2018. május 13., vasárnap

13 perc

Sarah Pinborough tinédzserszereplői elég félelmetesek. És ezt most nem az egyikben-másikban meglevő gyilkos hajlamok miatt mondom, hanem úgy egyébként is. Nem biztos, hogy bármelyik szereplőjével szívesen futnék össze egy sötét erdőben - de egy emberekkel teletömött plázában sem. Pinborough olyan plasztikusan ábrázolta szereplőit, hogy szinte mindegyiktől kellő mértékben undorodtam.

Tasha villámgyorsan bekerült a kisvárosa köztudatába úgy, mint a lány, aki tizenhárom percig halott volt. Miután magához tért, nem emlékezett semmire arról az ominózus estéről. Hogy hogy került bele a jéghideg folyóba, miért volt ott, kivel találkozott mind-mind a feledés homályába vész. Tasha igyekszik mihamarabb visszakapni az emlékeit, hiszen aznap este valakitől kapott egy titokzatos sms-t. "Találkozzunk a szokott helyen." De vajon ki küldte? És vajon találkoztak? Tasha még mindig veszélyben van?
Egy biztos: barátnői nagyon furcsán viselkednek vele mióta felébredt. Talán egyedül régi barátnőjében bízhat, Beccában, akivel évekkel ezelőtt széltváltak útjaik.

A történet többféle narráción keresztül bontakozik ki előttünk, újságcikkek, sms beszélgetések, valamint jegyzőkönyvek, naplórészletek is kiveszik a részüket a történet ismertetésében, ám az igazság ennyi nézőpont mellett is ügyesen lavírozik a sorok között, hogy aztán csak a legvégén bukkanjon fel teljes valójában.
A krimi szál mellett a könyv remekül boncolgatja a tinédzserlányok társas kapcsolatait is: a régi barátságok lassú hátrahagyását, amikor a különbözőség az egyik fél részéről már olyan mértékű, hogy a többiek meglátása szerint már túlságosan is kilóg a csoportból. A hasonlóság utáni vágy a tinédzserek világában valahogy fokozottan jelen van - talán az ebben a korban kialakuló új énük, amely hirtelen tele lesz olyan vágyakkal és gondolatokkal, amely gyermeki énüktől korábban teljesen idegen volt, szóval talán ezzel az új énükkel való szembesülés és annak elfogadása fokozottan igényli a másokkal való hasonlóságot. Ilyen szempontból a könyv elején többször is eszembe jutott a Suzy és a medúzák című regény is, amely szintén a barátságok átalakulását, hátrahagyását is központi témájául választotta.
Ám Pinborough regényénél bármennyire is tudjuk vagy sejteni véljük az emögött ott rejlő pszichológiai, csoportdinamikai folyamatokat, mégis kénytelenek vagyunk szembesülni az ezzel járó kegyetlenségekkel és szívtelenségekkel. Amikor bárhogy próbálkozik, igyekszik valaki jó barátnak lenni, az mégse elég a másiknak. A jószándék és a baráti szeretet nem feltétlen elegendő ebben a világban. Valaki a soha el nem érhető, bálványként imádható embereket keresi, és van olyan is, aki a leigázható, majd kontroll alatt tartható társakkal veszi körbe magát. És mindkettő képes a kegyetlenségekre.
A hierarchiától mentes, egyenlő kapcsolat ritka ennek a regénynek a világában, és azt nem is tartják sokra. Mintha majdnem mindenki a függő viszonyok örök harcából akarna kivenni a részét, és az igazi, valódi barátságok egyszerűsége és békessége unalmas lenne számukra. A tisztaság és őszinteség itt eleve halálra ítélt.
Ezt tükrözi az egész történet is. Talán ezért is volt számomra valahol nehéz olvasni ezt a könyvet - annak ellenére, hogy gyorsan pörögtek a kezem alatt a lapok. Viszont Pinborough tinédzsereitől rémálmaim voltak.

Sarah Pinborough: 13 perc
13 Minutes
Fordította: Tomori Gábor
XXI. Század Kiadó
367 oldal

2 megjegyzés:

Vanda :D írta...

Wow Bár még nem olvastam, de a beszámolód alapján imádom!! Csak így tovább! :) (Ha nem baj megemlítelek a blogomban: https://konyvmoly-klub23.webnode.hu )

Heloise írta...

Köszönöm szépen!

Follow Me @photos_from_anna