Jane Austen: Emma

kiolvastam: 2011. január 30.

A szerelem kezdete az örökös találgatások játéka: igyekszünk megbizonyosodni felőle, hogy igaz-e a sejtésünk, s vajon a másik is hasonlóképpen érez? Ez sosem egyszerű, hiszen minden ember más és más, és az is bizonyos, hogy senki sem egyszerű eset. Inkább csak reménykedhetünk, hogy az események reményeink szerint alakulnak majd valamikor.

Emma Woodhouse szép és eszes fiatal hölgy, ám nem teljesen hibátlan: olykor biztos benne, hogy ismeri az emberi szívek törvényeit, ezért szereti a kerítőnő szerepét játszani. Ám a dolgok az első siker után nem úgy sülnek el, ahogy azt Ms. Woodhouse elképzeli - a melléfogásokért szívfájdalmakat és sértődöttséget kap. El is határozza, hogy többé nem avatkozik bele a szerelmi ügyekbe, ám a spekulálgatásoknak nehéz megálljt parancsolni. De még ennél is nehezebb felismerni számára a saját szívében rejlő gyengéd érzelmeket.

"…miközben hallgatom, hogy mennyire helytelenül okoskodik, már-már magam is kezdenék így gondolkodni. Jobb, ha nincs esze az embernek, semmint, hogy olyan rosszul használja, mint kegyed teszi."

Hatalmas parkok, vidéki kúriák, bálok, hosszú séták, illedelmes csevejek - Austen regénye ismét az angol arisztokraták világába kalauzolja el az olvasót, ahol minden egyes nap kényelmesen, és igazán angolosan telik a sok udvariaskodás és ötórai teák között. Minden kellően visszafogott, ám korántsem mentes a praktikáktól, pletykáktól és a különböző spekulálgatásoktól.

Austen közel ötszáz oldalon keresztül lassan folydogáló regénye eléggé ellentétes érzéseket váltott ki belőlem: az első fele hol tetszett, hol nem - eléggé hullámzó volt a viszonyunk egymással. Előfordult, hogy napokig félreraktam, és igazán nehéz volt rávennem magam, hogy ismét belekezdjek, mert voltak olyan részei, amik abszolút nem tudtak lekötni. Rengetegszer tettem fel magamban a kérdést, hogy van-e értelme ezeknek a társasági praktikáknak, a többi ember mozdulatának folytonos és aprólékos elemzésének? Jelenleg nagyon távol állok ettől a világtól, ahol ezek jelentik a legfőbb problémát és az ilyen helyzetek váltják ki a legnagyobb érdeklődést. Én ezeket sokszor jelentéktelennek éreztem, s közben egyre jobban izgultam, hogy hogyan fog alakulni Austen regényével a viszonyom.

"Ha egy közepes képességű úriember megtesz minden tőle telhetőt, az többet ér, mint a kiválóak felületessége."

Aztán a könyv közepétől egyszerre semmissé lett az aggodalmam, mert ahogy feltűnt a színen Mr. Frank Churchill, kezdett érdekessé válni a dolog, majd Mrs. Elton megjelenése valóban megkavarta az állóvizet, és végre jól szórakozhattam. Az utóbbi szereplőről ugyanis tudni kell, hogy egy hihetetlenül kotnyeles, fennhéjázó nőszemély, aki folyton mindenkire ráerőszakolja a társaságát illetve akaratát - egyszóval ritka idegesítő és ellenszenves hölgy. A való életben biztosan nem örültem volna így a feltűnésének mint a regényben, de úgy gondolom, hogy nagyon jót tett a történetnek: vége volt a finom udvariaskodásoknak Végre volt valaki, aki képes volt valamilyen reakciót kiváltani belőlem, s aztán már minden ment magától. Az utolsó százötven oldalt már mindenféle megszakítás nélkül olvastam el, annyira érdekelt a történet és a szereplők további sorsa.

Azért azt nem mondanám, hogy az írónő ismét hozta a szokott formáját - bármennyire is jó érzésekkel tettem le a könyvet - , mert túl sokszor unatkoztam olvasás közben. Ez a korábbi Austen regényeknél, amiket olvastam - Büszkeség és balítélet, A klastrom titka, Meggyőző érvek - nem fordult elő. Hajlok arra a feltételezésre, hogy ez a könyve talán tényleg gyengébben sikerült: túl nagy hangsúlyt helyezett a cselekmény előkészítésére, kicsit túlragozta az elején a dolgokat vagy nem is tudom, és hiányoltam azt az iróniát, ami a Meggyőző érvekben annyira szórakoztatott.

Az általam felsorolt hibák dacára, azért mégis megérte elolvasnom a könyvet, hiszen voltak részek, különösen a második felében, amik nagyon tetszettek, és a legvégén elégedetten csuktam be a könyvet. Kíváncsi lennék rá filmen is, azt hiszem ezt a mulasztásomat is hamarosan pótolni fogom.

A könyv a "Csökkentsd a várólistád 2011-ben" játékhoz általam felállított polc része volt.

A könyv végül 7 pontot kap tőlem

Kiadó: Ulpius-Ház
Eredeti cím: Emma
Fordította:Tomori Gábor
Oldalszám: 665 oldal
Eredeti ár: 3499 Ft
ISBN: 978 963 254 112 9

Fülszöveg:

„Emma Woodhouse igazán mindent megkapott az élettől, ami szép és jó: csinos volt, eszes, gazdag, deríís természetű; már huszonegyedik évében járt, de komolyabb baj vagy bánat még sosem érte." E sorokkal kezdődik a jellegzetes Austen-hősnők közé méltán felsorakozó Emma regénye; s az említett számos jó tulajdonság, kedvező adottság ellenére bizony vele is végigjáratja az írónő a csalódások, kisebb-nagyobb bánatok, tanulságok iskoláját. Az események középpontjában három ifjú pár félreértéseken és viszályokon át győzedelmeskedő szerelme áll. A színtér, a környezet itt is ugyanaz, mint a többi Austen-regényben: vidéki angol úriházak, amelyek úgy élik derűsnek és kiegyensúlyozottnak látszó életüket, mintha az országnak semmi köze sem volna a Csatorna túlsó oldalán dúló napóleoni háborúkhoz. De a szereplők újszerű érzékenységén, társadalmi komédiájuk apró mozzanatain mégis érezni, hogy a világ épp változófélben van körülöttük.

Anne története

Lucy Maud Montgomery: Anne otthonra talál

kiolvastam: 2011. január 14.

Mindig bajban voltam a kedvenc szereplő kérdéssel. Rengeteg könyv volt, ami tanított, megérintett, nevettetett, de kedvenc szereplőm, azt hiszem még nem akadt - bár, volt egy-kettő, amelyik nagyon közel járt hozzá. A szereplők megszeretésében is ugyanolyan válogatós vagyok mint az emberekkel kapcsolatban. Egyszerűen nehezen megy. Hát, ez van.

Ha nem tudsz vidám lenni, csak oly vidám légy, amennyire kitelik tőled.

Nos, Anne Shirley története nem csupán tanított, megérintett, nevettetett, megríkatott, hanem még egy kedvenc-kedvenc szereplőt is adott, magát Anne-t. Ő lett az én első, és idáig egyetlen papír-barátnőm: a folyton locsogó, ábrándozó Anne, aki mindig a jó dolgokat keresi még a legrosszabb helyzetekben is, s akinek a fantáziája még a leghétköznapibb tevékenységeket - mint pl. a mosogatás- is varázslatossá teszi. A lényeg, hogy engedjünk minél nagyobb teret a képzeletünknek!

Azt hiszem, hogy régen olvastam úgy könyvet, hogy csak feküdtem az ágyamban, s az arcomon egy hatalmas vigyor terült szét - nem harsány kacagás (bár, olyan rész is volt), hanem az álmodozó, igazán boldog mosoly. Egyszerűen beleszerettem a könyvbe, és bárcsak azt mondhatnám, hogy gyerekkorom óta igaz barátnőm Anne Shirley, de sajnos nem így van, s egy picit irigykedem is azokra az Olvasókra, akik már évek óta kebelbarátuknak mondhatják őt. Bárcsak hamarabb megismertem volna!

Marilla és Matthew a varázslatos Prince Edward-szigeti Avonlea lakói, akik egy szép napon úgy döntenek, hogy magukhoz vesznek egy árva kisfiút, aki majd segít nekik rendben tartani a birtokot. Ám egy véletlen tévedés folytán egy vörös hajú, szeplős kislány várja őket a vonatállomáson... Marilla vissza akarja küldeni az árvaházba, ám Anne már az első pillanattól kezdve színt visz az életükbe, elvarázsolja őket ábrándozásaival, csetlés-botlásaival, furcsa észjárásával. Végül mégis úgy döntenek, hogy megtartják, s Anne végre otthonra talál. Ám az igazi gubancok csak ezután kezdődnek...

– Hát nem is tudom… – mondta Jane nem nagy meggyőződéssel. – Végül is, a gyémánt sok mindenért kárpótolhatja az embert.
– Hát én csak saját magam akarok lenni – szögezte le Anne. – Még akkor is, ha soha nem vigasztalódom gyémántokkal. Engem kielégít, ha a Zöldmanzárdosház
Anne-je lehetek, akinek van egy szép gyöngysora. Matthew ugyanannyi szeretettel ajándékozta nekem, mint amennyit a rózsaszín hölgy gyémántjai érnek.

Az egész könyv, úgy ahogy van, egy igazi bűbáj! Tele apró diákcsínyekkel, humoros helyzetekkel, mesebelien szépséges tájjal, pletykákkal, szeretettel, ám olykor az Élet árnyoldalai is megmutatkoznak - amik viszont könnyeket csaltak ki, nem is egyszer, a szememből.

Igazából, már öt napja elolvastam a könyvet, de azóta se pihenhet nyugodtan a polcomon. Sokszor elő-előveszem, elolvasok belőle egy kis részletet, vagy éppen egy egész fejezetet, de azt elmondani, hogy valóban és őszintén mit is jelentett számomra ez a könyv: még mindig nem tudom szavakban kifejezni. Azt hiszem, erre nincsenek szavak....

– Úgy, de úgy sajnálom azokat, akik olyan helyen kénytelenek leélni az életüket, ahol soha nem nő kankalin – mondta Anne. – Diana szerint biztos valami szebb virágzik náluk, de a kankalinnál semmi sem lehet szebb, ugye Marilla? És Diana azt is mondta, hogy ha soha nem láttak még kankalint, akkor nem is hiányozhat nekik. Ennél nincs semmi szomorúbb. Egyszerűen tragikus lenne, Marilla, ha nem is tudnám, milyen a kankalin és ezért nem is hiányozna. Marilla, tudja, szerintem mik a kankalinok? A múlt nyáron meghalt virágok lelkei, s ez a mennyországuk.

Kedvenc könyvemmé vált, s azt hiszem, még jó sokáig fog az éjjeliszekrényemen pihenni, képtelen vagyok visszatenni a könyvespolcomra - így mindig kényelmesen belelapozhatok, amikor csak kedvem tartja. A könyvből készült sorozat is teljesen magával ragadott, bár a narrátor gyönyörű tájleírásait, csipkelődő stílusát sajnos nem tudja pótolni. Bár, Avonlea ott is gyönyörű, igazán irigylésre méltó hely, ahol szívesen élném le az életem.

Természetesen, a könyv 10 pontot ért el nálam. Bár, azt hiszem nem volt kérdés....

Eredeti cím: Anne of Green Gables
Fordította: Szűr- Szabó Katalin
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 330 oldal
Eredeti ár: 2495 Ft
ISBN: 978 96349 2332

Segítség, tündér lettem!

Aprilynne Pike: Wings - Szárnyak

kiolvastam: 2011. január 11.

Laurel, a könyv főhősnője, fura egy lány: csak gyümölcsöt és zöldséget eszik, imádja a napfényt és az erdőt, no meg a Sprite -ot, még hozzá dögivel. Ez mondjuk, még nem is olyan különleges. No. de a hatalmas virág, ami a hátából kinőtt....! No, igen. Ez már tényleg nem mindennapi. S ráadásul az erdőben élő ismeretlen-ismerős fiú közli vele, hogy ő bizony tündér - Jesszumpepi, hát ki gondolta volna? Laurelnek, azonban nem csupán ezekkel a dolgokkal kell megbirkóznia, de még a családját és a tündérnépeket fenyegető nagyon gonosz trollokkal is. Na, meg a két fiúval is, akik rendre ostromolják a szívét. Vajon kit választ majd Laurel? És sikerül elfogadnia tündér mivoltát? És mi lesz a trollokkal? Hát, röviden erről szól Aprilynne Pike regénye...

Ez a regény, szerintem inkább a 10-15 éves korosztályt tudja leginkább megszólítani, vagy ha megszólítani nem is, de leginkább nekik való könyv. Így, "kicsit" idősebb fejjel nem igazán tudott lekötni, zavart, hogy nem dolgozza ki rendesen a szálakat, az érzéseket, s magát a világot se, amit teremtett. Mert bizony, én nagyon kíváncsi lettem volna erre a tündérvilágra - ami mellesleg nagyon ígéretesen indult! Annyira sajnáltam, hogy éppen csak felcsillantotta előttem, de nem lehettem részese. Pedig pont ezért olvastam ezt a könyvet, hogy végre valami tündéres is legyen az olvasmányaim közt, de csalódnom kellett. Ugyanis, ez inkább Laurel története volt, mint a varázslatos lényeké. S engem teljesen hidegen hagyott ez a főhősnő, mert aki nem akar tündér lenni, azzal én nem barátkozom, punktum! Persze, értem én, hogy a tinédzserek (persze, tisztelet a kivételnek) nem szeretnek mások lenni, mint a többség, hogy égő, ha valaki nem úgy öltözködik, gondolkodik, beszél ahogy az átlag teszi. Tudom én, csak épp' megérteni nem tudom...

Ami még nem tetszett nekem, hogy ez is a mostani ifjúsági regényeknél divatos felépítést használja: vagyis, hogy nagyon, de nagyon lassan indul be a történet, s az utolsó kb. 20 oldalban minden akció, indulat, izgalom összesűrűsödik, s az ember azt se tudja hirtelen, hogy hova kapja a fejét. Értem, hogy elő kell készíteni a dolgokat, fel kell vezetni a cselekményt, csak ha az ember ezt túl sokáig húzza, azzal csak azt éri el, hogy az olvasó még mielőtt tanúja lehetne az izgalmas részeknek, lehet hogy sarokba hajítja.... Bár, aki kedveli ezt a fajta felépítést, annak szerintem nem lesz gondja vele.

Voltak benne apró, de annál idegesítőbb logikai bakik is, amiket most nem igazán részleteznék, mert szerintem spoiler -nek számítana. De legyen elég is ennyi, hogy még át lehetett volna gondolni a történéseket...

"Mindig akad valaki, aki hisz a mítoszokban és legendákban, vagy legalábbis egy részükben. Olyan emberek ezek, akik belelátnak a szemmel látható dolgok mögé, és akik tisztában vannak azzal, hogy csodálatos teremtményeket rejt ez a világ..."

Ami viszont pozitívuma a könyvnek, s amiért merem ajánlani a fiatalabb korosztálynak, az az, hogy olvasmányosan megírt, egyszerű és végső soron bájos kis történet. Azt is lehetne mondani, hogy átmenet a mesék és az urban fantasy műfaja között. Nem kell mély dolgokat keresni benne, ez csupán kikapcsol, és kb. egy délután alatt kivégezhető. Továbbá tetszett az is, ahogyan az írónő elképzelte a tündéreket - természetesen, ez is eltér az általunk megszokottól. De annyit azért leszögeznék, hogy megmaradtak ugyanolyan természetközeli népeknek, sőt, ha lehet mondani, szerintem még jobban ki van hangsúlyozva ez a vonásuk, mint egyébként szokott.

Remélem, hogy az írónő a következő részekben jobban kiaknázza a történetet - mert tényleg lehetne vele mit kezdeni. Főleg, a tündérvilággal. A sorozat második része Spells néven fut, a harmadik pedig az Illusion címet viseli majd, ami májusban fog megjelenni angol nyelven, s valószínű előbb-utóbb magyarul is.

Ja, és természetesen a borítója eszméletlen gyönyörű - olyan igazán simogatni való!
Az értékelésemben 4 pontot ért el!

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Eredeti cím: Wings
Fordította: Neset Adrienn - szöveget gondozta: Szakál Gertrúd
Oldalszám: 268 oldal
Eredeti ár: 2999 Ft
ISBN: 978 963 245 303 3

képek forrása: weheartit.com

Minden poklokon keresztül

Thomas Hardy: Egy tiszta nő

kiolvastam: 2011. január 7.

Hardy könyve, ahogy a molyon és más blogokon levő véleményekből sejthettem, sok ellentétes érzést váltott ki belőlem. Imádtam Hardy stílusát, leírásait, sokszor belefeledkeztem a szavaiba, de a történet néha annyira beletaszított a szomorúságba, hogy ez az érzés napokig rám telepedett, nem tudtam szabadulni tőle. Ám ahogy múlnak a napok, megszépül a szememben Tess kálváriája, s egyre inkább erősödik bennem az az érzés, hogy nagyon örülök neki, hogy elolvashattam. Történetet direkt nem írok most a bejegyzésemben, mert nem tudom, hogy kinek-kinek hol van a spoilerhatár e tekintetben. Szóval, aki kíváncsi arra, hogy miről is szól nagyjából a történet, a poszt legvégén elolvashatja a hivatalos fülszöveget.

Mint írtam fentebb, Hardy remekül ír: olyan érzékletes tájleírásai vannak, hogy az ember szíve szinte belesajdul a gyönyörűségbe. Még a legegyszerűbb, legunalmasabbnak tűnő táj is csodásan széppé varázsolódik az író keze nyomán. Színárnyalatok egész kavalkádjával, növények és állatok számtalan fajtájával telítődik meg a tér: szinte éreztem a friss, hajnali levegőt, magam előtt láttam a legcsodálatosabb napfelkeltéket és naplementéket, a csillagos eget és a zöld mezők végtelenjét. Ám Hardy számára a táj, mint ahogy a legtöbb kortársa számára, nem pusztán díszletként funkcionál, hanem annál jóval több: szimbólumok sokaságát rejti egy-egy jól eltalált helyen, és a főhősök lelki világa jelenik meg rajta keresztül.

Hardy sokszor az alakjait is úgy írja le, mintha csak egy festményt látna maga előtt: a szereplői tesznek-vesznek, majd egyszer csak az író kimerevíti őket egy pillanatban, s úgy "festi le" őket az olvasói előtt. Gyönyörű, sokszor egészen idilli képek! Ha festőnek ment volna, biztos szépséges beállításokat kreált volna. Érdekesek voltak a fókuszváltásai is, amik még szintén sokszor előfordultak a szövegben - egy egészen különös "filmet" hoztak létre a fejemben. Egyszer felbukkan egy nagyon távoli alak a dombtetőn, akihez egy pillanat múlva már olyan közel voltam, hogy akár a szempilláit is megszámolhattam volna. Különös megoldások, különleges hatások - s engem ezzel meg is nyert magának.

"... mit ér megtudnom, hogy láncszem vagyok egy hosszú-hosszú sorban, rájönnöm, hogy egy régi könyvben már leírtak valakit, aki egészen olyan, mint én vagyok, ha aztán megtudom, hogy magam is csak annak a szerepét fogom újra eljátszani, megszomorít csak, ennyi az egész. Legjobb, ha az embernek eszébe se jut, hogy a jelleme és minden, amit csinál, éppen olyan, mint amilyen ezreké és ezreké volt már, és hogy jövendő életünk és cselekedeteink mind olyanok lesznek csak, mint ezreké és ezrekéi."

De bármennyire is csodálatot keltő Hardy minden egyes leírása, amely az elején már-már szinte elandalított volna, azért jócskán éreztem szomorúságot és dühöt - igen, még hozzá szenvedélyes dühöt - olvasás közben. Haragudtam mindenkire, aki annyira igazságtalanul bánt szegény Tess -szel, és őszinte szomorúság kerített hatalmába miatta, aki sose érdemelte volna azt a mostoha sorsot, amit neki szántak. Ő az egyetlen tiszta szereplő mind közül - aki bármennyire is kiszolgáltatott, megalázott helyzetbe kerül, mindig tiszta marad a lelkében. Egy poklokat bejárt tiszta lélek.

Talán, az egyetlen komikus rész, amely azért egyben szánalmas is volt, az az, hogy Durbefield -ék, Tess szülei a porban, a mocsokban mennyire ragaszkodnak a nemesi címükhöz, s mennyire különbnek érzik magukat, ennek tudatában, mindenkinél. Hardy itt is nagyon jó kontrasztokat alkalmazott: néha már-már tényleg mosolyra fakasztó volt számomra.

"Sokszor nagyon kegyetlen tud lenni a rászedett becsület, ha felnyílik a szeme…"

Számomra regény fő kérdése az volt, hogy vajon hol van a megbocsáthatóság határa? Ki lesz erre méltó és ki nem? Ki képes arra, hogy valóban megbocsásson a másiknak vagy egyáltalán saját magának? S vajon a cselekedeteink határoznak meg minket vagy inkább a gondolataink, a szándékaink? Ez mind mind olyan kérdés, amin rengeteget lehet gondolkodni, de mindenki által elfogadott és egyszerű választ találni nem lehet.

Hogy a narrátor mit gondol erről a kérdésről, azt hiszem, szépen kiviláglik a regényből. Hiszen ő egyfajta erkölcsi útmutatóként szolgál az olvasónak: mindig megmondja mi a helyes és mi nem, mit kellett volna máshogy tenni, hogy jó legyen. A szereplők nem mindig járnak ezen az úton, de segítségével mi, legalább a könyv soraira letekintve, megtudjuk, hogy mi lenne a helyes út számukra.

"Minél több szellem él valakiben, annál több embert talál eredetinek. A közönséges emberek nem látnak különbséget az emberek között."

Hardy regénye minden komorságával, igazságtalanságával együtt belopta magát a szívembe. Bár, ezt nem így gondoltam, mikor elolvastam az utolsó sorokat - akkor még dühöngtem. Azóta csillapodtak az indulataim, eszembe jutnak a csodás leírások, az írói megoldások, s egyre jobb regényként gondolok rá. Bár, teljesen megértem azokat is, akiknek nem nyerte el a tetszését. Azt hiszem, Hardy regénye olyasmi, mint az Üvöltő szelek : olyan tekintetben, hogy nagyon megosztja az olvasóközönségét. Vagy utálják, vagy szeretik. Én most az utóbbi csoportot gyarapítom.
Számomra 8 pontos regény lett

Kiadó: Ulpius-ház Kiadó
Eredeti cím: Tess of the D'Urbevilles
Fordította: Szabó Lőrinc
Oldalszám: 494 oldal
Eredeti ár: 3499 FT
ISBN: 9 789632 540214

Hivatalos fülszöveg:
Tess, a tiszta lelkű, romlatlan lány egy nagy hírű, nemesi család elszegényedett ágának a sarja. Becsületes, sugárzik belőle az életöröm. A boldogság ígéretét felvillantó igaz szerelmet szolgaként találja meg, csakhogy az idill hamisnak bizonyul: Tess végzetes döntésre, végső leszámolásra szánja el magát...

A hónap írója - J. K. Rowling

Bogoly Berti -féle Mindenízű Drazsé, Nimbusz 2000, Kviddics, Abszol Út – s ez még csak néhány dolog Rowling különleges "találmányaiból". Az írónő a Harry Potter sorozattal robbant be a köztudatba, és meghódította vele a gyerekek és felnőttek szívét egyaránt. De ki is ez a csodálatos varázslónő? Milyen volt az élete a siker előtt? És azután? A hónap írója sorozat első részében ennek járok utána.

Joanne Kathleen Rowling (szül. 1966. július 31) élettörténete igazán mesébe illő, ha azt nézzük, hogy a pénztelen, segélyből élő, egyedülálló anyából hogyan vált szinte egy csapásra Anglia egyik leggazdagabb hölgyévé és megbecsült íróvá, aki végül nagy nehézségek árán, eljutott oda, hogy abból éljen meg, amit igazán szeret. Az írásból. A szerző, egy interjújában azt nyilatkozta, hogy azt szereti leginkább Harry Potter kalandjai írásában, s azért ül le szívesen nap mint nap a számítógépe elé, mert ilyenkor megnyílik előtte a képzelet határtalan világa, s azt tehet, amit csak akar.

Rowling elmondása szerint, már kicsi gyermekkorától kezdve a fantáziája rabja volt, s szívesen költött különböző történeteket, amiket általában Di húgával osztott meg. Az első meséi egy Nyúl nevezetű nyúl történeteiről szóltak. " A nyulakról jó pár éveig írtam. Egyértelműen nyúlmániás voltam" – mondta Rowling az egyik interjújában. Másik korai próbálkozása, amit megemlített a kíváncsi újságíróknak, A hét elátkozott gyémánt címet viselte, amiről akkoriban úgy gondolta, hogy egy regény, de ma már tudja, hogy csupán egy hosszú novella. Persze, nem csupán írni, hanem olvasni is nagyon szeretett – jobban élvezte a könyveivel töltött időt, mint a többi gyerekkel a játékot. Akkori kedvencei közé tartozott, elmondása szerint, Elizabeth Goudge: A kis fehér ló c. meseregénye, Paulo Gallico: Manxmouse és C.S. Lewis Narnia-sorozata. Az olvasás és az írás mellett, gyerekkorától tartó szenvedélye volt a furcsa, különleges hangzású nevek és szavak összegyűjtése – amit, azt hiszem jól kamatoztatott a Harry Potter könyvekben.

Felnőttként nem igazán találta a helyét egyik munkahelyén sem. Nem szeretett dolgozni, úgy érezte, hogy ez csak elveszi az időt az igazán fontos dolgoktól, így az írástól. Bár, még mindig csak az asztalfiókjának írt, s tele volt befejezetlen történetekkel, de érezte, hogy az írás fontos számára. Sok helyről kirúgták, volt, ahol ő mondott fel – állítása szerint nem volt alkalmas titkárnőnek. Harry Potter történetének ötlete egy hazafelé tartó hosszú vonatúton fogalmazódott meg benne. A School Library Journal -nek így nyilatkozott erről a pillanatról: " Csak ültem a vonaton, és az ablakon át néhány tehenet bámultam. Nem a legmegihletőbb kép. És akkor hirtelen megjelent lelki szemeim előtt Harry ötlete. Nem tudom megmondani, mi váltotta ki. De nagyon tisztán láttam magam előtt Harryt és a varázslóiskolát. Egyszer csak ott volt az alapötlet a kisfiúról, aki nem tudja magáról, hogy kicsoda". Mire a vonat megérkezett Londonba, Rowling fejében már összeállt a kép Harry történetéről, s a következő néhány hónapban csak ezzel a történettel foglalkozott – a vázlatok hamarosan egyre sokasodtak, az írónő valósággal kivirult, s folyton a varázslók világában kalandozott.

Ám ezután jött számára az igazán mélypont az életében, hiszen édesanyja meghalt, s újfent kirúgták az állásából. Az írónő Spanyolországba "menekült" az emlékek és a rossz élmények elől, ahol egy darabig jól érezte magát, taníthatott -elmondása szerint ezt az állását nagyon szerette- , feleség lett, és pár hónapra rá egy kislánya született. Ám itt se tartott sokáig a boldogság, férjével hamar különváltak, s újfent "elmenekült" a korábban Paradicsomnak vélt helyről: ezúttal húgához, Dihez, Edinburgh – be. Ám itt sem lett jobb a helyzet, az emberek kinézték egyedülálló anyasága miatt, s azért is, mert segélyre szorult – teljesen pénztelen volt, nem volt semmije sem a nyirkos és jéghideg apró lakásán kívül, amit nagy nehezen összespórolt. Rowling újra Harry világába menekült, fáradhatatlanul dolgozott a történeten, elmondása szerint kislánya mellett Harry volt az, aki elviselhetővé tette számára ezt a nyomorúságos időszakot.

Mikor elkészült az első könyvvel, Christopher Little vállalta Rowling képviseletét a kiadóknál, számtalan visszautasítást kapott, végül a Bloomsbury Press vállalta el a könyv kiadását 1996-ban. S innen, már nem volt megállás – Harry Potter elindult hódító útjára. 1997-re olyan szintre emelkedett Rowling könyve iránt az érdeklődés, hogy a Bolognai Könyvvásáron árverést szerveztek a kiadási jogaira, ahol Arthur A. Levine százezer dollárt ajánlott fel az amerikai kiadási jogokért – a gyerekkönyvkiadás történetében hallatlan összeg volt. Rowling pénzügyi gondjai végre teljesen megszűntek, ám akadtak más problémák: s ez pedig a hírnév volt. Rengeteg interjú, fotózás – a szégyenlős hölgy nagyon nehezen szokta meg ezeket a dolgokat. Egyedül gyermekrajongóitól nem félt, sőt, imádott velük lenni és beszélgetni vagy éppen felolvasni nekik. Fontosnak tartotta továbbá azt is (s még a mai napig is), hogy a gyerekek megszeressék az olvasást – ezt mindig hangsúlyozta a gyerekek és az újságírók előtt is. Rengeteg felolvasást tartott iskolákban, könyvtárakban és még – s mikor a Tűz serlege megjelent a piacon, s a hírneve már tényleg az egekbe szökkent- stadionokban is

.


Rowling, bár már befejezte a sorozatot, azóta is töretlen népszerűségnek örvend, s rajongók milliói tisztelik és csodálják. Az írónő azóta rengeteget jótékonykodik általában a Comic Relief -fel karöltve, de sokat tett az egyedülálló brit anyákért, és a Romániában rossz körülmények közt élő szellemi és testi fogyatékos gyerekekért is. Bár, azt mondta, hogy nem akar többé Harry Potter -rel kapcsolatos könyveket írni, azért még reménykedhetünk, hogy ha Harry nem is, de a Roxfort világa megihleti még egyszer.

Érdekességek - mazsolázgatásra:

1. a Tűz serlege befejezése előtt Natalie McDonald, egy kilencéves, haldokló leukémiás gyermek édesanyja örömet szeretett volna szerezni kislányának, s írt az írónőnek, hogy legalább egy emailt küldjön a kislányának, mert tudta, hogy attól milyen boldog lenne. Rowling nem kapta meg időben a levelet, s mire válaszolt, már késő volt. A kislány meghalt. Rowling -ot annyira meghatotta ez a történet, hogy a Tűz serlegében emléket állított a kislánynak az egyik jelenetben, amiben a Teszlek Süveg Harryék házába, a Griffendélbe osztja be a Natalie McDonald nevő elsőéves tanulót. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy Rowling egy valódi személy nevét használta fel a Harry Potter-sorozatban.

2. 2000. májusában a királyi család a Brit Birodalmi Lovagrend tagjává avatta.

3. A Tűz serlegéből ki kellett húznia egy női főszereplőt, aki Weasley -ék egyik rokona lett volna, mert rájött, hogy ugyanazt a szerepet tölti be, mint Rita Vitrol.

4. Elmondása szerint nem tudta abbahagyni a sírást, amikor megírta Sirius Balck halálát az ötödik kötetben.

5. 2002-ben Halloween estéjére kibérelte az ódon Stirling-kastélyt Skóciában, s berendezte Roxfortnak, majd szétküldte az itt szervezendő bálra szóló meghívókat, amiknek darabja 250 font volt – a teljes bevételt egy a szkelrózis multiplexben szenvedőket támogató alapítvány kapta meg.

6. 2006-ban elneveztek róla egy aszteroidát, s egy újonnan felfedezett dinoszauruszfaj a Dracorex hogwartsia nevet kapta könyveinek tisztelete jeléül.

7. 2007. január 11-én írta le a Halál ereklyéi utolsó szavait a papírra, s miután végzett vele, úgy érezte meg kell örökítenie ezt a pillanatot: a szálloda szobájában található Hermész-szoborra ezt írta: " J. K. Rowling ebben a szobában (652) fejezte be a Harry Potter és a Halál Ereklyéi írását 2007. január 11-én" – a szobrot azóta a szálloda páncélszekrényében őrzik.



Felhasznált irodalom:
Marc Shapiro: J. K. Rowling - Az igazi varázsló, Harry Potter megteremtője, Gold Book Kiadó, Ford.: Békési József,
David Langford: Harry Potter világa és a hetedik könyv titkai - nem hivatalos kézikönyv a sorozat rejtélyeiről, Gold Book Kiadó, Ford.: Békési József

Behind the mirror

Cornelia Funke: Reckless

kiolvastam: 2011. január 2.

Egyszer volt, hol nem volt... Azt hiszem mindenki olvasott már ilyen történeteket, tele tündérekkel, varázslattal, kalanddal és a boldog véggel. Jacob Reckless is biztosan olvasott vagy hallott ilyen történetekről, de ő már tudja, hogy megélni őket teljesen más érzés, főleg úgy, hogy nem biztos a "boldogan, amíg meg nem..." -mel fog végződni a kaland.

" I know why you're here" Clara's voice sounded distant, as though she were speaking not about him but about herself. " This world doesn't frightened you half as much as the other one. You have nothing and nobody else to lose here. Except Fox, and she clearly worries more about you than you do about her. You have left all that could frightened you in the other world. But then Will came here and brought it all with him."

Jacob tinédzserkorában, eltűnt édesapja dolgozószobájában, felfedezte az ott rejlő tükör titkát. Nem akármilyen tükör ez, hanem egy átjáró. Átjáró egy teljesen másik világba, ahol a Grimm testvérek meséi életre kelnek, s ez az egész felfedezésre vár. Jacob nem is késlekedik: több éven keresztül át-átjár, hosszabb-rövidebb időre ott maradva, gondtalanul kalandozva. Ám egyszer, nagy hibát követ el... Will, Jacob öccse felfedezi bátyja titkát, s követi őt a tükör túloldalára, ahol hamarosan a Sötét Tündér (Dark Fairy) átkának az áldozata lesz. Szörnyeteggé válik. De még nem késő, még meg lehet állítani az átkot: így hát Jacob, Will, Fox (aki alakváltó: hol róka, hol fiatal lány képében jelenik meg, s Jacob egyik legjobb barátja, hűséges társa évek óta) és Clara, Will barátnője, aki szintén belép a tükör világába, elindulnak, hogy megakadályozzák az átok továbbterjedését Will testén. Sokat kell utazniuk és még több próbatételt kell kiállniuk. Ám az idő csak fogy, s ezzel együtt csökken az esély, hogy Will ismét normális emberré váljon...

" Her skin was as pale as the lilies on the lake, and her hair was as dark as the night she so loved. At night her eyes turned black, though by day they were as blue as the sky or as green as the water of the lake, mirroring the leaves of the willows. Too beautiful. Too beautiful for human eyes."

Ez a világ minden veszélyével, borzalmával együtt mégis csodálatos volt számomra: mert bizony, borzalmakban sem volt hiány. Főleg a Hungry Forest helyszíne szolgált számomra rengeteg izgalommal, ahol elhagyatott mézeskalácsházak őrzik a mára elüldözött gyerekevő boszorkányok szörnyű tetteinek emlékét, ám az ujjai helyén hatalmas ollókkal rendelkező Tailor (aki nem tudom melyik Grimm mesében szerepel, de ha esetleg valaki tud segíteni, azt megköszönném :-) ) még mindig az erdőben tanyázik, s az óvatlan vándorokat, arra tévedőket szanaszét kaszabolja, s az áldozatok bőréből ruhát készít magának. Borzongatós, nem? S akkor még nem is beszéltünk a lorelai -okról vagy a tündérek világáról... Mert bizony egyik se olyan barátságos és romantikus, mint ahogy azt elképzeltem. Ahogyan Csipkerózsika története se volt az ebben a világban, ahol a meséknek nem mindig van boldog végük.

De ennek ellenére, teljesen megértem Jacobot miért is menekült a tükör túloldalára - színes, izgalmakkal teli világ ez, ahol sportot lehet űzni a mesei ereklyék gyűjtéséből. Persze, azért jóval több oka volt ennél: egyrészt, édesapját is meg szerette volna találni (aki még kisgyermekkorában se szó, se beszéd eltűnt a dolgozószobájából, s azóta nem tért haza), másrészt nem bírta elviselni a másik világ fájdalmait, keserűségeit, problémáit, s végre talált magának egy olyan világot, ahol nem kell aggódnia senkiért, ahol nem lát szomorú arcokat, ahol csak ő van és az életre kelt mesék.

Sokat ámuldoztam olvasás közben a tájleírásokon és a sok ötletességen, ahogy Funke behozta a történetbe a jól ismert (vagy néhol számomra kevésbé ismert) mesei alakokat, s olyan otthonosan mozgatta őket ebben a világban, mintha mindig is itt éltek volna.

A szereplőket is nagyon megszerettem, s külön tetszett, hogy felnőtt emberek a főszereplők, nem pedig tinédzserek. Problémáik (talán ezért) sokkal összetettebbek, mélyebben gyökeredzők, jobban átérezhetők. A főszereplők közül mindenki sérült lelkileg valamennyire, s mindenki a maga módján igyekszik palástolni - sokszor saját maguk előtt is - a fájdalmát. A legérdekesebb szereplő számomra talán Fox volt, akivel annyira mostohán bánt az élet, hogy már képtelen volt megmaradni emberi alakban, ezért úgy döntött, róka képében él tovább - mert egy róka nem gondolkodik úgy, ahogy mi emberek tesszük. Nem akarja megérteni a világot, nem akarja analizálni az érzéseit, ő csak él. Túlél.

A könyvet egyébként Cornelia Funke gyönyörű illusztrációi díszítik: minden fejezet elején egy egész oldalnyi ceruzarajz teszi még csodálatosabbá ezt a történetet. Őszintén remélem, hogy majd valamikor magyarul is kapható lesz ez a könyv, mert tényleg nem nevezhető mindennapinak, tucatkönyvnek meg végképp nem. A regény honlapján megtalálható a trailer is, de nekem a youtube-on található jobban tetszik valamennyivel.

Summa summárum, nagyszerű könyv volt, s nagyszerű kezdés volt az angolul olvasáshoz (tudom, volt már a HP, de azt már régebben is olvastam, meg hát a történetet is ismerem), még ilyet! :-)
Az értékelésemben 10 pontot ért el! És aki teheti, annak szívből ajánlom olvasásra.

Fülszöveg:

For years, Jacob Reckless has been secretly disappearing to another world, a world behind a mirror, a world for which his father abandoned his family. The mirror world is Jacob's escape from reality. It's a place for treasure hunts and magnificent quests. A world where witches haunt the forests and giants and dwarfs roam. A world locked in a deadly war.

Jacob's secret seems safe, until one day his younger brother Will follows him, with disastrous consequence. Faced with a curse that is quickly turning Will to stone, the Reckless brothers are thrust into a race against time to find a cure before Will is lost forever.

Angolra fordította: Oliver Latsch

Kiadó: Little, Brown and Company

Illusztrálta: Cornelia Funke

Oldalszám: 394 oldal

Ár: 13 EUR

ISBN: 978 -0-316-05609-0