Angie Thomas regényének a témája mindig aktuális, időről időre a nemzetközi sajtó is felkapja a színes bőrűek ellen elkövetett rendőri brutalitást. Sokan szót emelnek ugyan ilyenkor, de nem tudom, hány ilyen dolognak kell még megtörténnie ahhoz, hogy a felfogásunk valóban változzon azzal kapcsolatban, hogy ne a bőrszínünk, a származásunk határozza meg a társadalmi értékeinket. Ami persze nem (csak) a kisembereken múlik és a mi elhatározásunkon, hogy akkor most már leszámolunk az előítéleteinkkel. Ez egy rendkívül hosszú és bonyolult folyamat szerintem, de fontos elkezdeni, fontos tudatosítani magunkban, hogy a bőrszín különbözősége még ma, a XXI. századi modern társadalmakban is számos negatív megítélést hoz magával.
Szerintem a könyvek például jó lépések lehetnek afelé, hogy tanuljunk, hogy megismerjünk. Hogy megtudjuk, milyen terhet tesz rá a társadalom arra, aki nem fehér bőrűként jön a világra. Ez nemcsak Amerikára igaz, mert ne legyünk álszentek: itt Magyarországon vagy akár Európában is hasonló dolgok mennek. De ha figyelünk, ha hajlandóak vagyunk megismerni, akkor az már egy lépés az elfogadás felé.
Hogy Angie Thomas kamaszoknak szóló regénye mennyire alkalmas erre a dologra, megoszlanak a vélemények. Mindenesetre én azt mondom, hogy ennek a korosztálynak szerintem egy jó bevezető olvasmány lehet, illetve felnőttként is le lehet szűrni belőle egy-két dolgot. Mint például azt a tipikus érvelési hibát, amit mostanában idehaza is egyre többször alkalmaznak a médiában. Amikor a szörnyűséget úgy próbálják eltussolni, hogy személyeskedésbe kezdenek. Például hogy a rendőrök által megölt férfi valójában drogdíler volt. Mintha ez ok-okozati kapcsolat lenne vagy egy megérdemelt büntetés. Vagy a háborús menekülteknek iPhone-juk van és rengeteg pénze. Mintha ez a két dolog kizárná egymást. Mintha háborús menekült csak egy ágról szakadt valaki lehetne. Ha valakinek van pénze, az nem érdemel együttérzést; ha valaki drogdíler, az megérdemli, hogy egy rutinigazoltatás során megfojtsák vagy éppen lelőjék. Legalábbis sok ember tévesen ezt a következtetést vonhatja le.
Mi értelme a szólásszabadságnak, ha csendben maradsz azokban a pillanatokban, amikor nem lenne szabad?
Angie Thomas regényének főszereplője Starr, a tizenhat éves színes bőrű kamaszlány, akinek egyik világa a gettó, ahol családjával él, a másik pedig az az elitgimnázium, ahova szinte csak fehérek járnak - és persze ő.
A regény egy buliban veszi kezdetét, ahonnan aztán gyerekkori barátjának társaságában távozik. Hazafelé tartva egy rutinigazoltatás során a rendőr lelövi Khalilt, és ennek Starr a szemtanúja lesz. Az ügyet azonban eltussolják, Starr pedig választás elé kerül: vagy hallgat és akkor őt mindenki békén hagyja, vagy pedig elmondja az igazságot a nagy nyilvánosság előtt és ezzel ki tudja, milyen lavinát indít el.
Igazából a történet nagyon behúzott magába már az első fejezetektől kezdve. Ebben lehet, hogy az is közrejátszott, hogy a közelmúltban a nemzetközi sajtót és az Instagram/Twitter közösséget is eléggé felbolydította a hasonló körülmények között történt eset George Floyddal. Könnyen olvastatta magát a regény, annak ellenére, hogy Starr viselkedését nem mindig értettem, illetve mint szereplőnek se sikerült közel férkőznie hozzám.
Például nem igazán értettem, hogy a fehér bőrű fiújával miért kell úgy bánnia, mint egy rossz ronggyal. A srác folyton és folyton bizonygatja az elköteleződését a lány irányában, még olyan helyzetekben is, amik már aztán tényleg megalázóak számára, de ő végig kitart, Starr pedig továbbra se értékeli. És oké, nem ez áll a regény középpontjában, hanem a rendőri brutalitás és visszaélések, illetve hogy színes bőrűként milyen hátrányokkal indul az ember az életben. Szóval nyilván a központi témák jóval súlyosabbak és persze hangsúlyosabbak is, de én ezt akkor sem tartottam Starr részéről fair dolognak.
De mindezek mellett persze elképzelésem sincs, hogy milyen lehet úgy felnőni, hogy az ember tizenkét éves korában a szüleinek le kell ülniük beszélgetni arról, hogy hogyan kell viselkedni a rendőrőkkel szemben, hogy ne vegyék úgy, hogy fenyegetést jelent nekik. Kiskamaszként. Hiszen pusztán a bőrszíne miatt ugyanis óriási hátránnyal indul ilyen téren is, főleg a rosszabb környékeken.
Angie Thomas regénye szerintem egy jó bevezető olvasmány lehet, még akkor is, ha vannak benne néha olyan életidegen, túl cukormázas dolgok, amik kábé soha nem fognak megtörténni a valóságban, de itt az üzenet még erőteljesebb átadása miatt mégis megtörténnek. Mert talán egy ifjúsági regényben muszáj azt sugallni, hogy muszáj szót emelni az igazságtalanság ellen. Muszáj közösen fellépni az olyan személy ellen, aki rettegésben tartja a környezetét. Muszáj azt sugallni, hogy ez mindig eléri a célját, hogy az egységben az erő tényleg működik.
Mert nagyon sötét jövö elé néznénk, ha a következő generáció már ezekben sem hinne. De a változást nemcsak tőlük kell várnunk. Velünk kell elkezdődnie. És ebben a megfelelően kiválasztott könyvek sokat segíthetnek.
Angie Thomas: The Hate U Give - A gyűlölet, amit adtál
The Hate U Give
Fordította: Benedek Leila
Gabo Kiadó
417 oldal
Igazából a történet nagyon behúzott magába már az első fejezetektől kezdve. Ebben lehet, hogy az is közrejátszott, hogy a közelmúltban a nemzetközi sajtót és az Instagram/Twitter közösséget is eléggé felbolydította a hasonló körülmények között történt eset George Floyddal. Könnyen olvastatta magát a regény, annak ellenére, hogy Starr viselkedését nem mindig értettem, illetve mint szereplőnek se sikerült közel férkőznie hozzám.
Például nem igazán értettem, hogy a fehér bőrű fiújával miért kell úgy bánnia, mint egy rossz ronggyal. A srác folyton és folyton bizonygatja az elköteleződését a lány irányában, még olyan helyzetekben is, amik már aztán tényleg megalázóak számára, de ő végig kitart, Starr pedig továbbra se értékeli. És oké, nem ez áll a regény középpontjában, hanem a rendőri brutalitás és visszaélések, illetve hogy színes bőrűként milyen hátrányokkal indul az ember az életben. Szóval nyilván a központi témák jóval súlyosabbak és persze hangsúlyosabbak is, de én ezt akkor sem tartottam Starr részéről fair dolognak.
De mindezek mellett persze elképzelésem sincs, hogy milyen lehet úgy felnőni, hogy az ember tizenkét éves korában a szüleinek le kell ülniük beszélgetni arról, hogy hogyan kell viselkedni a rendőrőkkel szemben, hogy ne vegyék úgy, hogy fenyegetést jelent nekik. Kiskamaszként. Hiszen pusztán a bőrszíne miatt ugyanis óriási hátránnyal indul ilyen téren is, főleg a rosszabb környékeken.
Angie Thomas regénye szerintem egy jó bevezető olvasmány lehet, még akkor is, ha vannak benne néha olyan életidegen, túl cukormázas dolgok, amik kábé soha nem fognak megtörténni a valóságban, de itt az üzenet még erőteljesebb átadása miatt mégis megtörténnek. Mert talán egy ifjúsági regényben muszáj azt sugallni, hogy muszáj szót emelni az igazságtalanság ellen. Muszáj közösen fellépni az olyan személy ellen, aki rettegésben tartja a környezetét. Muszáj azt sugallni, hogy ez mindig eléri a célját, hogy az egységben az erő tényleg működik.
Mert nagyon sötét jövö elé néznénk, ha a következő generáció már ezekben sem hinne. De a változást nemcsak tőlük kell várnunk. Velünk kell elkezdődnie. És ebben a megfelelően kiválasztott könyvek sokat segíthetnek.
Angie Thomas: The Hate U Give - A gyűlölet, amit adtál
The Hate U Give
Fordította: Benedek Leila
Gabo Kiadó
417 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése