Ahogy telt az idő, egyre inkább izgulni kezdtem, hogy vajon az Egy sötétebb mágia folytatása képes-e ugyanazt az izgalmat, ugyanazt a rajongást adni számomra, mint az első rész tavaly előtt? Ahogy szembejöttek velem az idők folyamán a totálisan vegyes vélemények az első részről, és ahogy koptak a saját olvasásom emlékei, úgy kezdtem egyre inkább megkérdőjelezni rajongásom valódiságát. Vajon csak egy átmeneti rajongói élmény volt ez számomra anno, amit a régi ismerősként üdvözölt "jó helyen, jó időben" lévő olvasás tipikus esete hozott csupán csak magával? Vagy tényleg ennyire jó volt? Egy év elteltével már magam sem tudtam, mit gondoljak.
Azonban most a második résszel a hátam mögött bátran kijelentem, hogy számomra ez valóban egy eredeti sorozat. Nem teljesen tökéletes - legalábbis ami ezt a részt illeti - , viszont képes volt elérni, hogy napközben is a történeten járjon az agyam. A rajongásom kitartott, azt hiszem.
Mindenki halhatatlan, egészen addig, amíg végül mégsem.
Négy hónap telt el az első rész eseményei óta. Lina immár Kell világában, vagyis Vörös Londonban próbálja a maga szerencséjét, méghozzá egy kalózhajó fedélzetén.
Kellre egyre nagyobb nyomás nehezedik a királyi család részéről mióta összekötötte életét Rhy herceggel, és ráadásul Linát se képes kiverni a fejéből.
Mindeközben közeledik az Elemek Viadala, Vörös London egyik leglátványosabb és leginkább várt eseménye, ahol az itteni világ mágusai mérik össze erejüket egy barátságos viadal keretében. A versenyen azonban két olyan versenyző is feltűnik, akik nem azok, akinek mutatják magukat.
S mindeközben egy másik világban valaki nem is annyira halott, mint ahogy azt hiszik. Hogy életben tartsa saját világát, paktumot köt egy sokkal hatalmasabb mágiával, aminek következtében Kell és világa veszélybe kerül.
Számomra a történet egyik csúcspontja az volt, amikor végre elkezdődött az Essen Tasch, azaz az Elemek Viadala. Ez az 574 oldalas könyv 381. oldalán következett be. És sajnos, a vége tudatában sem mondanám, hogy valóban szükséges volt ennyire nyújtani a történéseket. Sőt, hogy tovább menjek, erről a kötetről szerintem elmondható, hogy totál nem történik benne semmi olyan érdekes és nagyszabású dolog a sorozat cselekménye szempontjából - kicsit indokolatlannak éreztem nemhogy a hosszúságát, de magát a részt is. Értem én ezt, hogy átvezető kötet, és ezeknek amúgy tényleg mindig nehéz dolguk van, de nem igazán tudnék mondani olyan dolgot, ami legitimálta volna a szememben ennek a megszületését. Szerintem az itt történt dolgok három-négy fejezetben összefoglalhatóak lettek volna.
S most, hogy jól megkavartam mindenkit ezzel, hogy kijelentettem mennyire rajongtam ezért a részért is, de aztán mégis a kötet hibáit ecseteltem, rátérnék most már arra, hogy mit is szerettem benne. Már az előző részben is izgalmasnak tartottam a világ mágiáját, bár ott akkor még csupán a vérmágia került valamennyire kifejtésre. Ebben a részben viszont már nem csupán az antarik ereje, hanem a mágusoké is helyet kap. Schwab világában az egy-egy mágus birtokában levő mágia az elemek uralmát jelenti. Vannak, akik egy elem uralmát fejlesztették tökélyre, és vannak olyanok is, akik két elemet képesek irányítani - nagyon ritka esetben akár hármat is. A viadal kiváló alkalmat biztosított arra, hogy ezt a leglátványosabban bemutathassa.
Eléggé imádom Schwab stílusát is, ami képes odabilincselni a könyvhöz pár bekezdés után, és az ilyen látványos jeleneteknél pedig szinte sziporkázik. Annyira filmszerűek voltak ezek a részek, hogy tényleg totálisan belefeledkeztem a viadalos csatározásokba. A kötet felütése pedig..! Nagyon hatásos volt, és én egyébként is bírom ezeket az átveréses sztorikat, szóval ez igazán a szám íze szerint való volt.
Lina karakterét - amellett, hogy most kissé idegesítő volt, hogy folyton ilyen noiros beütésű főhősnek képzelte magát - azért még mindig kedveltem. Ahogy egyre több dolog derül ki a képességeivel kapcsolatban, egyre inkább érdekesebbé válik a lány múltja. Remélem, hogy ezekre a kérdésekre választ kapok a következő kötettel.
Rhy és Kell kapcsolata most jobban fókuszba került - bár szerintem nem eléggé - mint az előző részben. Azzal, hogy Kell az életéhez kötötte Rhy-t, jobban betekintést enged kapcsolatuk dinamikájába és személyiségük különbségeire is jobban fény derül. Jó volt látni Kellt kicsit felszabadultabbnak, hogy mégha átmenetileg is, de levethette magáról a kötelességeit és mindazt a rengeteg nehézséget, amit rangja tesz folyton a vállára. S mindezt egy kis álruhás cselnek és Rhy-nak köszönhette.
Mindemellett örültem annak is, hogy Rhy csibészes, nőcsábász karaktere is kicsit árnyalódott ebben a kötetben Alucard személyének megjelenésével. Jó lett volna, ha Rhy múltjába kicsit jobban bepillantást nyerünk, mert így lehetőség lett volna arra, hogy a ő kicsit egysíkú karakterét picit izgalmasabbá tegye.
S most, hogy jól megkavartam mindenkit ezzel, hogy kijelentettem mennyire rajongtam ezért a részért is, de aztán mégis a kötet hibáit ecseteltem, rátérnék most már arra, hogy mit is szerettem benne. Már az előző részben is izgalmasnak tartottam a világ mágiáját, bár ott akkor még csupán a vérmágia került valamennyire kifejtésre. Ebben a részben viszont már nem csupán az antarik ereje, hanem a mágusoké is helyet kap. Schwab világában az egy-egy mágus birtokában levő mágia az elemek uralmát jelenti. Vannak, akik egy elem uralmát fejlesztették tökélyre, és vannak olyanok is, akik két elemet képesek irányítani - nagyon ritka esetben akár hármat is. A viadal kiváló alkalmat biztosított arra, hogy ezt a leglátványosabban bemutathassa.
Eléggé imádom Schwab stílusát is, ami képes odabilincselni a könyvhöz pár bekezdés után, és az ilyen látványos jeleneteknél pedig szinte sziporkázik. Annyira filmszerűek voltak ezek a részek, hogy tényleg totálisan belefeledkeztem a viadalos csatározásokba. A kötet felütése pedig..! Nagyon hatásos volt, és én egyébként is bírom ezeket az átveréses sztorikat, szóval ez igazán a szám íze szerint való volt.
Lina karakterét - amellett, hogy most kissé idegesítő volt, hogy folyton ilyen noiros beütésű főhősnek képzelte magát - azért még mindig kedveltem. Ahogy egyre több dolog derül ki a képességeivel kapcsolatban, egyre inkább érdekesebbé válik a lány múltja. Remélem, hogy ezekre a kérdésekre választ kapok a következő kötettel.
Rhy és Kell kapcsolata most jobban fókuszba került - bár szerintem nem eléggé - mint az előző részben. Azzal, hogy Kell az életéhez kötötte Rhy-t, jobban betekintést enged kapcsolatuk dinamikájába és személyiségük különbségeire is jobban fény derül. Jó volt látni Kellt kicsit felszabadultabbnak, hogy mégha átmenetileg is, de levethette magáról a kötelességeit és mindazt a rengeteg nehézséget, amit rangja tesz folyton a vállára. S mindezt egy kis álruhás cselnek és Rhy-nak köszönhette.
Mindemellett örültem annak is, hogy Rhy csibészes, nőcsábász karaktere is kicsit árnyalódott ebben a kötetben Alucard személyének megjelenésével. Jó lett volna, ha Rhy múltjába kicsit jobban bepillantást nyerünk, mert így lehetőség lett volna arra, hogy a ő kicsit egysíkú karakterét picit izgalmasabbá tegye.
Sok minden elkezdődött hát ebben a részben a karakterek szintjén, megkezdett ecsetvonásokat láthattunk, és csak remélni tudom, hogy az utolsó rész végül szépen levezeti ezeket is. A Fényigézővel kapcsolatban tehát sok mindent várok, és félek, hogy talán túl zsúfolt is lehet emiatt a kötet, de ha ez így is lesz, legalább ellensúlyozni fogja a Gyülekező árnyak lagymatagságát a cselekményt tekintve.
A Gathering of Shadows
Fordította: Sámi László
Ventus Libro Kiadó
576 oldal
3 megjegyzés:
Fú, te, én ezt olyan iszonyatosan untam, hogy el se tudom mondani. Csak az éltetett, hogy na, majd a viadal, és akkor a 381. oldalig vártunk rá? Túl hosszú volt, túl időhúzó, és még a nagy függővég ellenére sem vagyok biztos benne, hogy el fogom olvasni az utolsó részt.
Majd kíváncsi leszek a véleményedre, hátha meghozza a kedvemet a befejező részhez. :)
Totál megértem egyébként, hogy így érzel, én se láttam indokoltnak ezt a kötetet, mert kvázi tényleg nem történik benne semmi, de SEMMI :D :D
Én azért nagyon kíváncsi vagyok a végére, nekem alapvetően tetszik ez a világ, még ha a második rész is ilyen meeeeh....-re sikerült.
Nem is értem, hogy egy szerkesztő miért nem húzta ki kb. felét.
A világ nekem is, és ezért még van esély, hogy befejezem.
Megjegyzés küldése