"Néha elgondolkodom azon, hogy fognak rám nézni az emberek. Országom anyjaként, ahogy a férfiak hívnak, avagy egy szörnyetegként? Tudom, hogy a szóbeszédet senki nem meri a szemembe mondani. Vannak, akik azt hiszik, többszörös gyilkos vagyok. Irigyelnek, és gyűlölik a hatalmamat. Rómában visszatetszést kelt, ha egy nőnek ekkora befolyása van, még akkor is, ha nagyon óvatosan él vele."
Vannak bizonyos témák, amikért totálisan odáig meg vissza vagyok, és egyáltalán nem kell lyukat beszélni a hasamba ahhoz, hogy megnézzem magamnak. Ilyen hívószó nálam például - többek között - az ókor. Legyen szó akár a Római Birodalomról vagy a görögökről, egyszerűen ide vele! Nem tudom, honnan jön ez a zsigeri imádat, valószínűleg a gyermekkorom és elsősorban édesapám tehető ezért felelőssé. A családi mendemonda szerint én már pár hetesen az Iliászt hallgattam - bizonyára csak a hexameterek ritmusa bűvölhetett el még akkor, nem pedig a történet, de tény, hogy a gyerekkoromat akkor is végigkísérte a görög-római mondavilág és a kisgyereknyi ésszel felfogható történelem is - mindez édesapámnak köszönhetően. Emlékszem, hogy később felső tagozatosként, a tanórák keretén belül is mennyire elbűvölt a történelemnek ez a szelete - például szabadidőmben, puszta szórakozásból lerajzoltam a Római Birodalom térképét (a Traianus korabelit), hogy megtanuljam a részeit és nagyobb városokat is. Biztosan találhattam volna amúgy sokkal szórakoztatóbb elfoglaltságot is, de akkor imádtam szöszmötölni ilyesmikkel.
Így, hogy elárultam most már az előzményeket, talán megértitek, miért is csaptam le erre a könyvre rögtön, főleg miután PuPilla is megírta a élménybeszámolóját, amiben olyan lelkesen, rajongósan mesélt róla, hogy engem is totálisan magával ragadott a lelkesedés - ami sajnos, csupán a könyv 50. oldaláig tartott részemről...
Hogy őszinte legyek, nem igazán van kedvem szidni a könyvet, így tényleg nagyon rövid leszek, és kimondom már most: nekem ez túlságosan limonádé volt - ah, ez tudom, hogy most szörnyen fellengzősen hangzik, higgyétek el, nem annak szánom. De egyszerűen nem találok rá jobb szót: minden súlyosabb, komolyabb téma csak lebegett a levegőben, mintha az írónőt baromira untatta volna, hogy ezeket bele kell írnia - ellentétben Augustus szépségét bekezdéseken át tudta részletesen ecsetelgetni, amivel nem is lenne probléma, csak így szerintem az arányok nagyon eltolódtak. Amivel persze, újfent nincs baj - romantikus könyv mégis ez csak történelmi díszlettel, oké, akkor igyekeztem így olvasni.
Aztán persze, a romantika is háttérbe szorult, és mi maradt? Igazából egy kiwikipédiázott életrajz, csak éppen még vagy 150 oldalon keresztül nyújtva. És az volt még az igazán rossz hír, hogy sajnos szerintem Phyllis T. Smith nem ír jól... Mindent a számba akart adni, hogy kiről mit kell gondolnom, de arra sajnos már képtelen volt, hogy meg is győzzön ezekről. A karakterek felépítésénél és kapcsolataik átalakulásainál is úgy éreztem, hogy csak kapkodott, nem gondolta át ezeket alaposan, és ez nagyon kellemetlen utóízt hagyott bennem. A hozzávalók adottak voltak minden tekintetben szinte, de képtelen volt homogén egésszé összegyúrni. S ami a legfájóbb, számomra Lívia alakját se tudta igazán átadni, nem éreztem azt a csodálatot, amit az erős és eszes hősnők szoktak bennem kelteni. Még az ő alakjával talán menthető lett volna a szememben a regény, de nem bírta mégsem a hátán cipelni, ehhez túl kevés volt.
