Borzalomváros

Stephen King: Carrie

kiolvastam: 2009. december 15.

Egyik "kis" hugocskám nagy Stephen King rajongó. Gyűjti, gyűjti a könyveit és falja az oldalakat, s aztán nagy, kerek szemekkel és átszellemült hangon meséli nekem azokat a történeteket, amik legutoljára rabul ejtették. Így néhanapján én is elcsábulok egy könyvre, hogy megnézzem mégis miket olvas az én hugicám.

Eddig két könyvhöz volt szerencsém King úrtól: a Borzalmak városa volt az első (pont tavaly novemberben olvastam), ami tényleg nagyon félelmetes volt. Odáig jutottam vele, hogy ha egyedül voltam és kint már sötétedett, nem mertem olvasni, annyira féltem. A másik könyvet nyáron vettem elő, ez a Halálos árnyék volt. Na, ez annyira már nem jött be, mert a fülszövegből megtudtam minden lényegi dolgot, és így sokat vesztett az értékéből a szememben. Meg a vége se tetszett. Habár, később tesóm elmagyarázta, hogy Kinget nem úgy kell felfogni, mint ahogy én teszem... úgy látszik, még nem olvastam tőle eleget.

Na, és most a Carrie -t kértem kölcsön. Amiről tudni kell, hogy ez volt az a regény, amely az író számára meghozta az áttörést 1974-ben. A könyv hatalmas sikerének köszönhetően a továbbiakban főállású íróként tudott tevékenykedni. Ezt pedig nagy részben feleségének, Tabithának köszönheti, hiszen King számos interjúban rendszeresen emlékeztet arra: ő maga elégedetlen volt a félkész regénnyel, ezért kidobta a szemétbe a még el nem készült kéziratot, amelyet felesége megtalált, kihalászott és elolvasott. Tabitha annyira ígéretesnek tartotta a regényt, hogy ezt követően folytatásra biztatta a férjét.

A véleményem a könyvről eléggé felemás. Egyrészről nagyon érdekesnek találtam azt, ahogy megírta. Ezt az egészet úgy kell elképzelni, mintha lenne egy történetről négy-öt könyved, s ebből egyet úgy mond mérvadónak tekintesz, s a többit mellette olvasnád, tehát együtt haladnál az összes könyvvel: mindig amikor történik valami fontos a "főkönyvedben", akkor megnéznéd, hogy a többi kötet mit ír erről. Először nehéz volt megszokni, mert folyton megszakította a tulajdonképpeni cselekményt, de aztán szépen belerázódtam. Nagyon érdekes játék ez a szövegekkel, mellyel igyekszik az író minél pontosabb képet adni a történésekről. És külön tetszett benne az is, hogy a különböző szövegekhez különböző írási stílus társult. Például egy bulvár lap cikke, tényleg olyan igazi szenzációhajhász stílusban íródott, divatos szavakkal megtűzdelve. De szerepeltek benne tudományos cikk -utánzatok, amik valóban olyan stílusban voltak megírva, sok-sok terminussal.

Igazából, a végkimenetelét már a regény elejétől fogva tudjuk, s azt is, hogy Carrie különleges képessége fog ebben nagy szerepet játszani. De nem is ez benne az érdekes, hanem hogy hogyan, mi módon jut el odáig ez a szegény lány, hogy egy egész várost a semmivel tegyen egyenlővé. Mi az a pont, ahonnan már nincs visszalépés.

Carrie White nem igazán nevezhető egy átlagos kamaszlánynak, hiszen már kiskorától kezdve telekinetikus képességekkel bír, habár ez csak a regény során tudatosodik benne. Édesanyja egy igazi vallási fanatikus, aki mindenhol az ördög jelenlétét érzékeli, s épp ezért lányát igen szigorúan neveli, napi többszöri imádkozást ír elő, s olykor-olykor egy cellabezárást Carrie lelki üdvéért. De persze, mintha ez szegény lánynak nem lenne elég, még az iskolában is a gúnyolódások céltáblája: csúfneveket aggatnak rá, folyton megalázzák és kinevetik. Én végig nagyon sajnáltam szegényt, hiszen semmi baj nem volt vele, egyszerűen csak annyi, hogy az anyja másképp nevelte, más normákat igyekezett átadni neki, miközben nem ismertette meg az átlagos emberek szokásaival, s emiatt vált a fiatalok kedvelt céltáblájává.

Carrie igazi tragédiája pont a két környezet eltéréséből fakad, illetve hogy igazából egyikkel se tud azonosulni. Próbál kitörni anyja zsarnoki fegyelme alól, de a szülők megtagadása (bármilyen kegyetlenek is) a legnehezebb feladat. A gimnazista társaihoz igyekezne tartozni, de eltérő kultúrális különbségeik miatt ez teljességgel lehetetlen. S ezekből az ellentétekből következik be a tragédia.

Az író stílusa egész jó, habár férfi mivolta néha nagyon érezhető. Ezt főleg Billy és Chris jeleneteinél vettem észre. No, de egyébként semmi panasz! :-)

Fülszöveg:

A chamberlaini gimnáziumban közeleg az érettségi. A tizenhat éves, esetlen Carrie White-ot nemcsak bigottan vallásos anyja terrorizálja, hanem diáktársai – főként a lányok – gúnyolódásának is állandó céltáblája. Egy különösen megrázó esemény után a főkolomposokat megbüntetik, Carrie-ben pedig nőttön nő az indulat, elégtételt akar venni az őt ért sérelmekért. Egyre inkább tudatosul benne, hogy félelmetes telekinetikus képessége micsoda hatalom! Elérkezik a nagy nap, az érettségizők bálja. Csodák csodája, a rút kiskacsa Carrie-t bálkirálynővé választják a csinos és népszerű Tommy oldalán. Ám néhány diák nem bír magával, a végsőkig meg akarja alázni a lányt, s szörnyű tervet eszel ki. Válaszként Carrie szabadjára engedi pusztító erejét, melynek nyomán kő kövön nem marad…

Összegzés:

A könyv egész jó volt, habár nem éreztem a várt borzongást, inkább csak szegény Carrie -t szántam végig, s nem értettem hogy lehetnek valakivel ennyire kegyetlenek. Néha, néha ellankadt a figyelmem, de ez inkább a könyv elejére volt jellemző, s a stílus még-nem-megszokásának a számlájára írható. Aki szereti King bácsit, az szerintem ne hagyja ki, rajongóknak ugye kötelező (mert hát mégis csak ez volt az első átütő sikere). Még azoknak ajánlanám elolvasásra, akik szeretik a lélektani regényeket egy kis horrorral megfűszerezve.
Az értékelésemben 6 pontot ért el.