2018. május 31., csütörtök

A hatalom


Naomi Alderman regényével kapcsolatban azt hiszem, vitán felül álló tény, hogy az év egyik legjobban várt megjelenése volt sokunk körében. Én Emma Watson OurSharedShelf nevezetű könyvklubja révén figyeltem fel először erre a kötetre, úgyhogy a magyar megjelenésének híre eléggé felcsigázott. Mindenféle sovinisztaságtól mentesen, engem nagyon tudnak izgatni azok a fajta disztópiák, amik a nemi szerepeket helyezik a középpontba, és ezen keresztül közelítenek egy lehetséges, nem éppen barátságos jövőkép felé. Izgalmas látni a dolgok kifacsarását, felnagyítását, mert legyenek bármennyire is hihetetlenek vagy éppen groteszkek, ott hordozzák magukban az igazság morzsáit, amiktől jobb, ha mindannyian óvakodunk.
A hatalom számomra ilyen szempontból is nagyon erős olvasmány volt, ami bizony egy csepp nyugtot se hagyott nekem még akkor sem, amikor nem olvastam éppen. Hogy a magyar közönség hogyan fogadta Alderman regényét, fogalmam sincs, mert nem olvastam még szinte senkinél se utána, viszont engem nem hagyott hidegen: pofán csapott, sokkolt és nem egyszer undorodtam az egésztől. De mindezek mellett - vagy éppen ellenére - mégis zseniális könyv, hiszen nagyon igazan beszél a hatalom természetéről. Arról, hogy mit tesz azzal, akinek van és mivé válik, akinek nincs. Melyek azok az intézmények vagy szervezetek, akik szinte azonnal alkalmazkodni tudnak a megváltozott környezethez, hogy a hatalom ne csússzon ki a markukból. Kik azok, akik átalakulva, emberek elméjébe beszivárogva kötnek rá lassan, észrevétlenül csomót. És kik azok, akik könyörületet nem ismerve, mohón hörpintenek a hatalom poharából. És mit kezdenek a hatalommal aztán? Vagy pontosabban: a hatalom mit kezd majd velük?

Bizonyos gender témájú beszélgetésekben, írásokban fel szokott merülni a kérdés, hogy milyen lenne az a világ, amelyet a nők uralnának. Talán, szelídebb, barátságosabb - kevesebb háborúval, vagy éppen másfajta harcokkal. Alderman regénye azonban egy jó nagy fityiszt mutat ezeknek a feltételezéseknek: a regény szerint  ugyanis szinte mindegy, hogy éppen melyik nem a domináns, hiszen az erőszak, az uralkodás a másik felett nemtől független. Az emberi természet maga az, amelyet megrészegít a hatalom. Korunk, nemünk, rasszunk nem számít. Ha elnyomott vagy és hatalmat kapsz, bosszút állsz. Lépésenként, de elnyomó leszel végül temagad is.
Alderman regénye úgy szól az egyenlőségről, hogy látszólag nem is. A másik nem megszerzi a hatalmat, és pontosan ugyanazokat a hibákat, ugyanazokat a technikákat alkalmazza a férfiak ellen, amiket ők is megtapasztaltak a saját bőrükön. Mindemellett nagyon jól bemutatta azáltal az aktuálproblémákat, hogy a szerepek megcserélődtek nála. Hogy férfiakkal estek meg azok az esetek, mint például a szexuális kihasználtság; a fenyegetettség érzése egyedül a sötét utcán a másik nem csoportjával; hogy az író álnéven írjon, mert a neme által művelt irodalom nem komolyan vehető; hogy történelmi szerepe marginális térbe szorul és a többi, és a többi... Hogy Alderman regényében mindezt a férfiak voltak kénytelen átélni, még inkább felerősítette az ilyen dolgok igazságtalanságát és abszurditását. Hogy olyan dolgokban is ott lehet az egyenlőtlenség, amit már nem is látunk, észre sem veszünk, mert megszoktuk vagy mert ez így van.
Azonban a nem csak egy ok a megkülönböztetésre, a másságra: hiszen a csoportok legnagyobb összetartó ereje sosem a hasonlóság, hanem a többiek különbözősége. A közös ellenségkép a legnagyobb csoportszervező erő, sajnos.

Szóval, alapvetően egyetértek Alderman üzenetével, hogy nem a nemünk határoz meg minket, hanem a mohó emberi természetünk, amely mindig a hatalmat szomjazza. Hogy nem attól leszünk jobbak mert nők vagy mert férfiak vagyunk, hanem pont attól, hogy ezen felülemelkedünk. A hatalom című regény mindezt az üzenetet brutális, kegyetlen és olykor igazán gyomorforgató köntösbe csavarta. De érdemes a sorok mögé nézni, és gondolkodni rajta.

Naomi Alderman: A hatalom
The Power
Fordította: Borbély Judit Bernadett
21. Század Kiadó
383 oldal

Nincsenek megjegyzések:

Follow Me @photos_from_anna