Pages

A tökéletes város

2019. március 15., péntek

Szeretem, ha egy ifjúsági regény kicsit más irányba megy, mint az eddig megszokottak. Helena Duggan története pedig pontosan ilyesmit ígért. Ráadásként az ismerőseim körében három olyan, a regény célközönségébe tartozó gyerekről is tudomásom volt, akiket totálisan magával ragadt a történet. Hát mi ez, ha nem egy tuti recept arra nézve, hogy szeretni fogom én is? 

Violet családjával egy Hibátlan nevű városba kénytelen költözni, ugyanis édesapja egy visszautasíthatatlan állásajánlatot kapott.  A kislányt nagyon megviselte a költözés, ugyanis barátait és megszokott, szeretett környezetét hagyta hátra: éppen ezért utál új otthonában és új városában mindent, és megfogadta, hogy édesapjához nem is fog ezentúl szólni. 
Azonban mélységes utálata mellett egyre több furcsaság is szemet szúr neki. Kezdjük ott, hogy Hibátlanba költözve valamiért mindenki megvakul, és éppen ezért egy speciális szemüveget kell minden ottlakónak hordania, hogy újra lásson. Hibátlan polgárai az élet minden területén hibátlanul viselkednek: a gyerekek az iskolában fegyelmezetten, kérdések nélkül ülik végig az órákat, szünetekben nem rohangásznak, hanem szépen, csöndben fogyasztják el ebédjüket. És ráadásul Violet anyukája is egyre furcsábban viselkedik, mióta ideköltöztek. A szakmájában sikeres asszony, hirtelen minden munkával kapcsolatos dolgot maga mögött hagy, és csak süt és süt, könyvklubhoz csatlakozik és a helyi háziasszonyokkal cserélget recepteket. Violet panaszait pedig semmibe veszi, holott korábban mindent meg tudtak beszélni egymással. 
Vajon mi folyik ebben a városban? Miért változik meg mindenki, aki idekerül? Miért lesz mindenki egyforma mintapolgár? Aztán egy nap az apukájának nyoma veszik... És amikor megismerkedik Fiúval, akkor rájön, hogy nem csupán az apukája tűnt el és rengeteg titok vár megfejtésre ebben a városban.

Sokkal kényelmesebb az olyan embereket hatalmadban tartani, akiknek nincs képzelőerejük. Nem tesznek fel kérdéseket, mindent elhisznek, amit mondanak nekik. Valójában úgy áll a helyzet, hogy az ember képzelőerő nélkül bizony nem sokat ér.

Szóval, mint ebből a felskiccelt történetből is látható egészen izgalmas történetet ígért a könyv, amit valahol ugyan be is váltott, de csak egy bizonyos szinten. Kezdjük ott, hogy engem, aki fényévekre vagyok a célközönségtől, nagyon, de nagyon idegesített a szöveg repetitív jellege. Rengeteg minden ismétlődött csomószor, sokszor éreztem azt, hogy egyszerűen túl van ragozva. A végefelé már sokszor volt hogy bekezdéseket, oldalakat csak átfutottam gyors olvasással, mert tudtam, hogy úgyse mond benne semmi újat, csak az előző oldalakon történteket ismétli. A párbeszédek is sokszor feleslegesen túlnyújtottak voltak, lényegtelen információk röpködtek bennük oldalakon keresztül, amiknek nyilvánvalóan csupán az időhúzás volt az indoka. Szerintem egy párbeszéd mindig legyen indokolt - a léte is, a hosszúsága is. Értem én, hogy a célközönség számára könnyebben olvasható a formája miatt, ugyanakkor semmivel nem vitte előrébb a cselekményt sokszor. Oké, hogy az illető így ledarálhat gyorsan mondjuk húsz oldalt, de ha ugyanott toporog a történet, akkor ennek vajmi kevés értelme van. Szerintem. 
A másik dolog, ami hihetetlenül irritált, az Violet. Bár okosnak van beállítva a történetben, mégis elképesztően butácska lány. Tök egyértelmű összefüggésekre nem jön rá, csak akkor, amikor már szinte a szájába rágja valaki, hogy most ez és ez van. Olyan "titkok" a titkok számára, ami kábé már az első említésnél is megfejthető az olvasó számára, de neki kábé a könyv végefelé esnek le. És itt egyáltalán nem tudom elfogadni az olyan érveket, hogy a könyv célközönsége jóval fiatalabb. Mert például a Harry Potter első része is ennek a korosztálynak íródott, és mégis mennyi rejtélyt, mennyi titkot rejtenek az oldalak, amikre kábé tényleg csak az utolsó oldalakon jöhetünk rá - vagy mondjuk pár kötettel később. A könyv middle grade besorolása tehát nálam abszolút  nem indokolja a bután tálalt, tök egyértelmű "rejtélyeket".  Az elgondolások jók voltak, csak lehetett volna ügyesebben is csinálni. 
Fiúval kapcsolatban meg... igazából a végefelé már magamban számoltam, hogy ugyan hányszor ájul el szegény srác. (Elég sokszor) És azt hiszem, ezzel mindent el is mondtam vele kapcsolatban. 
 

De amúgy nem kell rám hallgatni, mert mint említettem az elején, a célközönségből három olyan illetőről is tudok, akiknek nagyon tetszett a történet. És amúgy meg nyilván ez a lényeg. Csak hát én mégsem tudok megbékélni ezzel a regénnyel: A tökéletes város számomra korántsem volt tökéletes. Nagy kár érte, mert alapvetően érdekes volt a világ, ami kicsit olyan WayWard Pines-os utóérzésű, persze erősen ifjúságizált változatban. Voltak benne továbbá érdekes témák is, amik nem nagyon szoktak feljönni ennek a korosztálynak szóló történetekben: mint például a hatalom általi megtévesztés, az egyén szabadsága, az individuum fontossága és az, hogy a különbözőség igenis szükséges és az egyformaság pedig ártalmas is lehet. Komoly és fontos témák ezek, amiket akár globálisan, akár egyéni szintre lebontva is hasznosítaniuk lehet a gyerekeknek. Biztosan egy csomót lehet vele ezután beszélgetni az itt felmerült témákról. Szóval szerintem jó irány ez a hazai ifjúsági irodalom felhozatalában, jó kis vérfrissítés. Minden negatív érzésem ellenére én azt mondom, hogy szükségünk van ilyesmire itthon.

Helena Duggan: A tökéletes város
A Place Called Perfect
Fordította: László Zsófia
Holnap Kiadó
363 oldal

2 megjegyzés:

PuPilla írta...

Az alaptörténet nagyon jól hangzik, és nekem is a Wayward Pines ugrott be, ahogy leírtad a városkát, és hogy milyen furcsaságok történnek - erre tessék, te is megemlítetted a végén. :D Végülis nem a történet hibája, hogy kicsit kinőttünk ebből, de amúgy teljesen igazad van, nem kell ennyire lebutítani sem a szereplőt, sem a sztori szerkezeti elemeit - párbeszédek, repetitív dolgok - többet is képes felfogni a fiatalabb célközönség is. Ugyanakkor tök jó, hogy megjelennek benne a felsorolt fontosabb témák is, elég kevés ifjúsági regény / mese tálal fel ilyesmit.

Heloise írta...

@PuPilla: Ugye? Tiszta Wayward Pine-os a sztori!
Igen, a repetitív dolgokért pl. nagyon tudtam haragudni amúgy, mert annyira szuper és fontos történet lehetett volna - persze, így is az, de így tényleg csak a célközönség számára. De azért ez jó dolog, hogy a fiatal olvasóknak (legalábbis a saját tapasztalataim alapján) tényleg nagyon bejött a sztori :)

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS