Már többször is kifejtettem itt a blogon, hogy Neil Gaimannel nekem elég ambivalens a viszonyom. Alapvetően nem értem az óriási rajongást a művei körül, mert nekem legtöbbször éppen elérik a közepes élményt. Ám amikor mégis sikerül nálam betalálnia egy-egy történetének, az elrabolja szívemet, lelkemet, és mindig megkövezem múltbéli önmagam, aki értetlenül áll a Gaiman jelenség előtt. De ez egészen ritkán fordul elő.
A Sandman képregényeknek már egyszer nekiugrottam sok évvel ezelőtt, de akkor valahogy félretettem az első kötet után. Őszinte leszek: nehéznek találtam az olvasását. Aztán ahogy a Fumax Kiadó elkezdte megjelentetni ilyen szép, gyűjteményes kiadásban, újra felcsillant bennem az érdeklődés. Szerencsére az egyetemi könyvtárból aztán meg is tudtam szerezni, és ezúttal másképp alakult a viszonyunk.
Sokrétű, baromira összetett és izgalmas - ezekkel a szavakkal tudnám jellemezni ezt a történetet, amit mellesleg minden olyan személynek a kezébe nyomnék, akik a képregényeket valami gyerekes, egyszerű dolognak gondolják; olyan műfajnak, ami közelébe sem érhet a regények összetettségének. Ugyanis a Sandman egy kiváló cáfolata ezeknek a hiedelmeknek. És persze, tudom, hogy nem tartozik a kedvcsináló mondatok közé az, hogy "ebben a kötetben jó pár szakdolgozatnyi téma benne van", szóval ezt inkább nem is írom, pedig nagyon igaz.
A történet szerint egy titkos társaság azt a célt tűzte ki maga elé, hogy varázslattal szeretnék fogságba ejteni a Halált. Ám a dologban valami balul sült el, és a Halál helyett annak testvérét, Sandmant, az álmok fejedelmét sikerült elfogniuk. Sok évtizeden keresztül tartották őt fogva egy lezárt pincében, míg végül eljött a napja, hogy kiszabaduljon. Azon túl, hogy bosszút esküdött fogvatartói ellen,arra is rá kell jönnie, hogy fogságának ideje alatt birodalma széthullott és a káosz uralkodik. Teremtményei szétszéledtek a világban, és egyre nagyobb galibákat okoznak. Sandmannek így hát őket is vissza kell terelnie birodalmába.
A történet mellett totálisan elvarázsoltak a fejezetek elején található egész oldalas művészi illusztrációk, amik bár olykor egészen groteszk dolgokat ábrázoltak, ám mindezt is úgy tették, hogy simán megállnák a helyüket bármilyen szépművészeti kiállításon. Magának a sztorinak a képkockái már kevésbé voltak művésziek, nem volt például hasonlítható a Monstress képregények elképesztő részletgazdagságához, de az, amilyen összetett módon a képek mint narrációs eszközök használva voltak, szintén éreztették velem, hogy egy nagyon átgondolt, nagyon megkomponált képregényt olvasok.
És hát persze, mint említettem, ez magára a sztorira is teljesen igaz. Persze, nem olyan lélektelen, hatásvadász módon megkomponált, hanem úgy, hogy az olvasás közben képes teljesen behúzni, bevonni magába. A rengeteg mitológiai utalás mellett a DC univerzum szuperhősei is felbukkannak benne, és hát nem is véletlen, hiszen Sandman is abszolút illeszkedik ebbe az univerzumba. Az Álmok Fejedelme is tulajdonképpen egy szuperhős, annak minden attribútumával és a DC-re jellemző darkos beütéssel.
Többször olvasós történet számomra, úgyhogy biztosan be fogok ruházni egy saját példányra. Első találkozásunkkor szinte csak a zsenialitását voltam képes felfogni, és szerintem még több olvasás szükséges nekem ahhoz, hogy rétegről rétegre lehámozzam magamnak azokat a dolgokat, amik számomra benne vannak, amik mesélnek nekem, megtalálni magamat a történetben. Mert egyelőre csak annyit tudok, hogy ott vagyok én is valahol, hogy nekem is szól ez a történet - ám hogy pontosan hol is vagyok, azt majd egy következő olvasás fogja számomra felfedni. S alig várom, hogy ez megtörténjen.
Neil Gaiman: Sandman - Az Álmok Fejedelme
Fordította: Totth Benedek
Fumax Kiadó
608 oldal
A történet mellett totálisan elvarázsoltak a fejezetek elején található egész oldalas művészi illusztrációk, amik bár olykor egészen groteszk dolgokat ábrázoltak, ám mindezt is úgy tették, hogy simán megállnák a helyüket bármilyen szépművészeti kiállításon. Magának a sztorinak a képkockái már kevésbé voltak művésziek, nem volt például hasonlítható a Monstress képregények elképesztő részletgazdagságához, de az, amilyen összetett módon a képek mint narrációs eszközök használva voltak, szintén éreztették velem, hogy egy nagyon átgondolt, nagyon megkomponált képregényt olvasok.
És hát persze, mint említettem, ez magára a sztorira is teljesen igaz. Persze, nem olyan lélektelen, hatásvadász módon megkomponált, hanem úgy, hogy az olvasás közben képes teljesen behúzni, bevonni magába. A rengeteg mitológiai utalás mellett a DC univerzum szuperhősei is felbukkannak benne, és hát nem is véletlen, hiszen Sandman is abszolút illeszkedik ebbe az univerzumba. Az Álmok Fejedelme is tulajdonképpen egy szuperhős, annak minden attribútumával és a DC-re jellemző darkos beütéssel.
Többször olvasós történet számomra, úgyhogy biztosan be fogok ruházni egy saját példányra. Első találkozásunkkor szinte csak a zsenialitását voltam képes felfogni, és szerintem még több olvasás szükséges nekem ahhoz, hogy rétegről rétegre lehámozzam magamnak azokat a dolgokat, amik számomra benne vannak, amik mesélnek nekem, megtalálni magamat a történetben. Mert egyelőre csak annyit tudok, hogy ott vagyok én is valahol, hogy nekem is szól ez a történet - ám hogy pontosan hol is vagyok, azt majd egy következő olvasás fogja számomra felfedni. S alig várom, hogy ez megtörténjen.
Neil Gaiman: Sandman - Az Álmok Fejedelme
Fordította: Totth Benedek
Fumax Kiadó
608 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése