Mrs. England

Immár hivatalosan is bele kell törődnöm, hogy ha olvasni akarok, akkor azt csakis Kindle-n tehetem meg. A papíralapú könyv huzamosabb ideig való olvasása egyszerűen kivitelezhetetlen a jelenlegi élethelyzetemben, hiába vár rám csomó csodás történet a könyvespolcaimon, hiába hívogatnak engem, csak a befejezetlenség lesz a sorsuk és hogy hónapokig az éjjeli szekrényemen pihennek érintetlenül, míg csak meg nem unom szomorú látványukat, és visszateszem őket a helyükre. 

Ezzel szemben például Mrs. England történetével kereken 24 óra alatt végeztem, pedig nem lett hirtelen több időm. De be kell ismernem emellett azt is, hogy a villámolvasásom nem csupán a formátumnak köszönhető, hanem annak is, hogy - nincs mit szépíteni - ki voltam már éhezve egy vérbeli gótikus történetre. És Stacy Halls regénye szuperül betöltötte ezt a szerepet. Elmondhatatlanul jól esett egy igazán jó olvasmány miatt kevesebbet aludni este, vagy a napközbeni lopott percekben is haladni tovább a történetben. Úgy szeretem ezt az érzést, és olyan ritkán kapom meg ezt igazán. 

Stacey Halls a Mrs. England című regényével tulajdonképpen újra megírta Charlotte Bronte világhíres Jane Eyre-jét. És amondó vagyok, hogy ezzel az ég világon semmi probléma nincsen, hiszen Ruby May legyen bármennyire is tapasztalatlan a romantikában, azért mégsem esik Jane Eyre hibájába, és hajlandó a történetek kirakós darabjaival kicsit jobban megdolgozni. Akárcsak klasszikus irodalmi elődjének, az ő múltja is traumákkal terhes, ott van benne is az árnyék, a bezárt szoba a lelkében, amelynek a kulcsát jól eldugta, hogy véletlenül se tudjon csak úgy kinyitódni. 

" Azon tűnődtem, létezik-e szó a honvágyra, ha nem egy hely, hanem személyek után munkál bennünk..."

Vérbeli gótikus hangulatú regény ez egyébként, szóval a műfaj szerelmeseinek sem fog csalódást okozni. Stacey Halls mesterien adagolja a feszültséget. A kellemes, napsugaras hangulatú nevelőnő regény szépen lassan átcsúszik a gótikába, és olyan sötét árny telepedik rá a történetre, hogy az ember képtelen nem visszafojtott lélegzettel lépkedni May dadus mellett ugrásra készen, mintha bármelyik bokorból előléphetne valami sötét, félelmetes alak. 

Persze, ne feledjük, hogy a klasszikus gótikával van dolgunk ebben a regényben: a feszültség lassan adagolódik és a történet is ráérősen bomlik ki. És nekem így működik ez igazán jól: hogy az izgalom nem rám akarja törni az ajtót, hanem észrevétlenül, oldalról oldalra kúszik be a bőröm alá. Az instant-izgalmakat keresők ne itt keresgéljenek tehát, mert ők csak unalmat fognak a lapokon találni. A klasszikus gótika a türelmes vagy éppen a gyanútlan olvasóknak létezik - talán utóbbiak számára a legjobban. Akik nem is sejtik igazán, hogy milyen sötét titkokat rejtenek a történet elzárt szobái, hanem csak egy napsütéses séta reményében indulnak útnak a regény ösvényein. 

Őszintén megvallom, a KULT sorozatból nekem kicsit kilóg ez a kötet, kevésbé éreztem fajsúlyosnak, mint az eddig általam olvasottakat, de ez egyáltalán nem zavar. Stacey Halls bebizonyította számomra ezzel a regényével, hogy olyan szerző, aki nagyon nekem ír, úgyhogy a másik két megjelent regényét is mindenképp sorra szeretném most már keríteni. Még annak ellenére is, hogy számomra a vége valahogy kicsit ellaposodott, kevésbé lett mellbevágó, mint ahogy számítottam rá. Nekem kicsit túl napsütéses lett a befejezés, minden árnyékot elkergetett a történet zugaiból. És fogalmam sincs, hogy ez jó dolog-e - valakinek biztosan, de én picit csalódva búcsúztam el a szereplőktől.