The boy who lived | Harry Potter and the Philosopher's Stone

Mint oly' sokaknak, így nekem is a tinédzserkorom egyik meghatározó élménye volt ez a varázsvilág, s nem igazán telt el olyan év, amikor ne vettem volna kezembe Rowling könyveit - sőt, volt olyan is, hogy egy év alatt többször is. S akárhányszor kinyitottam a Bölcsek kövét, akárhányszor felszálltam Harryvel a Roxfort Expresszre, mindig eszembe jutott az a bizonyos legelső alkalom, amikor izgalommal és vágyakozással telve nyitottam ki a karácsonyfa mellett, s elolvastam az első mondatot. Mert már akkor tudtam, hogy én ezt imádni fogom. S ebbe a bizonyos első mondatba, még a mai napig beleborzongok.

Mr. and Mrs. Dursley, of number four, Privet Drive, were proud to say that they were perfectly normal, thank you very much. They were the last people you'd expect to be involved in anything strange or mysterious, because thes just didn't hold with such a nonsense.

S hogy mit szeretek ebben a sorozatban annyira? Igazából, ezt nehéz megfogalmazni, de talán a legjobban maga a varázsvilág fogott meg, de korántsem azért, mert tele van fantasztikummal, mert ezt elég sok könyv elmondhatja magáról - főleg, mostanában, amikor az urban fantasyk virágkorát éljük. Rowling világa úgy hiszem, valami pluszt is belecsempészett, ami magasan a többi kortárs ifjúsági regény fölé emeli. Ez a világ nem csupán furcsa és érdekes, hanem hihetetlenül vicces is egyben: ezek a varázslók, akik a muglik elől rejtőzködve élnek, olyanok mint a nagy gyerekek, s így az egész varázslattal teli tér is egy hatalmas játszótérre hasonlít, aminek csak a fantáziánk szabhat határt.

“Ah, music,” he said, wiping his eyes. “A magic beyond all we do here!"

S hát, persze ott van az ellenkező oldal: amit Dursley-ék képviselnek, akik hihetetlen jó paródiái a fantáziátlan, nyárspolgár embereknek. Ők azok az emberek, akik annyira két lábbal a földön járnak, hogy egy icipici elrugaszkodás is a való élettől számukra megengedhetetlen és megbocsáthatatlan. Talán, mi is találkoztunk már életünk során egy-egy igazi Dursley-vel, s talán ők is legalább annyira idegenkedtek tőlünk, mint Vernon és Petunia Harry-től és az egész varázsvilágtól....

It does not do to dwell on dreams and forget to live, remember that.

Az egyik tanárunk egyébként egy hihetetlenül érdekes olvasatot adott a sorozatról, amit persze nem feltétlen kell elfogadni, de szerintem érdemes talán egyszer így is olvasni: mi van akkor, ha ez az egész varázsvilág csak Harry fejében létezik? És a valóvilágban - mármint a könyv valóvilágában- nincs Roxfort, nincs repülő seprű, se sárkányok? Csak Harry van és az ő végtelen fantáziája.

De persze, maradhatunk az eredeti koncepciónál, hiszen akárhogyan is olvassuk, mindenféleképp izgalmas és varázslatos. A sokadik újraolvasás is mindig tartogat meglepetéseket - legalábbis számomra mindig- : kereshetjük a későbbi könyvekre tett rejtett utalásokat, a logikai bakikat, vagy sokadjára is rácsodálkozhatunk hogyan is építi fel az írónő ezt a csodálatos világot, hogyan hoz létre egy mesteri krimit - mert bizony, a Bölcsek köve szerintem az.

Már első olvasásra is szívembe zártam minden egyes szereplőt, s mikor már többedjére találkozom velük, már régi ismerősként, barátként üdvözlöm mindet. Talán, Harry az egyedül, akit nem sikerült teljes mértékben megszeretnem - néha kicsit idegesítőnek tartom, s nem értem, hogy ha ott van az a hatalmas könyvtár, tele érdekesebbnél érdekesebb könyvekkel, miért nem olvassa őket önszántából? Én biztosan birtokba vettem volna már első nap, sőt a Czikornyai&Patzában felvásároltam volna legalább a fele készletet :-) Harry és én túl sok mindenben különbözünk ahhoz, hogy igazán jól kijöjjünk egymással, de szerencsére ezért a többi szereplő bőven kárpótol. Igazából, hogy kik lennének ezek, kiemelni képtelen vagyok, hiszen mindegyik szereplő valamiért kedvenc. Persze, értem én - vagy érteni vélem-, hogy Rowling tulajdonképpen mit is akart üzenni ezzel a tanulni nem szerető főhőssel: hogy igazából a valóéletben nem a lexikális tudás a lényeg, nem azzal tud érvényesülni az ember, hanem hogy a megszerzett tudását - legyen ez bármilyen alapfokú- hogyan tudja hasznosítani. S ez a lényeg: Harry ezért tud győzni a csatákban, ezért lesz az, aki.

“There are all kinds of courage,” said Dumbledore, smiling. “It takes a great deal of bravery to stand up to our enemies, but just as much to stand up to our friends.

Most olvastam életemben másodjára angolul ezt a könyvet, s ismét egy (siker)élménnyel lettem gazdagabb általa. Tegnap, mikor én is leszálltam a Roxfort Expresszről, és visszacsöppentem a muglik közé, éreztem, akárcsak Harry, hogy mennyivel másabb lett a világ, mennyire másként tekintek rá. Hamarosan újra ott fogok állni a 9 és 3/4-ik vágányon, s várom, hogy Rowling újra elvarázsoljon.

Értékelésemben, természetesen 10 pontot ért el!

A könyvet angolul kiadja: Bloomsbury Publishing Plc