Az olvasás 7 hete - Második hét

A könyveket mindig is gyűjtöttem - kezdetben szüleim elhatározásából - pontosabban ők gyűjtötték számomra a könyveket, mivel éppen nyiladozó értelmem erre még nem gondolt, maximum a bébikajára meg az alvásra - , aztán a könyvgyűjtés szintén az életem részévé vált, akárcsak az olvasás. A mai napig nem telik el úgy születésnap, karácsony, Húsvét, névnap, gyereknap, "mert megérdemlem" nap, hogy ne kapnék legalább két-három könyvet páromtól, tesóimtól, szüleimtől - meg olykor magamtól. Kezdetben a könyv amolyan kiegészítő ajándék volt (aminek már akkor is nagyon örültem) a labdák, kisautók, plüssök meg egyéb játékok mellett, ma már viszont kizárólagos ajándékká nőtte ki magát.

Persze, nem csupán ajándékba kapok könyveket, hanem magam is jó sokat vásárlok. Mielőtt megismerkedtem volna a moly könyves közösségi oldallal és a könyvesblogosok körével, kevesebb könyvet vettem magamnak - talán havonta egyet vagy kettőt - , de ennek egyik nagy előnye volt, hogy a megvett könyveket én rögtön el is olvastam, nem porosodtak hónapokig, évekig olvasatlanul a polcomon. Aztán két évvel ezelőtt a könyvvásárlás mértéke jelentősen megnőtt esetemben - egyre több és több könyv került be a látómezőmbe, egyre több könyv érdekelt, és lassan eljutottam abba az állapotba, hogy havonta 10-15 könyvvel gazdagodik az itthoni könyvtáram - és ezek közül sajnos jó pár könyvnek türelmesen várnia kell a sorára.
Már korábban a molyon többekkel beszéltük, hogy én is azok közé a könyvmolyok közé tartozom, akik nem csupán a könyvespolcaikon tartják a könyveiket, hanem az ágyneműtartóban, a ruhásszekrényben is - többek közt. Ezekre a nem látható helyekre általában olyan könyvek kerülnek, amelyek már (vagy még) nem tartanak különösebb számot az érdeklődésemre. Ezek csak olyan besuvasztott könyvek, mindenféle rendszer nélkül. Ellenben a polcaimon található könyvek téma, illetve műfaj szerint vannak csoportosítva - illetve ennek a szándéka látszódik. Több-kevesebb sikerrel összejött ez a rendszerezés, de a helyhiány miatt nem teljesen tökéletes. Ennek ellenére kívülről fújom mindegyik könyvem helyét, szóval nagyjából át is látható számomra - és végülis ez a lényeg.

Bár arra nem nagyon emlékszem, hogy pontosan melyik könyv volt gyűjteményem alapítótagja, de a könyvtárba tett első látogatásom még a mai napig elevenen él az emlékezetemben. Második osztályos voltam, amikor az osztályfőnökünk az egyik délután elvitt az iskola könyvtárába beíratni az osztályt. Azelőtt még sose voltam könyvtárban, így amikor beléptem az ajtaján teljesen lenyűgözött a sok-sok polc, rajta a rengeteg könyv - úgy éreztem, mintha egy teljesen más világba csöppentem volna bele. Ahogy becsukódott mögöttem az ajtaja, elhaltak a kinti zsibongások, és kellemes csend telepedett ránk. Még mindig emlékszem a kedves könyvtáros nénire, aki mosolyogva elmagyarázta mindannyiunknak, hogy mi is a helyes viselkedés a könyvtárban, melyek azok a könyvek, amik kikölcsönözhetők, és mit jelent az, hogy helyben olvasható. Nagyon megszerettem ezt a helyet már az első látogatásom alkalmával, és éltem is a kölcsönzés lehetőségével: Alfred Edmund Brehm: Az állatok világa című könyvét vittem magammal, majd mosolyogva integettem a könyvtáros néninek, mikor kiléptem az ajtón, hátrahagyva azt a különös, csendes világot - de tudtam: ide sokszor fogok még visszatérni. S így is lett: szinte minden délután meglátogattam ezután Katika nénit - vagyis a könyvtáros nénit - , és egészen addig olvasgattam ott, míg Anyu értem nem jött. A napok, hónapok, évek múlásával annyira összebarátkoztunk Katika néni és én, hogy hétvégére már helyben olvasható könyveket is hazavihettem. Mikor hatodik osztályos lettem, a könyvtár átköltözött egy jóval kisebb terembe - bár, én inkább nem is teremnek nevezném hanem egy lyuknak. Valami apró raktárhelyiség nyújtott otthont ezután a könyveknek, és Katika néni is elment, helyette egy nagyon kiabálós, szigorú tanár néni lett az iskolai könyvek őre, és ezután már egyre ritkábban jártam a könyvtárba, nyolcadikosként pedig már be sem tettem többé a lábam. Rossz volt a légkör, és a kivehető könyvek száma is egyre csökkent, a végén már csak helyben olvasható könyvek voltak - amiket persze már nem vehettem ki -, és az apró raktárhelyiségben egymás szájában lehetett csak olvasni egy kerekasztalt körülülve. Nem szerettem.

