2018. július 23., hétfő

Egy élet ára


Azt hiszem, most már érdemes megjegyeznem, hogy az eddig megjelent három Kim Stone kötetből ez volt a második, amely kirángatott egy makacsul húzódó olvasási válságból. Szintén megjegyzendő, hogy az a kötet, amely nem tartozik ebbe a halmazba, csak azért nem, mert éppen nem szenvedtem olvasási válságban az olvasása alatt. 
Szóval, Kim Stone nem csupán a bűnözők fülön csípésében zseniális, hanem könyvmoly életeket is képes megmenteni. Lassan a saját szuperhősömmé avanzsálom. 

Igazából azt szeretem Angela Marsons sorozatában, hogy az izgalmas bűntények mellett komoly témákról is szó esik bennük: mint a nemi erőszak vagy éppen gyermekmolesztálás. Emellett a pszichológia mint alkalmazott tudomány is nagy hangsúlyt kap a második és harmadik regényében, amit nem csak etikusan lehet felhasználni. Szeretem, hogy van mersze belemenni ezekbe a témákba, nem csak a felszínt kapargatja a történettel. Mert ezekről is beszélni kell, még ha kínosak vagy fájdalmasak is. Valamint ugyan kissé marginálisan, de szerepet kap még a lelki abúzus, a családon belüli erőszak vagy az állami gondozásban levő gyerekek lelki világa. Szeretem ezt a szerteágazóságát, és szinte biztos vagyok benne, hogy emiatt is elbírja az újraolvasásokat. Erősen gondolkodóba estem a saját példányok beszerzésén.

Plusz a komoly témák mellett azt is meg tudta oldani, hogy valamiképpen enyhítsen a sötét hangulaton Briant és Stone párosával. Szeretem a humoros sziporkáikat, amik mindig pont jó helyen és éppen megfelelő mennyiségben fordulnak elő a történet folyamán, hogy ne telepedjen ránk teljesen a sok szégyenteljes dolog, de ne is vigye el róluk a figyelmünket, hogy megmaradhassanak fókuszban. És ez baromi nehéz dolog egyébként, de Marsonsnak sikerült megtalálnia ezt a kényes egyensúlyt. Nem úgy, mint az általam örökké emlegetett negatív példának, Camilla Lackbergnek, aki a női főszereplő picsogásával random helyeken ("jaj-nem-vagyok-kisminkelve" vagy "jaj-már-megint-híztam" és hasonlóan érdektelen társai) totálisan elvitte a figyelmet az értékesebb témákról. 

Kim Stone felügyelő alakja pedig egyre inkább árnyalódik kötetről kötetre: a kezdetben magamban csak Lisbeth Salander hasonmásaként emlegetett nő ugyanis túllépett a szememben Larsson feledhetetlen főhősnőjének árnyékán. Stone most már több számomra egy Lisbeth-pótléknál. Egyre jobban érdekel a háttértörténete, illetve az is, ahogy szépen-lassan ő is képes megnyílni a világban bizonyos személyeknek - vagy éppen kutyának. Hihetetlenül erős női karakter, akinek megvannak a jól titkolt gyengeségei is. Zárkózottsága ellenére igazi vezetői alkat, aki a csapatáért képes lenne tűzbe tenni a kezét. Munkaholista, de nem az előmenetel miatt, hanem a hit és a tenni akarás miatt: hogy ne legyenek áldozatok. Ne fizessenek olyanok az életükkel, akiknek csupán annyi volt a bűne, hogy rosszkor voltak rossz helyen.  Ne szenvedjenek az ártatlanok. Stone már csak azért is túllépett Lisbeth árnyékán, mert ő képes átérezni - és az olvasóknak megmutatni - az emberi tényezőket az izgalmas bűnesetek mögött. Nem csak egy megoldanivaló feladvány lesz számunkra sem így a hajsza, hanem látjuk és érezzük, mit élnek át az áldozatok hozzátartozói, mi zajlik a nyomozás során az otthonok ajtajai mögött. 

Láthatóan sok minden van itt, amit szeretek, de akár azt is írhatnám, hogy a harmadik rész is zseniális lett, ez eddig a második kedvencem a sorozatból. És ha megint olvasási válságom lesz, akkor tudom már, hogy kit kell hívni segítségül.

Angela Marsons: Egy élet ára
Lost Girls
Fordította: Őri Péter
General Press Kiadó
399 oldal


Nincsenek megjegyzések:

Follow Me @photos_from_anna