Mindent összevetve szerintem nagyon érződik, hogy ez egy első regényes szerző. Persze ettől még lehet jó, sokaknak nagyon tetszett amúgy, szóval elképzelhető, hogy én vagyok túl finnyás. De ha az ókorban játszódó, könnyed regényt keresel, én például Antoinette May: Pilátus feleségére szavazok. Az tényleg egy igazi kapu arra a korra. Én anno az olvasása után még heteken át rajongtam érte. Most sajnos, ez elmaradt.
Phyllis T. Smith: Én, Lívia
I am Livia
Fordította: Ballai Mária
Agave Kiadó
380 oldal
4 megjegyzés:
Ó sajnálom, úgy érzem most, hogy hiábavaló reményeket keltettem benned. :(
Nekem nem asztalom a történelem, viszont a nagyon ponyva romantikust sem szeretem, és ez valahogy olyan szép középút volt, egy olyan történelmi korba helyezve, ami érdekes, egy olyan alakról, akiről kvázi semmit sem tudtam. :) De a kor eseményeiből is keveset összességében - a sarokpontokat (Julius Caesar, Kleopátra, triumvirátus, Augustus...).
A Pilátus feleségét viszont most azért felírtam magamnak. :)
Én itt igazából azt éreztem, hogy az írónő se tudta mit akar, szerintem nem érezte az arányokat, és nem mert mit kezdeni a nehezebb helyzetekkel :( (SPOILER például amikor Lívia szülei meghaltak - kb. egy vagy két bekezdésben elmondta, hogy ő most mennyire szomorú, de összességében nem éreztem, hogy meghatotta volna. Vagy amikor le kellett mondania a gyerekeiről, köztük az újszülött csecsemőről, akkor is néhány mondatban elmondta, hogy ez neki most tök nehéz egyébként meg néhány helyen később még elmondta random ugyanezt, de így kb ennyi volt. Na, szóval az ilyenek is idegeltek :( SPOILER VÉGE)Pedig Lívia nagyon érdekes alakja a római törinek, szerintem sokkal szuperebb karaktert is ki lehetett volna belőle hozni. :(
Ó, a Pilátus feleségét olvasd el, az annyira jóóó! Én legalábbis nagyonnagyon szerettem - nem egy véresen komoly történelmi regény, de nem is egy könnyed habosbabos történet. Tök jól lavíroz a kettő között. :) Nekem az egyik legkedvesebb történelmi regényem :)
Megértem amit írsz, egy kicsit az engem is zavart SPOILER amikor a gyerekektől el lett választva, több érzelmet vártam, de végül azzal legyintettem el a rossz érzést, hogy igazából sose volt megfosztva tőlük, bár tény, hogy sokkal kevesebbet látta őket. SPOILER VÉGE.
Az itt a rejtély nyitja, hogy te már sajnos jobban ismerted ezt az érát és magát a karaktert is, és tudtad mi lehetett volna belőle. Nálam pedig kvázi ismeretlen személy bontakozott ki belőle, nem volt mércém, elvárásaim. :)
El fogom olvasni! :) Pont jól hangzik! Egyébként nálam abszolút arra is jó volt a Livia, hogy kicsit visszatereljen a történelmi regények iránti érdeklődés felé. :)
Igen, szerintem is valami ilyesmi lehet a háttérben :) No, de sebaj - becsúszhat néha ilyen is :)
Ó, de jó! :) Nagyon remélem, hogy tetszeni fog :) Amúgy most én is pont azon gondolkodom, hogy lehet kéne még olvasni valami ókorban játszódó regényt... - a Lívia nekem is meghozta ezekhez megint a hangulatomat, ezt nem tagadhatom :)
Megjegyzés küldése