És oké, így visszagondolva ez tiszta égő, hogy így viselkedtem, de valamiért iszonyatosan szeretem ezt a sorozatot. Ha most a komoly énem szólna, azt mondaná, hogy igazából semmi extra nincs ebben a trilógiában: könnyed kikapcsolódásra való, és kezit csókolom. De tudjátok, közben pedig ott van az az énem is (igen, köszönjük egyébként, mindannyian jól vagyunk ebben a testben), aki - mint fentebb részleteztem - tinilány módjára rajong; aki bejelöli a határidőnaplójába a megjelenés dátumát, és számolja vissza a napokat; aki képes hajnalig is olvasni ezt a könyvet, hiába tudja, hogy másnap korán kell kelnie; és akit ha megkérdeznétek, hogy mégis mit mondana erről a könyvről, nemes egyszerűséggel, és kellő eleganciával csak annyit mondana, hogy (szó szerinti idézet) "Víííí!" De szerintem, inkább ne kérdezzétek...
Igazából, hogy könnyed kikapcsolódásra való könyv - ez tényleg minden túlzás nélkül állítható. Ez tényleg az, ami: egy igazán szórakoztató ifjúsági regény, s hozzátenném nem is kívánkozik valami negédes, vagy éppen véresen komoly szerelmi dráma lenni - mint ahogy sok kortárs ifjúsági regénynél megfigyelhető mostanában. S pont emiatt élvezhető számomra annyira...
Van természetesen benne egy kis szerelmi huzavona, egy ügyetlen főhősnő és egy ügyeletes szépfiú - s bár igaz, hogy ezek is szinte állandó kellékei lettek az unásig nyomatott divatos ifjúsági regényeknek, de az írónő ezt az egészet kicsit máshogy tálalja. Igazából, leginkább a Zafírkék olvasása közben éreztem azt, mintha Gier olykor tudatosan rájátszana arra, hogy a könyv műfaját kifigurázza. Úgy értem, behozza a megszokott klisés jeleneteket, és vagy szó szerint szinte az arcunkba vágja Gwendolyn szavain keresztül, hogy "igen, jesszus - ez gyomorforgatóan klisés" vagy pedig a más regények magasztos, zsebkendő itatós, szerelmesen sóhajtozós jeleneteit a legváratlanabb pillanatokban elüti valamilyen poénnal, ismét érzékeltetve, hogy "nem, ezt nem kell komolyan venni". S talán pont ezek azok a momentumok, amelyek miatt üdítő színfoltnak tartom a szinte receptre írt urban fantasy/ifjúsági regények palettáján.
És a könyv humora -úgy általánosságban - is fantasztikus, nem egyszer visítva nevettem fel a poénokon, és még most is néha, ha eszembe jutnak. Persze, akadtak néhol erőltetettek, de szerintem elég elenyésző volt... És most vagy én voltam túl fáradt a Rubinvörös olvasása közben, vagy már ennyire nem emlékszem megint semmire, de mintha a Zafírkék még az előzőnél is felszabadultabb lenne - de mondom, tévedés persze előfordulhat.
"7:00 Cartrell novícius, aki nem jelent meg az éjszakai Ariadné-vizsgán, hét óra késéssel érkezik meg a feljáróhoz. Enyhén támolyog és alkohol szaga van, amiből arra következtetünk, hogy bár nem ment át a vizsgán, de a rég elfeledett borospincét megtalálta. Kivételesen beengedem az előző napi jelszóval.
Különben nem történt semmi említésre méltó.
