Sarah Rose könyve már a megjelenése előtt felkeltette az érdeklődésemet, hiszen a II. világháborút számomra ritkán látott szemszögből idézte meg: a női kémek történetén keresztül. Bár a kiadás megvalósítása számomra sok helyen félrement, például a fülszöveg is miért azzal kezdi a dolgot, hogy ez a kötet tele van romantikával? Tényleg nem értem, hogy csak azért, mert női kémekről szól a könyv, miért ezt kell megemlíteni az első helyen? Mi köze ennek a munkájukhoz? Ahogy persze azt se teljesen értem, hogy amúgy nőket miért is kell lelányozni a címben (igen, az angolban is). Gondolom, egy férfi kémekről szóló világháborús könyv se kapná azt a címet, hogy a Legendás srácok vagy Legendás fiúk.
De gyorsan lépjünk is ezen tovább, mert alapvetően tényleg nem panaszkodni szeretnék erről a könyvről. Hiszen egyébként szuper dolog, hogy nőtörténetek, illetve a női szemszögű történelem is egyre nagyobb teret kap, és ezeknek a megjelentetését egyre többször érdemesnek érzik a hazai kiadók is. Szóval, ez mind nagyon szuper és nagyon fontos. A Legendás lányok is egy óriási hiátust tölt be, hiszen a nők háború alatti szerepe igencsak alábecsült volt mindig is. Sok az elhallgatott, el nem mesélt történet az ő szemszögükből. A háború mindig is a férfiakra tartozott - így szól a fáma, és valóban: sokan idegenkedtek már a gondolatától is, hogy nőket ellenséges területen bevessenek a háborúban. A Corps féminins is teljesen ellentmondásos volt sokak szemében - már akik persze tudtak róla.
Sarah Rose egy olyan különleges kémnő alakulatról ír, akiket a megszállt Franciaországban vetettek be. A Corps féminins tagjai voltak az első nők, akik ejtőernyővel szivárogtak be ellenséges területre, és közülük kerültek ki az első női robbantószabotőrök is. Aktívan részt vettek a partraszállás előkészítésében: információkat szolgáltattak, embereket csempésztek át a határon és különféle akciókban vettek részt. Ezek a nők választhatták volna az angliai életet, ám ehelyett önként jelentkeztek, hogy Franciaországba menjenek harcolni.
Érdekes volt, ahogy a szerző ismertette a kémnők gondos kiválasztását, hogy milyen kritériumoknak is kellett megfelelniük, mikre tanították őket és hogy egyáltalán: hogyan fogadták őket a férfiak. Maga a kötet felépítése szerintem lehetett volna kicsit összeszedettebb is, de alapvetően egy jó betekintést adott a kémnők munkájába, illetve a partraszállást megelőző néphangulatba. A könyvhöz való viszonyom sokszor változott az olvasása alatt: voltak részek, amiket egy kalandregény izgalmával faltam, és bevallom, voltak olyanok is, amiknél már nagyon vártam, hogy kicsit más vizekre evezzünk. Nem igazán láttam olykor, hogy a szerző miért pont azt a jelenetet/napo(ka)t részletezi jobban és írja le olyan plasztikusan, míg más - szerintem egyébként érdekesebb - dolgokat pedig pár bekezdésben elintéz.
A kémnők története természetesen szorosan összefonódik a világháború történelmével és az akkori politikai helyzetekkel is, így az ilyesmik is kifejtésre kerülnek. De azért alapvetően megmarad a kémnők portréjának megrajzolásánál, mint legfőbb témánál, és a politikai illetve háborús dolgok éppen csak annyira szerepelnek, hogy az adott helyzetet és miérteket alaposabban megismerhessük.
Szeretném megjegyezni még azt is, hogy a sok életét kockáztató kémnő történetének fényében igencsak érdekes volt az epilógus olvasása, ahol Sarah Rose leírta, hogy miként rendeződött lassan vissza a munkaerőpiac a háború előtti állapotokra; hogy a nők lassan visszakerültek a hagyományos női állásokba és az azokkal járó alacsonyabb fizetési kategóriákba a férfiak hazatértével, újra csak beszorítva őket a házasság keretei közé, melyek nem engedték meg egy férjezett nőnek, hogy aláírjon egy fizetési csekket.
