2011. augusztus 23., kedd

The Triwizard Tournament

J. K. Rowling: Harry Potter and the Goblet of Fire

Még ma is emlékszem arra az érzésre, amikor először befejeztem a negyedik részt, és még sehol nem volt a láthatáron a folytatás. Arra gondoltam akkor, hogy ez mekkora szívás, hogy pont itt ér véget, és reménykedtem benne, hogy igen, Rowling folytatni fogja a sorozatot, és magyarul is meg fog jelenni, és nem fognak a kiadók elfeledkezni erről a sorozatról. S amíg vártam a folytatásra, még jó párszor kiolvastam a meglevő négy kötetet, és találgattam, hogy vajon mi fog ezután történni...

Szóval, nagy események kezdődnek a varázsvilágban: Harry és barátai a nyári szünetben ellátogatnak a Kviddics Világkupára, ahol végül a Halálfalók is tiszteletüket teszik, és egy jó kis felfordulást csinálnak a finish után. Majd a Roxfort is egy hasonlóan nagyszabású esemény helyszínéül fog szolgálni - igaz, a Halálfalók bulija nélkül - , ugyanis a nemzetközi varázslóiskolák közötti versengést, a Trimágus Tusát fogják itt rendezni, ami egy kicsit megkavarja a tanév szokásos menetrendjét. Ahogy az lenni szokott, Harry ismét az események sűrűjébe kerül - ismét nem saját akaratából -, hiszen a Tűz Serlege őt is a versenyzők közé választotta. Már csak az a kérdés: ki tette bele Harry nevét a Serlegbe? És mi volt ezzel a célja?

Rowling első hosszabb regénye már jóval sötétebb hangulatú az előzőeknél, hiszen már az első oldalakon felbukkan a Sötét Nagyúr, tanúi lehetünk egy gyilkosságnak, Halálfalók teszik tönkre a Kviddics Világkupa grandiózus eseményét, és ez a továbbiakban csak fokozódik. Hogy őszinte legyek, nagyon örülök, hogy Rowling a harmadik résztől szakított az első két rész felépítésével, és elkezdte a történetet egy olyan irányba terelni, ami nem a megszokott panelelemekből áll - szerintem igazából ezzel a kötettel érkezik el a sorozat ahhoz a fordulóponthoz, amitől annyira zseniális lesz ez az egész.

Krimiként még mindig remekül funkcionál ez a kötet is. A vége tudatában igyekeztem most úgy olvasni a regényt, hogy vajon, ha eléggé figyelmes az olvasó, képes-e rájönni, hogy ki áll ennek az egésznek a hátterében (persze, Voldemortot leszámítva). Nos, tényleg voltak apró jelek, amikből esetleg sejteni lehetett ki a hunyó, de ha esetleg ez valakiben mégis megfogalmazódott, Rowling rögtön véget is vetett minden ilyesfajta találgatásnak egy hihetetlenül ügyes húzással, amit aztán egy olvasó se kérdőjelezhetne meg, és így sikeresen el is terelte a gyanút. Hiába, Rowling szerintem egy nagyon jó manipulátor! Úgy irányítja az olvasója figyelmét, ahogy csak akarja, hogy aztán a végén egy triplacsavarral mégis meglepje, és akkor az emberlánya csak pislog, mint borjú az új kapura.

S persze, a fantáziája továbbra is dicséretet érdemel: ahogy mélyíti, tágítja az általa kitalált varázsvilágot, én egyre jobban beleszerelmesedem. Olyan jól kitaláltak itt a dolgok, hogy a ki tudja hanyadik újraolvasás után is csak ámulok és bámulok. A legeslegkedvencebbem a merengő, amely képes tárolni az emlékeket, és segítségével az ember bármikor belemerülhet a múltba. itt kicsi spoiler következik: s igazából az a jelenet volt a legárulkodóbb a belső ellenség kilétéről, mikor Harry alámerült Dumbledore emlékeibe, aki az általa gyanúsítottakról helyezett bele egy-egy kulcsfontosságú emléket, s köztük volt a kérdéses személy is. Valószínűleg csak a "hogyan?" kérdésre nem tudta a választ, bár lehet, hogy Piton mégis meglátta őt a Tekergők Térképén, és már tudták ki a hunyó, tényleg csak arra vártak, hogy mi fog ebből kisülni. Spoiler vége

A külföldi varázslóiskolák is a kedvenceim voltak, örültem, hogy a varázsvilágot igyekszik még jobban kitágítani. Bár, azt kicsit nehezményeztem, hogy a Beauxbatons és a Durmstrang kicsit olyan hatást keltett, mintha az ott tanuló diákok csupán egy alapvető tulajdonságnak lennének alárendelve, akárcsak a Roxfortban a négy ház tanulói... ez igazából csak azért zavart egy picit, mert így ebből az egészből az jött le nekem, hogy a Roxfort sokkal különbözőbb egyéniségeknek ad otthont, míg a másik két iskola ezzel ellentétben túl egyszerű, kevésbé színes. Ez persze, a Roxfort szempontjából nem baj, csak a másik két iskolát is lehetett volna kicsit összetettebbnek ábrázolni. És azt is sajnálom, hogy a további részekben már nem kapnak szerepet.
Viszont, ahogy a külföldi akcentust belevitte a szövegbe! Na, az teljesen levett a lábamról. Igaz, hogy a Durmstrangosok bolgárok, de mégis tipikusan azokat a kiejtési hibákat követik el, amikre mi magyarok is hajlamosak vagyunk (pl. a 'w' v-nek ejtése etc.) Szóval Krum megszólalásait hihetetlen élvezettel olvastam, de Fleur és Madame Maxime -éit is, mert nagyon érdekesnek és tanulságosnak tartottam.

Harry -t viszont továbbra sem tartom nagyra, nem szeretem, hogy ennyire buta és lusta is. Olykor annyira alapvető és nyilvánvaló dolgokra képtelen rájönni, amitől néha az ember már a fejét fogja. megint egy kis spoiler: Erre nagyon jó példa az a jelenet, mikor Cedric azt tanácsolja Harry-nek, hogy a tojást a prefektusi fürdőben nyissa ki, és akkor rá fog jönni a feladatra. Harry engedelmeskedik is, viszont nem fordul meg abban a csöppnyi agyacskájában, hogyha már egy fürdőben kell kinyitnia a tojást, akkor ez azt jelenti, hogy a víz alatt kéne tennie? Különben akár a folyosón is kinyithatná... vagy azt gondolta, hogy a prefektusi fürdőnek varázsereje van? spoiler vége De nem búsulok miatta, szerencsére rengeteg olyan szereplő akad, aki képes nálam ellensúlyozni Harry hülyeségeit. Csak gondoltam, ezt közlöm, hogy még mindig nem a szívem csücske (és tudom, a további kötetekben pedig még úgyse lesz az)

Mindent összevetve, továbbra is imádom, és újra el vagyok bűvölve. Nem hiába kedvenc könyv.

képek forrása:
1. craibea.tumblr. com (a kép Mary GrandPre munkáját dicséri)
2. hp-lexicon.org (a kép Mary GrandPre munkáját dicséri)

Vélemények:

0 hozzászólás:

Related Posts with Thumbnails