézesfalás ínycsiklandó kínálatával. 

Ennek fényében igazán kár, hogy tavaly sajnos nem sikerült az ünnepek környékén elolvasnom a Jim Kay által illusztrált változatot. De most azért januárban mégis csak pótoltam, mert év mégsem telhet el legalább egy Harry Potter kötet olvasása nélkül. 

Meg kell mondjam, hogy nagyon szeretem ezeket az illusztrált változatokat olvasni. Jim Kay rajzai számomra nagyon sok pluszt adnak az élményhez, és úgy érzem, tényleg igazi műalkotást tartok vele a kezemben. Egy-egy egész oldalas illusztráció képes hosszú percekre rabul ejteni. Szeretem a stílusát és azt a módot, ahogy életre keltette valóban a könyvek alapján a saját Harry Potter-univerzumát. 

A harmadik részt olvasni olyan volt, mint amikor az ember hazaérkezik, és egy jó nagyot szippant az otthon ismerős illatából. Feltölti a lelket és megidézi az emlékeket. Szeretem, hogy bár minden egyes újraolvasás hasonló érzéseket hoz magával, mégis mindig találok valamit az egyes kötetekben, amiket idővel máshogy látok és érzek. De persze vannak olyan jelenetek, mondatok, amiknél az érzéseim nem változnak: pontosan ugyanolyanok, ugyanolyan hevesek és elevenek, mint a legelső olvasáskor sok-sok évvel ezelőtt. 

Az azkabani fogoly már szakít az első két részben megszokott felépítéssel, vagyis hogy hosszas nyomozgatás után a tanév végére Harrynek le kell győznie Voldemortot, ezzel is elodázva visszatértét. A mostani újraolvasásommal valahogy sokkal jobban sikerült megszeretnem ezt a részt, szerintem be is került a legkedveltebb három kötetem közé.

Mivel korábban már írtam bejegyzést a harmadik részről ( ITT el tudod olvasni), és nem nagyon szeretném ismételni magamat, ezért úgy döntöttem, hogy a mostani újraolvasást kicsit rendhagyó módon örökítem meg a blogomban, vagyis kedvenc dolgokat, érzéseket, jeleneteket és idézeteket szedek most listába. Mert hogy imádom a listákat. Meg a sorozatot is. Vigyázat: lényegtelen impressziókkal teletömött írás következik.

A bejegyzés spoilereket tartalmazhat azok számára, akik nem olvasták a sorozatot, úgyhogy csak óvatosan! Spoilermentes - és némileg koherensebb, átgondoltabb - ajánlóért kattints a pár sorral fentebb említett linkre.

7 ok, hogy miért szeretem ezt a részt:

1. A Kóbor Grimbusz a legőrültebb és legbulisabb tömegközlekedési eszköz valaha. Bár nem hiszem, hogy a való életben be mernék ülni egy olyan buszba, amit Ern vezet. Mindenesetre imádtam Harry - vagyis Neville - útját ezen a fura járgányon, amitől még a levelesládák, a lámpaoszlopok és a fák is menekülnek, ha feléjük jár. 

2. Hagrid állatszeretete minden részben lenyűgöz. Elképesztően tisztelem ezért, még akkor is, ha Harryék folyton ezen gúnyolódnak. Hagrid számára az élet minden formában értékes. Tudja, hogy az állatokkal való jó kapcsolathoz a kulcs a megértés és a megismerés. Jobb Legendás lények gondozása tanárt szerintem nem is kaphattak volna a roxforti diákok. Én legalábbis nagyon szívesen tanulnék tőle.

3. Hagrid mellett pedig Lupin a másik kedvenc roxforti tanárom. Megértéssel és odafigyeléssel, türelemmel fordult a diákjaihoz. Izgalmas, gyakorlatorientált órákat tartott, és igazán vérzett a szívem, amikor el kellett hagynia a Roxfortot.

4. Ez a kötet nagyon igazan beszél az ártatlanság sorsáról a világban. Hogy sajnos ez sokszor nem elég. Az igazságtalanságnak könnyen áldozatául eshet. Sirius, Csikócsőr, Lupin: ők mind a hárman áldozatok, akiknek olyan dolgokért kell/kellett bűnhődniük, amiről nem tehetnek vagy el sem követtek. És pont ezért még inkább szeretem ennek a résznek a pozitív lezárását, vagyis hogy Sirius és Csikócsőr is elkerüli végül a rájuk mért halálos büntetést.

5. Hermione ebben a részben mutatja ki először igazán, hogy mennyire független személyiség. Harryvel és Ronnal ellentétben, akik minden órára együtt járnak, Hermione - a többi kortársához képest sokkal érettebb módon - nem a társaságtól teszi függővé azt, hogy milyen órákat választ. Ez a lány nagyon tudatosan építi a jövöjét és fejleszti önmagát, s mindezek mellett helyezi el barátait. Hermione külön útjai szerintem igenis nagy dolgok ebben a korban, hiszen a kiskamasz korosztály inkább csapatban létezik és annak segítségével próbálja elhelyezni önmagát a világban. 

Hermione kifakadása a jóslástanon szintén nagy dolog szerintem: hogy képes volt nemet mondani egy tanórára és annak hátat fordítani. Más diáknál ez persze, nem lenne olyan nagy szám, de az ő esetében igenis az, hiszen az ő lételeme a tanulás. 

6. Az a pár perc, amikor Harry végre azt hitte, hogy egy új, szerető otthonba költözhet keresztapjához, Siriushoz. Messze el Dursley-éktől és az ő szürke, varázstalan világuktól. Ez a szivdobbanásnyi, pár bekezdésig tartó remény mindig megríkat, akárhányszor olvasom, mert tudom, hogy a végén ez a remény messzire repül Csikócsőr hátán, és ez a látvány összetöri aztán a szívemet Harryével együtt, ezer apró darabra. 

7. Mindig szuper dolog olvasni Harry édesapjának fiatalkoráról. Holdsáp, Tapmancs, Ágas és Féregfark kalandjai még ezekben a fel-felvillanásokban is hihetetlenül érdekesek és izgalmasak. Bár Harry iskolaévei sem szűkölködnek kalandokban, de Jamesé az izgalmak napsütéses oldalát mutatja, ahol minden merő kaland és szórakozás. Még a vérfarkas barát pesztrálása is.

Kedvenc idézetek:

– Potter, maga minden jel szerint kitűnő egészségnek örvend, úgyhogy ha nem haragszik, nem mentem fel a mai házi feladat alól. Megígérhetem, hogy amennyiben elhalálozik, nem kell beadnia.

– (…) A tetteink olyan bonyolult, olyan szerteágazó következményekkel járnak, hogy jóformán lehetetlen azokból a jövő eseményeire következtetni…

Esküszöm, hogy rosszban sántikálok!

– Hát nem tudod, hogy akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket? Nem tapasztaltad még, hogy ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban?

Ez azt jelenti, hogy amitől legjobban félsz – az maga a félelem. Ez igen bölcs dolog, Harry.