Alapvetően igyekszem nem ráizgulni a gyereknevelésre, miközben azért mégis csak a szemem előtt lebeg, hogy mekkora felelősséggel tartozom most már egy kis életért. Hogy milyen ember lesz majd belőle, hogy látja a világot és benne önmagát, képes lesz-e a boldogságra és tud-e bízni önmagában... És ez még csak a jéghegy csúcsa, de mégis nagyjából ezek azok a dolgok, amik így két hónapos szülőként folyton eszembe ötlenek, miközben - mint említettem - próbálok nem rágörcsölni erre a dologra és önmagamat adni ebben az újfajta szerepemben is. Igyekszem a bettelheim-i értelemben elég jó szülőnek lenni.
Dr. Sandra Aamodt és Dr. Sam Wang könyve jó és hiteles bevezetésnek tűnt ehhez a témához, hiszen a szerzők már kábé negyven évet töltöttek idegtudományi kutatásokkal, illetve maga Wang a Princeton Egyetem kutatója és professzora. Hiszen szerettem volna első körben egy olyan, tudományos bizonyítékokkal alátámasztott, ám mégis nagyjából laikusoknak szóló könyvet olvasni, ami jó alapot adhat számomra, ha nem is feltétlenül a gyerekneveléshez, de mondjuk az olyan kattintásvadász cikkek kiszűréséhez, amik fennenhangoztatják, hogy ők aztán megmondják a tutit, hogy mit kell tenned annak érdekében, hogy a gyereked ilyen vagy olyan legyen. Például okos, tehetséges, jó nyelvérzékű és a többi és a többi. Nem mintha nekem lennének elvárásaim a gyermekemmel kapcsolatban. Nem szeretnék belőle kis Mozartot nevelni és nem várom el azt sem, hogy tízéves korában már legalább három nyelven beszéljen folyékonyan. De nem vagyok ellene az egészséges mértékű fejlesztésnek: aminek köszönhetően nem kis zsenit nevelek, csak alapot szolgáltatok számára ahhoz, amiből aztán később saját maga építkezhet, és sikeres, boldog felnőtt válhat belőle. A siker szót pedig természetesen a lehető legtágabb értelemben értem.
Visszatérve a könyvhöz: szóval a szerzőpáros az agykutatások eredményeinek köszönhetően egy csomó gyereknevelési mítoszt tudományos érvekkel megcáfol. Mint például hogy a gyerekek okosabbak lesznek a zenehallgatásnak köszönhetően vagy azt, hogy valaki hanyadikként érkezik a családba, hatással van a személyiségére vagy hogy a szoptatott csecsemők IQ-ja jóval magasabb lesz, mint a cumisüvegből etetetteké.
Persze, a könyv nem csupán mítoszrombolásból áll, hanem egy csomó érdekes és hasznos dolgot is tartalmaz, ami bármely leendő vagy már gyakorló szülő hasznára válhat. Saját megközelítésük alapján egy egész fejezetet szentelnek például a természet vagy nevelés? témakörének. Ebben az örökös vitában sokan azon az állásponton vannak, hogy a fejlődést alapvetően a gének határozzák meg, a környezet pedig rugalmasan járul hozzá ehhez a folyamathoz. Például különböző neműek viselkedése is örök vitatéma ebben a kérdéskörben: vajon eredendően, biológiailag térnek el egymástól vagy a szocializáció felel a nemek közötti eltérő viselkedésért? A szerzőpáros szerint ez abszolút meddő vita, ugyanis mindkét feltevés helytelen.
Az agy építkezésének programját a gének alapozzák meg, de az agy folyamatosan reagál a világra, és erőteljesen ráhangolódik a helyi feltételekre. Az embernek az a képessége, hogy a lehető legváltozatosabb körülmények között képes élni, a gének természetének és a viselkedés rugalmasságának köszönhető. A viselkedést meghatározó gének szinte mindegyike úgy működik, hogy egy adott fejlődési kimenetnek változtatja meg valamely tényezőjét, nem pedig úgy, hogy pontosan meghatározza azt.
