2009. október 21., szerda

Summája Karthagó várának...


Gustave Flaubert: Szalambó


kiolvastam: 2009. október 21.

" Mintha istenek ereje szállta volna meg, szemébe nézett, úgy kérte szapora és büszke szavakkal, úgy követelte a zaimphot. Matho nem hallotta; nézte, a test és az öltözék egy volt előtte. A könnyű szövetek selymes fényében, akárcsak bőrének tündöklésében, volt valami különös, ami csak az övé lehetett. Szeme gyémántjai csillogtak, körmeinek fényében mintha az ujjain tündöklő drágakövek árnyalata folytatódott volna, tunikájának két csatja, kissé megemelve, egymáshoz közelebb szorította kebleit, s Matho gondolatai e keskeny völgybe vesztek, hol a leereszkedő fonal smaragdlapot tartott, mely alább átlátszott az ibolyaszínű fátyolszöveten. Fülönfüggőként két zafírt viselt, bennük egy-egy folyékony illatszerrel teli üreges gyöngy. A gyöngy nyílásán át ki-kihulló csöppecske mezítelen vállát permetezte. Matho a csöpp hullását figyelte. Leküzdhetetlen kíváncsiság vonzotta, s mint a gyermek, aki sosem látott gyümölcs felé nyúl, reszketve, ujjheggyel könnyedén megérintette melle kivágását; a kissé hűvös hús rugalmasan engedett. Ez az érintés, noha alig volt érzékelhető, lénye mélyéig megrázta Mathót. Egész megrendült lénye hajtotta Szalambó felé."
Fülszöveg:

Karthagó a mérhetetlen gazdagság városa, lakói mindent megkapnak ami szem-szájnak ingere. Ám egy nap az általuk felfogadott zsoldoshadsereg ellenük fordul. Ebben a szörnyűséges, irgalmat nem ismerő háborúban szerelem szövődik, ami a háború mocska és szennye közt is tiszta marad, s vágyik a beteljesülésre.

Értékelés:

Ha azt halljuk Flaubert, mindenkinek (legalábbis legtöbbünknek) Bovaryné, a saját unalmas világa elől a romantikus regényekbe menekülő asszony alakja jut eszébe. Vagy ha még egy kicsit kutakodunk Flaubert neve után, talán eszünkbe jut, hogy "Mintha az Érzelmek iskoláját vagy mit is ő írta volna, nem?" És akkor itt ki is merülünk (persze, tisztelet a kivételnek :) )
Nos, töredelmesen bevallom, Szalambó című művéről én se hallottam eddig (most is csak a könyvtárban való hosszas kutakodás után akadt kezembe ez a mű). De nem is nagyon reklámozzák, még a magasabb irodalmi körökben sem, szóval nem feltétlen a mi hibánk. Legalábbis, én így látom.

Nos, miután eleget elmélkedtünk azon, hogy Flaubert életműve mennyire el van hanyagolva (méltánytalanul), talán rá is térhetnénk erre a szóban forgó műre. Hol is kezdjem? Talán, ott, hogy mi fogott meg benne? Mi késztetett arra, hogy elolvassam? Hát, a történelmi háttér mindenféleképp előny a szememben. Kr. e. 238 körül játszódik a történet, Hannibál a karthagói hadvezér gyermekkorában. És persze, a helyszín Karthagó (ezt külön ki kell emeljem, mert nagyon jó volt ebben a ronda, szürke időben egy meleg, egzotikus helyről olvasni). Hát, ezek vezettek az elolvasásához. No, meg Flaubert neve (egy kicsit sznob dolog, tudom, de nekem az író mindig fontos, különösen a szépirodalmi műveknél, mert akkor kb tudom mire számíthatok)

Ahogy olvastam, rájöttem (már megint) hogy Flaubert stílusát mennyire szeretem! Imádom, hogy olyan részletes, nagy gonddal megírt, gyönyörű szép tájleírásai vannak! Mintha egy festményt látnék magam előtt! Gyönyörű, gyönyörű! Ahogy olvastam, szinte éreztem a homokot a lábam alatt, a fűszeres illatot, a meleg sivatagi fuvallatot az arcomon, és megelevenedett előttem Karthagó elfeledett városa! A csataleírások is fantasztikusak voltak, mintha én is ott lettem volna, olvasás közben a szívem a torkomban dobogott. Flaubert igazi mestere az életre keltésnek!

De ez a szereplőkre annyira nem áll... szerintem. Nekem a szereplők csak regényalakok maradtak, habár szépen megrajzoltak. De nem élő emberek! Én az olyan szereplőket szeretem, akik akár a mi világunkban is létezhetnének, s nemcsak az irodalmi valóságban. Tudom, tudom, hogy Flaubert pont az aprólékos lélekrajzról ismeretes, de én ezt akkor se találtam meg, mondjon bárki bármit. Például a címszereplő, Szalambó alakja ... hát, nekem inkább egy bábunak tűnt végig, akit ide-odarakosgatnak, mintha nem is lenne jelleme se. (habár, az ellenvetéseket azért szívesen fogadom)

Látszik az egész regényen, hogy Flaubert komoly kutatómunkát végzett a hitelesség érdekében, s én pont azt sajnálom, hogy ez a sok kutatás mind háttérbe szorul, mert ez a történelmi kor inkább csak keretet ad ennek a szerelmi történetnek. Pedig milyen jó lett volna, ha kor került volna előtérbe! No, de ez az én személyes véleményem.

A regényből egyébként opera is készült (szóval, megoperálták. :) csak így hippolitosan :) ) A zenét Ernest Reyer komponálta, s a librettoját Camille du Locle írta. 1890-ben mutatták be először Brüsszelben.

Összegzés:

Nekem nagyon tetszett! Mondjuk, elfogult vagyok, mert imádom a történelmi regényeket (mint azt már párszor kifejtettem...) , így elsősorban azoknak ajánlom, akik ugyancsak szereti a törit, a csihipuhit meg az ilyesmiket. Aki inkább romantikusabb alkat, annak meg ott van a szerelmi szál (lehet, hogy ők jobban értékelik, mint én). Aki meg más kategóriába tartozik, azért annak is ajánlom! :) Nos, az értékelésemben a fentebb említett hiányosságok miatt (történelem elhalványulása a szerelmi szál mellett, illetve a jellemábrázolás néholi mesterkéltsége) 8 pontot adok neki.

Vélemények:

0 hozzászólás:

Related Posts with Thumbnails