Pages

Egyik átkozott dolog a másik után

2020. augusztus 31., hétfő


Van az úgy, hogy egy történet valahogy felkerül az ember radarjára. Nem tolakodóan, de azért ott csücsül kitartóan és várja a sorát, hátha egyszer odajut az olvasó. Jodi Taylor regénysorozata számomra pont ilyen volt. Már a megjelenése után nem sokkal tudtam, hogy el szeretném olvasni, mert időutazást és humort ígért, szóval olyan dolgokat, amik elég komoly hívószavak tudnak lenni nálam, főleg amikor könnyedebb történetre vágyom. Mint például azon az augusztusi délutánon, amikor tanácstalanul nézegettem a könyvtári szerzeményeimet, s végül arra jutottam, miért is ne kezdhetnék bele végre pont ebbe a történetbe. 

Ha elbizonytalanodsz, főzz egy kis teát!


Hogy az Egyik átkozott dolog a másik után beváltotta-e a hozzáfűzött reményeimet? Sajnos, azt kell mondanom, hogy nem. Minden szempontból kevés volt számomra még úgyis, hogy semmi műfajformálót vagy éppen komoly agymunkát nem vártam ettől a könyvtől. Én csak a szórakozást kerestem, azt a fajta könnyed belemerülést, ami elfeledteti velem a meleg nyári éjszakákat, amit igazán jól esik elővenni egy-egy hosszabb nap után. És az a helyzet, hogy ezt csak nagyon kevés ideig - kábé a könyv első harmadáig - nyújtotta számomra, aztán valahogy nem is tudom, mi történt. Ellaposodott a sztori vagy túl kiszámítható lett, nem tudom. De azt vettem észre, hogy ahogy haladok egyre beljebb a történetben, nem hogy egyre inkább behúzna magába, hanem pont egyre kevesebb érdeklődést mutatok iránta. 
Pedig maga az alapötlet elképesztően bejött, vagyis az, hogy egy titkos történettudományi intézet munkatársai úgy végeznek kutatásokat, hogy az időutazás segítségével felkeresik a vizsgálni kívánt kort vagy eseményt, és megfigyelőként dokumentálják az ott látottakat. Hát mi ez, ha nem nagy ötlet? Főhősünk, Max pedig igencsak hasonlít egyik kedvenc karakteremre, Thursday Nextre sok tekintetben, szóval tényleg nagyon sok minden adva volt ahhoz, hogy kedveljem ezt a könyvet. 

De hogy mi és miért mehetett mégis félre nálam, pontosan meghatározni nem tudom. A számomra indokolatlan és hirtelen felbukkanó szerelmi szálon mondjuk azért sokat húztam a számat, mert ennek nekem elég beszuszakolós érzete volt. Nem láttam jönni, nem is tűnt fel semmi, a pasi nekem olyan jelentéktelen volt, hogy először azt se tudtam, pontosan kiről van szó, mikor a főhősnek éppen elmondták hogy tetszik neki. Aztán az egész olyan kidolgozatlan, felskiccelt, nem is tudom, milyen kapcsolat volt ez. És ez az egész megmondom, miért volt. Hogy lehessen beleírni egy motorháztetős szexjelenetet. Ami számomra szintén olyan random volt, mint az e heti nyerő lottószámok. Amúgy nem tudom, nevezzetek engem nyugodtan prűdnek, de az indokolatlan szexjelenet, ami csak azért van, mert jó olvasni, de amúgy semmit nem tesz hozzá a történethez semmilyen szempontból, szóval nekem az ilyenek mindig nevetségessé teszik a történetet, és nem tudom komolyan venni. Mármint nem atwoodian komolyan venni, hanem értitek... Ha van szexjelenet, az legyen már valaminek az eredménye, valaminek a beteljesedése, vagy akarjon láttatni vagy érzékeltetni valamit a szerző ezzel, és ne csak azt, hogy tud ő ilyet is írni amúgy vagy mert úgy gondolja, hogy nőknek szóló könyvben ez ilyen kötelező kellék, mert különben mit sem ér az egész. Rövidre zárva inkább csak annyit mondok, hogy én meglettem volna enélkül az egész kapcsolat nélkül, és szerintem a történet is. 