Valójában az egyes neuronok szempontjából nehéz különbséget tenni a genetikai és a környezeti hatások között. Azok a jelzések, amelyek az agyat érik a szem és a fül révén, kémiai jelek útján módosítják a géneket - hasonlóan a genetikai hatásokhoz. E változások némelyik visszafordítható, mások pedig nem - de nem az a lényeges momentum, hogy a hatások a testen kívülről vagy belülről érkeznek.
"Miközben a gyerekek vígan növekednek, mint gaz az árokparton, agyuk olyan hévvel égeti az energiát, mint egy fáklya."
Alaposan kifejtik például az ún. érzékeny korszakok jellemzőit és fontosságát. Ezek az érzékeny korszakok azok az időszakok ugyanis, amelyek különösen meghatározóak az idegrendszeri pályák kialakulásában. Az ebben az időben szerzett tapasztalatok megalapozzák bizonyos viselkedésformák kialakulását, és tartós hatást fejtenek ki. Ilyen például a nyelvtanulás is. Még az egyetemen pszicholingvisztika órán tanultuk, hogy bizony az anyanyelv elsajátításának van egy végső életkori határa. Ez pedig a hatodik-nyolcadik életév között van valahol. Ha a gyermek addig nem hall emberi beszédet, utána képtelen lesz megérteni és elsajátítani bármilyen nyelvet. De vannak olyan érzékeny korszakok is, amik már a születés előtt végbemennek: ilyen például a tapintási érzék kialakulása.
Persze, a korai fejlődésnek nem minden aspektusa függ a külső hatásoktól, tapasztalásoktól. Például a retinában és a gerincvelőben található idegpályák előre kódolt program szerint alakulnak ki. És vannak területek, amik alakíthatóak tapasztalás révén, de nem rövid távon, hanem az egész élet során. Alaposan, példákkal alátámasztva magyarázzák ezen fejlődési típusoknak a különbségeit illetve egymásra épülését.
A szerzőpáros szerint azonban a legnagyobb ajándék, amit a szülő adhat
gyermekének, az az önfegyelem képessége. Mivel az önfegyelem számos
képesség hátterében húzódik meg, a szocializációtól az iskolai
feladatvégzésig, azt mondják, hogy ez sokkal inkább hozzájárul a
szellemi sikerességéhez, mint az IQ-értékei. Fontos még azt is
hozzátenni, hogy Sandra Aamodt és Sam Wang nem hisz a gyereket asztalhoz
szegező önfegyelem-javító technikákban, hanem ehelyett inkább a játékot
pártolják: "amíg a gyerekek el tudnak merülni egy tevékenységben és
csak arra figyelni, azalatt biztosan fejlődik önszervező képességük és
jó kilátásokkal néznek a jövöbe."
Tetszett ebben a könyvben, hogy az agyműködés ennyire központi szerepet kapott, és mindezt le tudták vezetni a szülők által is hasznosítható tudássá. Hogy mertek mítoszokat rombolni, még az olyanokat is, amiket már-már tényként kezelünk, meg sem kérdőjelezve annak hamisságát. Valamint az is nagyon tetszett ebben a kötetben, hogy bizonyos konkrét gyereknevelési irányzatokat is alaposabban kiveséztek neurológiai szempontból. Például a pozitív fegyelmezés hatásosságát, néhány tippet is adva, hogy ezt hogyan is lehetne alkalmazni vagy a dicséret és az önbizalom kapcsolatát.
Ez a könyv alapvetően nem paráztatja agyon az egyébként is komplexusokkal teli szülőket sem. Hiszen, mint azt ahogyan több ponton is hangsúlyozza, a gyermek agya önállóan fejleszti magát olyan helyzetekben is, amikben nem is gondolnánk.
Dr. Sandra Aamodt - Dr. Sam Wang: Üdvözöllek a gyereked agyában
Welcome to Your Child's Brain
Fordította: Buda Júlia
21. Század Kiadó
399 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése