Neil Gaiman: Csillagpor
kiolvastam: 2010. augusztus 17.
Gaiman világa egyszerűen varázslatos volt, s teljesen elbűvölt. Volt, hogy izgultam, rácsodálkoztam, belefeledkeztem, s nem is egyszer dicsértem az író fantáziáját, stílusát. Ugye, ezt már korábban beszéltük, hogy milyen nehéz is igazán jó mesét írni a gyerekeknek. De a felnőtteknek szóló mesék megírása még nehezebb lehet. Mert hát, bármilyen komolyak, elfoglaltak is, azért nekik/ nekünk is kell olykor egy-egy történet, ami elrepít minket egy csodálatos fantáziavilágba, ahol levethetjük a hétköznapi robot során ránk ragadt szürkeséget, elhagyhatjuk a város szmogos levegőjét, a minket állandóan körülölelő betondzsungelt, hogy belevethessük magunkat az erdő sűrűjébe, ami tele van mágiával, kalanddal, s ahol bárkiből lehet hős.
"A kalandoknak megvan a maguk helye és ideje, vélte, de sok minden szól a rendszeres étkezés és fájdalommentes élet mellett."
Tristran Thorn, aki mit sem tud félig tünde származásáról, egy nap olyasmit ígér az egyik lánynak, ami örökre megváltoztatja az életét: elhozza neki az imént látott hullócsillagot, egy csókért cserébe. Ilyet, gondolom már sokunknak ígértek, de valószínű csak igen kevesen kapták meg a megígért csillagot. De Tristran nem csak ígérget, ő bizony el is indul. De azt a lehullott csillagot nem csak ő szeretné megkaparintani, s azokat az embereket nem ilyen ártatlan célok vezérlik, mint egy cserébe kapott csók. Így hát, megkezdődik a hajsza a csillag után, persze a versenyzők sokáig mit sem tudnak egymás létezéséről. S hogy végül Tristran el tudja-e vinni a csillagot a lánynak, s hogy egyáltalán a csillag akarja-e ezt az egészet – hát, ez mind kiderül Gaiman regényéből. Vigyázat, a csillagok olykor elég hisztisek tudnak lenni, főleg ha olyan nagyot zuhantak az égből – ezt csak a csillagot ígérgetőknek mondom.
Gaiman regénye gyermekien egyszerű nyelvezetben íródott, ami egyeseknek idegesítő lehet, főleg akik elszoktak a meséktől, de nekem kifejezetten tetszett, s szerintem pont ez
illett a történethez. Nem is lett volna jó másként, hiszen akkor már el is veszik mesei varázsa, s akkor hova menekülünk? Mert persze, a tündérek, unikornisok attól még ugyanúgy ott lennének a szövegben, de már mégse az a mesevilág lenne, ami néha kicsit idegen tőlünk, de mégis annyira hiányzik olykor. Mert a mese mindig kell.Természetesen, mint minden valamire való mesében, itt is megtalálhatók azok a jól ismert népmesei elemek, de Gaiman valahogy máshogy rakja össze őket, egyáltalán nem klisészerűen használva azokat, s így az eredmény egy ismerős, de mégis teljesen más történet, ami meglepetésekkel szolgál még a meseveteránok számára is.
"Hébe-hóba halljuk, hogy éppolyan könnyű nem észrevenni azt, ami nagy és nyilvánvaló, mint ami kicsi és jelentéktelen, és hogy az észre nem vett nagy dolgok gyakran okoznak problémát."
Igazából, a belőle készült filmmel nem igazán tudom összehasonlítani, mert elég sok idő telt el nálam a két dolog között, azt hiszem majd' két év. Sokan mondják, hogy teljesen más a kettő, így természetesen akadnak filmpártiak, illetve könyvpártiak is. Hát, én egyik mellett se akarom elkötelezni magam, mert a film és a könyv egyaránt hatalmas élményt nyújtott, s örülök, hogy megengedte Gaiman bácsi, hogy Tristrannal együtt belevethessen magam ebbe a mágikus erdőbe, s átélhessem ezeket a nagyszerű kalandokat hősünk oldalán.
Mindenféleképpen felnőtteknek ajánlanám, nem gyerekeknek, mert vannak benne olyan elemek, amit nem értenének meg teljesen vagy egyszerűen nem nekik való. A felnőttek közül pedig azoknak ajánlanám, akik még mindig olvasnak meséket, s tudni szeretnék milyen egy hullócsillag nyo
mába eredni. Kicsit sajnálom, hogy a magyar kiadás mellőzi Charles Vess fantasztikus illusztrációit. Azzal valahogy igazán meséssé lehetett volna tenni. A könyv az értékelésemben 9 pontot kap!Aki kíváncsi rá, az ITT bele is olvashat.
Kiadó: Agave Kiadó
Eredeti cím: Stardust
Fordító: Pék Zoltán
Teljes ár: 2480 Ft
Oldal: 211 oldal
ISBN: 9 789637 118784
Fülszöveg:
Neil Gaiman könyve is úgy kezdődik, ahogyan a legjobb történetek általában: egy fiúval, egy lánnyal meg egy beteljesületlen szerelemmel. De aztán egyáltalán nem úgy folytatódik, ahogyan a mesék folytatódni szoktak. Neil Gaiman ezzel a regényével is bebizonyítja, hogy nem véletlenül tartják őt a modern fantasy egyik legnagyobb alakjának.
Falva falva egy aprócska település Angliában. Arról a falról kapta a nevét, amely a falu határában húzódik, és elválasztja az emberi világot a varázslatok birodalmától. Egy hűvös októberi estén a fiatal Tristran Thorn hullócsillagot lát a falon túl a földre zuhanni, és hogy elnyerje a gyönyörűséges Victoria kezét, megígéri a lánynak: elhozza neki a lehullott csillagot. Tristran elindul hát élete nagy kalandjára a falon túli varázslatos világba, amelyet a legfurcsább teremtmények és soha nem látott lények népesítenek be. Hűséges társak, halálos ellenségek várják, és ha Tristran elég kitartó, olyasmit találhat meg, amire egyáltalán nem számított.
Akik előttem olvasták:
2 megjegyzés:
"Meseveteránok" Ez tetszik. :) Jó kis kifejezés. Egyébként igazad van ebben is, meg abban is, hogy nem baj, hogy egyszerű nyelvezettel írta meg, mert végülis mese, és felnőtteknek szól, valóban több is van benne a gyermekmeséknél, de a nyelve mégis azokra emlékeztet :)
Sajnos az én angol kiadásom (film tie-in paperback) is mellőzi a szép illusztrációkat :( Csak pár fotó van benne a filmből.
A film és a könyv nekem is egyaránt élményt jelentettek, szertitnem elég hasonló volt a film is, tetszett a képi megjelenítés. :)
Igen, láttam, hogy Neked is nagyon tetszett a könyv :-) A filmért anno én is teljesen odavoltam, egyszerűen elvarázsolt! Meg is akartam szerezni a könyvet is, csak akkor elég drágának tartottam a 2500 Ft-ot erre a kis vékonyka könyvecskére - ma meg már örül az ember, ha ennyiért lát könyvet, szóval meg is vettem :-D
Megjegyzés küldése