Gaimannel az a baj, hogy ugyan tök királyságos ötletei vannak, a megvalósításuk nagy része mindig valahogy félrecsúszik. Legalábbis számomra. De mindig rá tud venni, hogy olvassak tőle újra, mert amikor én és a szövegei klappolunk egymással, akkor az nem csak olyan langyos, egynek elmegy módon történik ám, hanem akkor egész lényemmel odaadom magam a történetének, és éveken keresztül képes vagyok ezzel bezzegelni. Mint például az Óceán az út végénnel vagy a Szerencsére, a tejjel. Mind a két történet azt a Gaimant testesíti meg, akit folyton keresek a többi történetében, de nem találom sehogyse.
A Kilátás az erkélyről című esszékötetével is így jártam, amely Gaiman összegyűjtött beszédeit, cikkeit, elő- és utószavait tartalmazza. Akárhogy is állok a történeteinek megvalósításához általában, azt semmiképpen sem szeretném tagadni, hogy Gaimant mennyire érdekes figurának tartom. Ezért igazán kíváncsi voltam arra, hogy ő vajon mit gondol az irodalomról, a könyvekről, a világról vagy úgy egyáltalán mi érdekli őt. S arra is kíváncsi voltam, hogy hogyan fogja ezt elmesélni.
Nem mondanám, hogy rossz volt vagy hogy nem érte meg volna elolvasni, mert az hazugság lenne. Gaiman iszonyatosan nagy könyvmoly láttátok már azt az elképesztő könyvtárszobáját?, és a könyvszeretőktől én mindig szeretek olvasni olyan történeteket, amelyek elmesélik, hogy hogyan váltak azzá, akik most; milyen hatással voltak bizonyos könyvek az életükre, miért rajongtak, mit gyűlöltek. Az elolvasott könyvek által kreált élettörténetek is vannak olyan érdekesek szerintem, mint bármelyik király regény. Ennek jegyében is voltak érdekes történetek a kötetben, mint például hogyan töltötte gyerekként a nyarait a könyvtárban, hogyan változott könyvtárazás közben az ízlése, vagy például melyek voltak életének legmeghatározóbb könyvesboltjai. Szerettem, amikor arról írt, mit jelent neki az olvasás vagy éppen az írás. Szerettem, hogy ő is ennyire hisz egy jó történet - vagy egyáltalán a szavak erejében. És szerettem azt is, amennyire ezekért a dolgokért lelkesedett. Ez minden soron átsütött.
"Miközben e sorokat írom, megelevenedik előttem az összes könyvesbolt, polc és eladó. De legfőképpen a könyveket látom magam előtt, rikító, tarka borítóikat, lapjaikat, amelyeken végtelen számú lehetőség sorakozott. Vajon milyen ember vált volna belőlem ezek nélkül a polcok, emberek, helyek nélkül? Milyen lettem volna könyvek nélkül?"
Nem szerettem viszont azokat a dolgokat, amiket már sokan említettek előttem. Például, hogy sokszor ismételte önmagát. Hogy három-négy írás után megint szembejött velem ugyanaz a történet, ugyanazzal a konklúzióval. Vagy csak ugyanaz a megállapítás. Nyilván, ezek az írások különböző alkalmakra, eseményekre készültek, és legalább a fele beszéd volt az eredeti szándék szerint. Szóval, persze hogy vannak benne ismétlések (és ezzel alapjáraton nem lenne baj), de én olvasóként jobb szerettem volna, ha ezeket akár Gaiman akár egy szerkesztő lekezeli. Nem szerettem, hogy elég random módon lettek összeválogatva a szövegek, hogy nem láttam a gyűjteményben a koherenciát - természetesen Gaiman személyét leszámítva. Nem szerettem, hogy voltak ezek a dolgok, mert amúgy tök jó lett volna.
Volna... Tessék, Neil már megint itt tartunk! Olyan jó ötlet volt ez a kötet, szóval nem értem, miért nem figyeltél arra, hogy ezek a szövegek tényleg egy igazi kötetet alkossanak. Miért nem alakítottál, húztál vagy toldottál vagy csak szelektáltál egy picit... Tudom, hogy jó lett volna, mert alapvetően érdekes és jó szövegek voltak ezek.
Mindenesetre még mindig tartom azt az állításomat, hogy nem bántam meg. Mentálisan rengeteg sok gondolatát aláhúztam, feljegyeztem, és mint írtam, azért szerettem is. Néhány történetéhez érdekes háttérinfókat is mondott, hogyan érlelődött benne, mi volt az elképzelése vagy egyáltalán hogy jött az ötlet. Szóval, így vagy úgy, azért mégis csak jó, hogy összegyűjtötték ezeket a szövegeket - kávézások mellé, úton-útfélen jól esett, ha kezembe akadt.
Neil Gaiman: Kilátás az erkélyről
The View from the Cheap Seats
Agave Kiadó
414 oldal
3 megjegyzés:
Gaimannel én is hasonlóan vagyok; sokszor közepes, néha egész jó, és ritkán tűzijáték. A Felkavaró tartalomban egyetlen novella volt, ami igazán tetszett, és arra az egyre emlékszem a kötetből (A fekete kutya).
Mindenek ellenére ezt az esszégyűjteményt szeretném egyszer elolvasni.
A felesége, Amanda Palmer: A kérés művészete megvolt már? Sokszor felbukkan benne Gaiman, nagyon viccesek együtt, és hihetetlen, hogy képesek együtt működni, holott annyira mások.
Katherine Mansfieldet már olvastál, jól emlékszem?
(Áhh, nincs Moly, ahonnan puskázhatnék.)
@Amadea: Ó, a Felkavaró tartalom címűt nem olvastam, viszont a Tükör és füstöt el fogom olvasni majd, az a novellakötete birizgálja jobban a fantáziámat.
Szerintem amúgy tényleg érdemes az olvasásra - oké, vannak hibái viszont vannak mellette tök jó gondolatok is. Könyvtári példánnyal nem lőhetsz mellé :)
Nem, még azt nem olvastam - mármint A kérés művészetét, de az is tervben van ám :)
Mansfieldet viszont nem olvastam még :(
Óóó,a Tükör és füstben van a Hó, tükör, almák, az zseniális! Ha Gaiman nagyrészt ilyeneket írna, leborulnék előtte!
Vicomte megvette, most olvasgatja, majd kölcsönkérem tőle.:)
Manfield nagyon neked való szerintem. Egyszer olvass bele Shirley Jacksonba is.:))
Megjegyzés küldése