A rossz emlékek miatt a gimiben csak hébe-hóba látogattam a városi könyvtárunkat - voltak időszakok, amikor hetente jártam, de aztán volt, hogy hónapokig felé sem néztem. Aztán jött az egyetem időszaka, amikor kénytelen voltam intenzíven igénybe venni az egyetemi és a megyei könyvtárat - eleinte nagyon nem tetszett a dolog, az egyetemi könyvtárat egy hideg gépezetnek éreztem, amiből teljes mértékben hiányzik az otthonosság érzése - ha tehettem, inkább a megyei könyvtárból vettem ki a könyveket. Nagyon sokáig csak szakkönyveket, kötelezőket kölcsönöztem, igazából eszembe sem jutott, hogy a saját szórakoztatásomra is kivehetnék könyveket. Aztán másfél évvel ezelőtt már ilyen könyvek is csücsültek a kikölcsönzött stócom tetején: eleinte csak egy-egy, végül már több - s bár előtte is komoly gondot okozott a könyvtári limit (lévén, hogy rengeteg könyvet kellett kivennem az egyetem miatt), ez később csak fokozódott. S bár az egyetemi könyvtárral még a mai napig nem barátkoztam meg, de ezért bőven kárpótol a megyei könyvtár és a közelemben levő fiókkönyvtár hangulata és az itt dolgozó kedves könyvtárosok - főleg az utóbb hely az, ahová tényleg szívesen járok: bár apró könyvtár, de mégis otthonos és családias a hangulat.

És mintha a könyvvásárlás és a könyvtár nem lenne elég, nem is olyan régen a párom egy e-könyv olvasóval lepett meg (erről itt írtam bővebben), amit eleinte fenntartással fogadtam, de ma már nagyon összebarátkoztunk, és tényleg örülök, hogy van ilyenem, és nem kell a laptop meg a számítógép fejet fájdító, szemet rontó monitorját igénybe vennem bizonyos könyvek, dokumentumok olvasásánál. Pupillához hasonlóan, engem is az őrületbe lehet kergetni azzal, amikor azt hiszik, hogy mivel nekem már e-könyv olvasóm van, nincs szükségem az igazi könyvekre, hogy azt hiszik nem fogok többet papírkönyvet venni, hanem az elektromos kütyünél maradok. Nem, erről szó sincs - ez egy nagyon jó kiegészítő, de nem fog soha kizárólagos olvasási eszközzé válni. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást, attól, hogy van egy Kindle -öm nem jelenti azt, hogy le kell mondanom a könyvekről - legalábbis nem láttam ilyet a Kindle Users's Guide -ban. De ha valaki igen, akkor légyszi szóljon.

A bejegyzés az olasz mintára Andiamo által kitörpölt Olvasás 7 hete című esemény kapcsán született. A részletekről itt tájékozódhatsz.

képek forrása:
1. http://www.flickr.com/photos/earthly_muse/5940873039/
2. http://vi.sualize.us/view/ec2d02896d03b470a9ed9d760dbb6766/
3. http://fromme-toyou.tumblr.com/page/2