Feljegyezte: J. Smith, novícius, délelőtti őrség"
Igazából, a történetről nem szeretnék írni, mert nehéz is lenne - ugye az egyéni spoilerérzékenység miatt - , másrészt meg, aki olvasta az első részt, ezt úgyis el szeretné olvasni, aki meg nem, annak meg úgyis az első résszel kell kezdenie :-). Így inkább a cselekményvezetésről csak apró impressziókat írnék, néhány képzeletbeli széljegyzetet. Szerintem maga a fővonal ismét az első részhez hasonló felépítést követ - persze, nem teljes ismétlésről van itt szó, csak magára az ívre értem, és ez nem minősítő megjegyzés akart lenni, ez csak egy amolyan megállapítás. S persze, itt is előfordultak ilyen "nagy titkok", amikre valójában szinte rögtön rá lehet jönni - de ezt most megsúgom nektek, engem a cselekmény érdekel a legkevésbé ebből a trilógiából. Egyszerűen csak szeretek ezekkel a szereplőkkel, ebben a világban és a különböző időkben kalandozni, és mert szeretek nevetni velük vagy éppen rajtuk...
S mivel kicsit elfogult vagyok - mint látható - , ezért bevallom őszintén, hogy igazából én nem éreztem nagy minőségbeli különbséget az első és a második rész között - talán, a Zafírkék egy picit jobban sikerült, de az is lehet, hogy csak azért érzem így, mert ezt olvastam a legutóbb.
És most hogy elolvastam, várok a piros tollal a kezemben, hogy melyik napot preparáljam ki a jövő évi naptáramban, amikor meg fog jelenni a trilógia befejező része...
Kirstin Gier: Zafírkék
Eredeti cím: Saphirblau
Fordította: Szakál Gertrúd
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 358
Eredeti ár: 2999 Ft
10 megjegyzés:
Erre csak ennyit tudok írni: Ámen. :D
Ennek a megjelenését nem vártam annyira, mint a 3. részét várom. Most utána nem is esik semmi jól. Benina könyve egyszerűen nyomasztó a Zafírkék felüdüléséhez képest.
Nagyon jó lett a bejegyzésed! Azt hiszem sikerült megfognod mi is az a plusz, ami miatt nekem is annyira tetszik, de eddig nem tudtam micsoda :))
Teljesen átérzem a "Víííí" érzést :D Imádom a bejegyzésedet, meg olyan jó érzés, amikor más is szereti azt a könyvet, ami épp a szívemcsücske :))
Joeymano, :-D
igen nekem is most ez van. :-S Mármint, hogy semmi se esik jól, inkább a harmadik részt olvasnám :-)
Kai, a kifigurázásra gondolsz? Ez nekem is csak most tűnt fel a második résznél. Aranyos vagy, köszi :-))
Ronena, akkor majd mehetünk együtt sikítozni a könyvesboltba, mikor megjelenik a harmadik rész :-DD köszi :-) tökre izgultam, hogy milyen gáz, rajongó tinilányos bejegyzés lesz, de akkor megnyugodtam. Juj, már el is olvastad? (nem voltam most net közelben) Megyek is, és elolvasom a bejegyzésedet :-))
A harmadikra rendezünk valami megjelenési partit, mint a HP-nél szoktak. Mindenki 18. századi ruhákban jön, és együtt mondjuk, hogy Vííí :))
Juj, ez tök jó lenne! Benne vagyok :-)
@ Heloise: Igen, arra gondoltam, meg arra, hogy ez a könyv nem veszi komolyan magát, hogy a szereplők érzései is valahogy ettől reálisak, mert lehet hogy Gwen nem ájul el elsőre Gideontól, nem átall bunkónak nevezni, egyáltalán nem esik hasra tőle. Szóval ez sincs úgy ábrázolva mintha ez valami világmegváltó szerelem lenne, még ha Időtlen szerelem is a könyv címe. Minden jól van adagolva benne, nagyon jó könyv!
@Kai Hú, mondjuk ez az alcíme nagyon sokáig elriasztott ettől a könyvsorozattól egyébként :-S mindig valami nyálas romantikusra asszociáltam, pedig dehogy is :-)
"Szerencsére" én időnként a nyálas könyveket is szeretem így engem ez nem riasztott el :D
Mondjuk a romantikus könyveket néha én is szeretem, csak amikor túlzásba viszik, akkor tépem a hajamat :-D
Megjegyzés küldése