A hibái ellenére mégis nagyon fontos kötetnek tartom a Legendás lányokat, örülök, hogy megjelent idehaza is. Egy új nézőpontot adott az eddig általam tanult vagy hallott történelemhez. Ugyanezt az élményt adta számomra tavaly előtt a Bletchley Circle című sorozat is, ami pedig a II. világháborús női kódfejtőkről szól. Miután megnéztem, heteken keresztül Bletchley-vel keltem és feküdtem, és hát a Legendás lányoknál se volt azért másképp. Az itt leírtak is mindig ott motoszkáltak olvasás után az agyamban.
Sarah Rose: Legendás lányok
D-Day Girls
Fordító: Striker Judit
Partvonal Kiadó
300 oldal
Női sorsok ritkán kerülnek be a komoly háborús dokumentumok közé, a nők háborús élményei a család körül forogtak.
Sarah Rose egy olyan különleges kémnő alakulatról ír, akiket a megszállt Franciaországban vetettek be. A Corps féminins tagjai voltak az első nők, akik ejtőernyővel szivárogtak be ellenséges területre, és közülük kerültek ki az első női robbantószabotőrök is. Aktívan részt vettek a partraszállás előkészítésében: információkat szolgáltattak, embereket csempésztek át a határon és különféle akciókban vettek részt. Ezek a nők választhatták volna az angliai életet, ám ehelyett önként jelentkeztek, hogy Franciaországba menjenek harcolni.
Érdekes volt, ahogy a szerző ismertette a kémnők gondos kiválasztását, hogy milyen kritériumoknak is kellett megfelelniük, mikre tanították őket és hogy egyáltalán: hogyan fogadták őket a férfiak. Maga a kötet felépítése szerintem lehetett volna kicsit összeszedettebb is, de alapvetően egy jó betekintést adott a kémnők munkájába, illetve a partraszállást megelőző néphangulatba. A könyvhöz való viszonyom sokszor változott az olvasása alatt: voltak részek, amiket egy kalandregény izgalmával faltam, és bevallom, voltak olyanok is, amiknél már nagyon vártam, hogy kicsit más vizekre evezzünk. Nem igazán láttam olykor, hogy a szerző miért pont azt a jelenetet/napo(ka)t részletezi jobban és írja le olyan plasztikusan, míg más - szerintem egyébként érdekesebb - dolgokat pedig pár bekezdésben elintéz.
A kémnők története természetesen szorosan összefonódik a világháború történelmével és az akkori politikai helyzetekkel is, így az ilyesmik is kifejtésre kerülnek. De azért alapvetően megmarad a kémnők portréjának megrajzolásánál, mint legfőbb témánál, és a politikai illetve háborús dolgok éppen csak annyira szerepelnek, hogy az adott helyzetet és miérteket alaposabban megismerhessük.
Szeretném megjegyezni még azt is, hogy a sok életét kockáztató kémnő történetének fényében igencsak érdekes volt az epilógus olvasása, ahol Sarah Rose leírta, hogy miként rendeződött lassan vissza a munkaerőpiac a háború előtti állapotokra; hogy a nők lassan visszakerültek a hagyományos női állásokba és az azokkal járó alacsonyabb fizetési kategóriákba a férfiak hazatértével, újra csak beszorítva őket a házasság keretei közé, melyek nem engedték meg egy férjezett nőnek, hogy aláírjon egy fizetési csekket.
A hibái ellenére mégis nagyon fontos kötetnek tartom a Legendás lányokat, örülök, hogy megjelent idehaza is. Egy új nézőpontot adott az eddig általam tanult vagy hallott történelemhez. Ugyanezt az élményt adta számomra tavaly előtt a Bletchley Circle című sorozat is, ami pedig a II. világháborús női kódfejtőkről szól. Miután megnéztem, heteken keresztül Bletchley-vel keltem és feküdtem, és hát a Legendás lányoknál se volt azért másképp. Az itt leírtak is mindig ott motoszkáltak olvasás után az agyamban.
Sarah Rose: Legendás lányok
D-Day Girls
Fordító: Striker Judit
Partvonal Kiadó
300 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése