2017. február 12., vasárnap

A klastrom titka

"Aki meg akarja szerettetni magát, legyen mindig tudatlan. Ha pallérozott elméről teszünk tanúbizonyságot, nem legyezgethetjük a mások hiúságát – s akad-e értelmes ember, aki az ilyesmit szívből el ne szeretné kerülni? Kivált, ha nő, s ha az a balszerencse éri, hogy tud valamit – jól teszi, ha ezt minél gondosabban eltitkolja."


Tizenhárom évvel ezelőtt kaptam ezt a könyvet karácsonyra az anyukámtól. Emlékszem, milyen hosszú könyves kívánságlistát írtam pár hónappal azelőtt, amiből lehet válogatni, és végül erre esett a választása, mert kislány korában nagyon szerette Jane Austen regényeit, és végre engem is érdekelni kezdett. Addig hiába ajánlgatta nekem. Ezzel a könyvvel kezdődött az ismertségem Ms. Austennal, bár meg kell valljam, nem ragadott akkor annyira magával, ezt egy hosszú téli estén át is beszéltük anyukámmal. Még két évnek kellett eltelnie, hogy Mr. Darcy hűvös tartózkodása megnyerjen magának, és végül belássam, anyukámnak tényleg igaza volt, Austen világa tényleg nekem való. 

Azóta se olvastam újra A klastrom titkát, de minden évben belemerültem egy Austen regénybe, hogy emlékeztessem magam arra, hogy mennyire szeretem az írónő humorát és gondosan becsomagolt társadalomkritikáit. Tavaly úgy döntöttem, hogy megpróbálom magamban revideálni ezt a regényt is, amit talán mindig is kicsit mostohán kezeltem. S hogy sikerült-e? Sajnos, azt kell mondanom, hogy nem. A klastrom titka így második újraolvasás után is az Austen regények legutolsó helyén kullog bár most lényegesen jobban szórakoztam rajta, annak ellenére, hogy a hozzá kapcsolódó emlékeim továbbra is nagyon kedvesek. 

A regény amúgy Austen első befejezett könyve, bár csak poszthumusz jelent meg végül 1817-ben. Az első munkacíme eredetileg Susan volt amikor 1803-ban átadta a londoni Crosby&Co.-nak, akik vállalták kiadását. Ám ebből nem lett semmi. 1816 tavaszán visszaadták bátyjának, Henry-nek a kiadás jogát ugyanazért az árért, amiért anno ők vették. Jane egy éven keresztül dolgozta át ezt a regényét, és a főszereplő nevét Susanről Catherine-re változtatta - így a regény munkacíme is megváltozott. Miután az írónő 1817. júliusában elhunyt, bátyja átnevezte a regényt a most ismert Northanger Abbey-re, és így jelent meg 1817. decemberében a Persuasionnel (Meggyőző érvek) együtt. 

Catherine Morland hiába lett hős, mégsem erre lett predesztinálva - ezt már Austen is megmondta. A kanyarban sincs Elizabeth Bennetthez vagy Eleanor Dashwoodhoz képest, ezt jó, ha tudjátok. Sokkalta több a közös benne inkább Fanny Price-szal, csak Catherine véleményem szerint sokkal butácskább, naivabb és ráadásul mindent túlaggódik és a folytonos megfelelni akarásától legszívesebben a falba verném a fejem. Tele van mindenféle társadalmi görcsökkel, oldalakat tud lamentálni arról, hogy vajon ez vagy az a barátnője mit gondolhat róla vagy milyen mértékű negatív érzésekkel viseltetik iránta vajon. Oh, Catherine, hát tojd le magasról - azt hiszem, ezt a tanácsot adtam neki a legtöbbször olvasás alatt. Azonban hogy Catherine mellett is szóljak pár jó szót, a javára írható az a vitán felül álló tény, hogy a regény során azért mégis csak fejlődik, és sok hibáját belátja. 
Ezzel a regénnyel amúgy szerintem az a baj, hogy nem annyira kiforrott; érződik, hogy első regény és hogy nem annyira nekünk szól. Claire Tomalin az írónőről írt életrajzában azt mondja, hogy ez a regény a leginkább olyan, ami a család szórakoztatására készült elsősorban. Valószínűleg tele van egy csomó olyan belső poénnal, ami ennyi év távlatából és az Edward-kori regények kevésbé ismerőjeként nem esik le sehogysem. 
Persze, jó ez meg időnként nagyon is szórakoztató (a narrátor kiszólásait egyszerűen imádom), de jóval kevesebb benne az a finoman becsomagolt, iróniában megmártózott, rettentően éleslátású társadalomkritika, ami a többi regényének sajátja. Vagy csak én értettem ezt most kevésbé? Ugyan a gótikus regényt és azok olvasóit remekül kifigurázza, de ez csak a regény elég kis százalékát teszi ki. Nem úgy, mint a későbbi Mansfieldi kastély esetében, ami az én olvasatomban a romantikus regények paródiája, és ezt nagyon szépen végigvonultatja az egész történeten. Ha itt is nagyobb helyet kapott volna, talán nem az Austen- listám végén szomorkodna ez a könyv.
Mégis... jó volt elővenni ezt a könyvet most. Nem Austen miatt, más miatt. Akárhányszor kinyitottam, eszembe jutott az a karácsony. Mintha meghasítottam volna kicsit az idő szövetét.

Jane Austen: A klastrom titka
Northanger Abbey
Fordította: Borbás Mária
Palatinus Kiadó
226 oldal  
 

Vélemények:

0 hozzászólás:

Related Posts with Thumbnails