És hát továbbá az is kár, hogy a beígért Douglas Adamset idéző humor nem, vagy csak nagyon  lightosan és ritkán bukkant fel. Amiért alapvetően nem szoktam haragudni egyébként, csak ha már ezzel van reklámozva, akkor mutasson már ebből valamit a narrátor.
Plusz sajnos felejthető is volt nekem az egész, hiányzott ebből az egészből valami olyan, ami megadja azt az extra érzetet, amitől azt érzem, hogy én feltétlenül akarom a következő részt belőle - és nem Jodi, ez nem a szexjelenet. Az ötletes és izgalmas alapötlet szerintem kevés volt, pedig nagyon ígéretesnek hangzott. 

Jodi Taylor: Egyik átkozott dolog a másik után
Just One Damned Thing After Another
Fordította: J. Magyar Nelly
Metropolis Media
376 oldal

9 megjegyzés:

theodora írta...

ohh, sajnálom, hogy téged nem kapott el! Erre a jelenetre már nem is emlékeztem :D
A történetek később összeszedettebbek lesznek, Jodinak amúgy ez volt a legelső regénye, emiatt is lehetnek még ilyen gyerekbetegségei.

Heloise írta...

igen, én is sajnálom, hogy nem sikerült annyira megkedvelnem, mint neked. :( Pedig tényleg ígéretes kezdet volt, csak aztán nem tudom, valami félrement nálam. De amúgy elhiszem, hogy részről részre javul a színvonal, lehet egyszer majd azért próbát teszek a következő résszel :)

Avilda írta...

Engem is érdekel a könyv, mert sok bloggertársam olvasta, siekrült is csere útján megszereznem, de elég használt meg büdös is, úgyhogy nem tudom, mikor kezdek neki :D Az értékelésed még jobban elbizonytalanított. A random szexjelenetekkel nekem is tele a hócipőm.

Heloise írta...

Oh, sajnálom! Ez borzalmas, amikor ilyen állapotban kerül hozzád a könyv. Azért egy próbát érdemes vele tenni szerintem, pl Theodorának nagyon bejött a sorozat. Lehet csak én voltam kötekedő kedvemben :)

Bea írta...

Jézusom, ez a haaznált meg büdös! ez most nagyon szíven ütött, mint mikor nekem egyszer a könyvtárba visszahoztak egy cigiszagú könyvet, majdnem rosszul lettem tőle.

Amúgy az első rész nekem sem jött be annyira, kivéve a végén a dínós részt (erre a motorháztetősre én sem emlékszem), de Dóri meg Nima miatt folytattam, és 2. rész sokkal jobb volt. Szerintem érdemes adni neki még egy esélyt. Aztán, ha a 2. rész után sem jön be, lehet, hogy nem a te sorozatod.

Heloise írta...

Oh, ha tényleg sokkal jobb, akkor azért nem veszem le teljesen a listámról a második részt, hátha engem is elkap a gépszíj :)
Igen, a végén nekem is nagyon tetszett az a dínós rész egyébként, az tök jó ötlet volt benne :)

Avilda írta...

Bea: Ne is mond, most vagy sznob lettem (hiszen sokan jönnek azzal, hogy egy igazi könyvmolynak mi pár levéltetű a lapok közt) vagy nem tudom, de egyre jobban irtózom az ilyen könyvektől... Cigiszagú is volt.. A Harry Potter első része (ami egy gyerekkönyv, könyörgöm!), és A szabadság útjai (amihez mondjuk illett, de akkor is). Nehezen veszem már rá magam a cserére... vagyis legközelebb rákérdezek, hogy "büdös-e a könyv?" :D

Bea írta...

Ezzel nagyon nem értek egyet, hogy mi pár levéltetű. :O Én szeretem, ha a könyveim tiszták és rendezettek. Még az elején benne voltam a Rukkolában, az még jó is volt, de később már kaptam olyan példányokat, hogy nekem nem lenne képem elküldeni. Nem is vagyok már ott jó ideje. Na, de nem vagyunk egyformák. :)

Avilda írta...

Bea: Én sem értem, de olyat is kaptam már, hogy igazi könyvmoly ingázás során a 600+ oldalast is cipeli magával :D Mivel egyszer megjegyeztem, hogy szeretem a kisebb, könnyebb könyveket. Úgyhogy igen, mások vagyunk.
Rukkolát sosem próbáltam egyébként, de úgy érzem, ez a könyv cserebere se túl működőképes, mert ami nekem evidens (jó állapot), az másnak nem.

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS