Pages

#november

2019. december 4., szerda


A november a maga hat darab elolvasott könyvével és hét blogbejegyzésével szintén egy mozgalmas őszi hónap lett számomra. Csupa klassz olvasmányélménnyel gazdagodtam, sikerült teljesítenem a Goodreads Reading Challenge-emet (évi ötven könyvet lőttem be célként) plusz első körösként csatlakoztam a Témázós csapathoz is, úgyhogy nemcsak mozgalmas, hanem igazán szuper is volt ez a november. 
Mellesleg már legalább két hete Télapós mondókákkal és dalocskákkal kelek és fekszem, szóval a decemberi hangulat is már eléggé belopózott ebbe az inkább októberiesen viselkedő novemberbe.

Az olvasások sorát a Locke&Key második részével nyitottam, ami elképesztően szuper volt, alig várom a pár napon belül megjelenő harmadik részt. Bejegyzés nem tudom, hogy készülni fog-e róla - valószínűnek tartom, hogy nem amúgy. Helyette majd a harmadik rész befejezése után magáról a sorozatról tervezek írni inkább. Aztán jött Lucy Strange könyve, A világítótorony legendája, amit legalább annyira szerettem, mint az előző könyvét. Szomorúan kellett konstatálnom, hogy nem jelent meg több könyv a szerzőtől, de remélem, ez a közeljövőben változni fog. Utána szintén egy ifjúsági regény felé vettem az irányt, elolvastam Tony DiTerlizzitől a The Search for WondLa-t, ami egy disztópikus világban játszódó trilógia első része. Ezt még születésnapomra kaptam húgomtól, ám a Nagy Nyári Olvasási Válságom, amely minden évben orvul lecsap rám eltérített ennek a fantasztikus könyvnek az olvasásától. Pedig igazán kár lett volna kihagyni, hiszen egy fantáziadús, kalandos történetről beszélünk, aminek alig várom a folytatását. Szerintem tutira benne lesz egy januári rendelésben. Majd Theodora #haviegyujraolvasaskihivas -ának keretében ismét elővettem Suzanne Collins híres trilógiáját, Az éhezők viadalát. Ennek apropója az volt, hogy megszereztem még októberben a csodaszép díszdobozos kiadást (ugyanis korábban nem volt belőle saját példányom, csak az első részből), és gondoltam, csúnya dolog lenne olvasatlanul tenni a polcomra. Egyelőre még a hatása alatt vagyok a történetnek. Több hibáját láttam most, mint az első olvasáskor, ám az tagadhatatlan tény, hogy ismét sikerült bevonnia a világába. Nehéz egyébként újdonságot mondani erről a sorozatról, hiszen annyi tanulmány, értekezés született már róla, de azért a blogbejegyzésem nem fog elmaradni róla. 

Beszerezni most csak egy könyvet, a Monstresst szereztem be, ami már régóta birizgálja a fantáziámat, de igazából csak most szántam rá magam valamiért, hogy megveszem. Valóban elképesztően gyönyörűségesek az illusztrációk benne, remélem, a történet is legalább ennyire különleges lesz. Ennek az olvasása a decemberi terveim között szerepel.  
És hát jesszus, még annyi tervem van/volt erre az évre az olvasmányaimmal és a blogommal kapcsolatosan, de hát úgy tűnik, idén se jön össze minden. Azért a decemberemből is próbálom kihozni a legjobbat olvasás terén is, hogy igazán szépen zárhassam olvasóként az évet.

Többiek novembere

5 megjegyzés:

theodora írta...

Jó, hogy te is rákaptál a képregényekre!! A Locke&Key és a Monstress is különleges darabok, tipikusan azok amik erősebbek ilyen formában, mint 'csupán' regényként.
A The Search for WondLa érdekelni kezdett, először Dominikánál (Just a bookish soul - youtubere) láttam először és őt is nagyon megfogta.
Köszi az újraolvasós említést, örülök hogy ilyen lelkesen olvasol újra - velem. (Közzétételre vár molyon ehhez egy 2020-as kihívás is, gondoltam terjeszkedem :D).

Heloise írta...

A WondLa szuperjó, csak ajánlani tudom. én is Dominikánál figyeltem fel rá. :)
Oh hát én köszi ezt az ötletet, mert nélküled szerintem még mindig csak tervezgetném az újraolvasásokat. Olyan szuper hogy ezt kitaláltad :)) Oh, ha elérhető lesz, mindenképpen csatlakozom majd ott is hozzá. Úgyis úgy gondoltam, hogy továbbviszem ezt a jó szokást jövőre is :)

Nita írta...

A Monstress-t szerintem szeretni fogod, én jövő héten már a második részét fogom beszerezni. :)
Minden terve nem jöhet össze az embernek, nekem például szerintem idén nem jön össze a Goodreads Challange, de jövőre én is már csak 50 könyvet fogok belőni rá magamnak.

Heloise írta...

Szerintem amúgy az 50 könyv teljesen tartható szám, nálam tavaly pl három hónapnyi olvasási válságot is elbírt. :)

Nita írta...

Most végül megváltoztattam az idei kihívást 55 könyvre, azt még tudom is teljesíteni. :)

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS