A lélek balzsama

Paulo Coelho: Az alkimista

kiolvastam:2009. október 2.

"Ekkor hirtelen úgy tűnt, hogy megtorpant az idő, és a fiú előtt mintha teljes valójában megjelent volna a Világlélek. Amikor megpillantotta a leány fekete szemét meg ajkát, amely félúton volt a mosoly és hallgatás közt, megértette a legfontosabb és legbölcsebb részét annak a nyelvnek, amelyet a világ beszél és a föld minden embere a szívével megért. Ez a szerelem, olyasvalami, ami régebbi, mint maguk az emberek és a sivatag, de ami mindig újból ugyanazzal az erővel jelenik meg, ha valahol két szempár, akárcsak itt a kútnál, találkozik(...) Ez volt a világ igazi nyelve, amelynek nem volt szüksége semmiféle magyarázatra, mert a Mindenségnek nem kell magyarázat ahhoz, hogy folytassa útját a végtelen térben."

Fülszöveg:

Az alkimista Paulo Coelho fő művének számít. Santiagonak, az andalúz pásztofiúnak meseelemekkel átszőtt kalandtörténetét a kritikusok Saint-Exupery Kis hercegéhez szokták hasonlítani. Santiago miután kétszer látja ugyanazt az álmot, hogy valahol a piramisok lábánál elásott kincs várja, elindul megkeresni azt. Végig zarándokol Afrika északi, sivatagos részén, szokatlan élményekkel töltekezik, számos különös figurával találkozik, köztük az alkimistával, akitől megtanulja, hogy mindig hallgasson a szívére, vegye észre a sorsára utaló jeleket, és igyekezzék beteljesíteni álmait. A filozofikus mese lelki balzsamként hatott azokra a tízmilliókra, akik már eddig elolvasták Coelho alapművét.

Értékelés:

Ezt a könyvet nem most először olvastam el. Máig emlékszem arra a napra amikor elsőként került a kezembe ez a kötet. A tévében ment régen az Év Könyve (azt hiszem ez volt a címe) elnevezésű műsor, amit mindig megnéztem. Ott hallottam először Coelho nevét és az ajánlás alapján rögtön felkeltette az érdeklődésem és meg is jegyeztem magamnak ezt a nevet. Aztán nem sokkal később egyik ismerősöm megvette magának és mivel nagyon kíváncsi voltam, ezért kölcsönkértem tőle, mielőtt ő hozzákezdhetett volna :) Pár óra alatt kiolvastam... egyszerűen faltam a könyvet, nem bírtam betelni vele és miután letettem azt mondtam: Hűha!

Heteken, hónapokon keresztül megmaradt bennem ez az élmény. S ami rám nagyon nem jellemző még egy év után is tudtam a cselekményét, sőt idézni tudtam a könyvből! Nekem általában a könyvekből pár hónap, esetleg év után csak a benyomások maradnak meg: jó volt? Unalmas volt? Vicces? (ezért is kezdtem bele a könyvesblogba :) )

Szóval, teljesen a hatása alá kerített ez a könyv. Később, Coelhonak több műve is a kezembe került, de egyik se volt rám ekkora hatással, mint az első találkozás. (talán még Az alkimista újraolvasásai se tudták azt az első élményt nyújtani)

Igazából most, hogy újraolvastam, már egyáltalán nem mondott semmit se számomra a történet. Nem tudom miért - és biztosan bennem van a hiba-, de untam. Untam a sok klisét, a szájbarágós boldogságkeresést, és alig vártam, hogy túllegyek rajta. Talán, nem is kellett volna újraolvasnom, hanem hagyni, hogy megmaradjon bennem az az élmény, amit elsőnek nyújtott, s akkor nem csalódtam volna ekkorát ebben a könyvben.

Szerintem egy könyv, attól igazán jó könyv, ha bírja a többször újraolvasást, s mindig képes új dolgokat mondani az olvasónak. Sajnos, ebben az esetben nem ez történt - vagy csak én változtam meg az évek alatt.

Összegzés:

Csalódtam, méghozzá nem is kicsit. Így hiába a régi szép emlék, nem tudok rá többet adni 3 pontnál.