2010. október 23., szombat

Egy kankalin a kardvirágok közt



Anne Brontë: Agnes Grey

kiolvastam: 2010. október 22.

Anne -nel még nem sikerült megismerkednem, ami talán amiatt volt, hogy a Brontë nővérek közül ő az, aki a leginkább a háttérbe szorult - persze, lehet, hogy nem így van, de nekem az a tapasztalatom, s ebben a moly is megerősített, hogy Charlotte mindenki által annyira kedvelt Jane Eyre -ét, s más műveit sokkal, de sokkal többen veszik a kezükbe, mint Anne műveit, s ugyanez mondható el Emily regényéről is, ami bár eléggé megosztja az olvasóközönség véleményét - vagy végtelenül szeretik vagy utálják -, de ennek ellenére azért elég sok ember olvasta, olvassa vagy majd fogja.

Persze, ezzel a kis bevezetővel nem akarok dorgálni vagy könnyek közt vergődve kiáltani egy hatalmas "miért?" -et, hiszen még én sem olvastam korábban Anne -től semmit. Ezt csupán érdekes dolognak tartottam, hogy mennyire lemaradt testvérei mögött népszerűség tekintetében. Nővére, Charlotte nem igazán kedvelte Anne írói stílusát: állítólag Jane Austen -hoz hasonlította, amit persze vehetnénk egy végtelenül kedves bóknak, de Charlotte nem annak szánta. Ő nem igazán zárta szívébe Austen kisasszonyt.

Hogy Anne szerintem mennyire Austen-os vagy mennyire nem, illetve hogy jó-e, igazából ezt még nem akarom megítélni, hiszen, ahogy láttam, tőle inkább a Wildfell asszonyát dicsérte mindenki - s így ez természetesen, majd nem maradhat ki jövendőbeli olvasmányaimból. Annyit azért megelőlegeznék, így az Agnes Grey olvasása után, hogy szerintem eléggé jól áll stílus tekintetében a hölgy: megkapóak voltak a tájleírások, s a gyötrődéseket is elég jól ábrázolta. Azonban, én tényleg hiányoltam valamit ebből a regényből... Igazából nem tudom megfogalmazni, hogy mi volt az, de éreztem, hogy nem volt képes annyira magával ragadni, mint Jane Eyre vagy Catherine Earnshaw története. Persze, sajnáltam szegény Agnes -t is, együttéreztem vele, de valahogy ezek az érzések nem kerítettek hatalmukba olyan elementális erővel, mint a fentebb említett regények esetében. Valami hiányzott...

A regény egyébként önéletrajzi ihletésű, hiszen Anne, akárcsak a főszereplő Agnes Grey is nevelőnőként dolgozott különböző családoknál, s az ott szerzett tapasztalatait, s a saját életére vonatkozó vágyait vetette papírra. Agnes egy lelkész széltől is óvott legkisebb lánya, aki a család anyagi gondjai miatt úgy határoz, hogy segít valamicskét hozzáadni a családi kasszához: nevelőnőnek áll be egy előkelő családhoz. Ám, nem igazán úgy történnek a dolgok, ahogy azt ő korábban elképzelte: a gyermekek neveletlenek, erőszakosak, akaratosak és elkényeztetettek, s Agnes -nek, mint nevelőnőnek egy fikarcnyi tekintélye sincs a szemükben. Hiába próbálkozik különböző módszerekkel javulást elérni a gyerekeknél, képtelen rá. Kilenc hónap után egy másik családhoz kerül, ahol reméli, most már, hogy tapasztalatokban is gazdagabb és reményei szerint rátermettebb, talán nagyobb sikerrel jár.

…eltöprengtem rajta, miért jut oly sok szépség azoknak, akik rosszra használják, s miért tagadtatik meg azoktól, akik a maguk és másik javára tudnák fordítani.



A nevelőnők nehézségei kerülnek itt középpontba: milyen problémákkal szembesülnek az előkelő családok gyerekeinél, milyen kudarcokat kell megélniük, s szembe kell nézniük azzal a ténnyel is, hogy műveltségük vajmi keveset ér a gazdagok szemében, hiszen ha nincs tisztességes vagyon a hátuk mögött, akkor a szemükben ők semmivel se többek, mint a kertészek vagy a cselédek.

S talán Agnes-nek pont ezt a legnehezebb elviselni: nem azért, mert annyival többre tartaná magát másoknál - ez a dolog tőle igen távol áll. Sokkal inkább arról van szó, hogy nem képes beleolvadni ennek az előkelő világnak a felszínességébe, anyagiasságába, rosszindulatúságába: ő csupán Agnes, egy szegény lelkész egyszerű kislánya, aki igyekszik megőrizni mindvégig méltóságát és tartását olyan emberek között, akik az általa közvetített eszméket nem képesek befogadni - s így őt sem. Ő az egyszerű kis kankalin a fenségesen pompázó kardvirágok között.

Az értékelésemben 5 pontot ért el!

Kiadó: Európa Kiadó
Eredeti cím: Agnes Grey
Fordító: Gy. Horváth László (1984)
Oldalszám: 202 oldal
Eredeti ár: -
ISBN: -

Fülszöveg: „Grey kisasszony különös teremtés; sohasem hízeleg, sohasem dicsér nagyon; de ha kedvezően szól róluk vagy bármilyen tulajdonságukról, akkor biztosak lehetnek benne, hogy helyeslése őszinte. Többnyire nagyon engedékeny, csöndes és békés természet, de bizonyos dolgok kihozzák a sodrából: ők persze ezzel sem igen törődnek, de jobb nem felingerelni; ha ugyanis jókedvű, akkor szívesen beszélget velük, kedvesen, és néha, a maga módján, szórakoztatóan is viselkedik… Minden témáról megvan a véleménye, és ehhez szilárdan ragaszkodik – véleménye gyakran nagyon unalmas; ugyanis mindig azon jár az esze, hogy mi a jó és mi a rossz; furcsa tisztelettel viseltetik a vallási dolgok iránt, és érthetetlen módon kedveli a jó embereket” – így vélekednek Agnes Greyről, a fiatal nevelőnőjükről, az elkényeztetett úrfiak és kisasszonyok.

Vélemények:

2 hozzászólás:

amilgade írta...

Nagyon régen olvastam (kb 10-12 éve), de emlékszem, hogy nem tudott megfogni. Számomra élettelen volt. Nem rossz könyv, átlagos.

Heloise írta...

Az a baj, hogy igazából nem is tudom miért nem tudott megfogni engem... mert a történet szerintem érdekes, meg az is, amiket ott tapasztalt nevelőnőként, s tényleg a tájleírások meseszépek voltak. De valami hiányzott, hogy tényleg meg tudja fogni az embert. Csak nem tudom mi az :-)

Related Posts with Thumbnails