Jó lenne, ha tudnék legalább egy kevésbé prózai, ám annál felemelőbb okot mondani arra, hogy miért is keltette fel a figyelmemet a portugál Afonzo Cruz regénye. De valójában a könyv hátulján levő macskafigura tehet az egészről. S ez a tény persze komolyan elgondolkodtat azon a kérdésen, hogy vajon az őrült macskás nő hanyadik szintjén tartok jelenleg.
De macskák ide vagy oda, az tagadhatatlan, hogy a könyv pár oldal után heves rajongást váltott ki belőlem, és úton-útfélen mindenkinek erről meséltem. Imádtam a szövegben megbúvó képiségeket. Mint például "Vogel feje hemzsegett a befejezetlenség hármaspontjaitól" egyszerűen el nem tudom mondani, hogy ez számomra mennyire zseniálisan hangzik. Vagy háromszor újraolvastam ezt a részt, mert képtelen voltam csak úgy otthagyni a szövegben, mint a többi mondatot. És az első részben még rengeteg ilyen előfordult, így hát az első éjszaka alatt szerelembe estem Afonzo Cruz prózájával. Imádtam az illusztrációkat, a fényképeket, a változó tipográfiát, a kiemeléseket: minden olyan szokatlan volt itt, de mégis hihetetlenül jól működött.
A kötet többi része már egy kicsit más stílust vett fel: elmaradtak ezek a - részemről - rajongva szeretett dolgok, és egyre inkább elkezdte megdolgoztatni az agysejtjeimet. Az ilyen próbáknál mindig félek, hogy kiderül, mégsem én vagyok a közönsége a kötetnek, hanem mondjuk egy ma is gyakorló bölcsészdoktor, aki könyökfoltos zakóban, békésen pipázgatva a kandalló előtt fogadja be a művet, miközben oldalas jegyzeteket készít a noteszébe, amiket telepakol irodalomelméleti terminusokkal. Mármint nyilván nem így van, de én minden posztmodern regénynél ettől félek. Voltak momentumok, amik átjöttek nekem: mint például a valóság és a fikció olyan mértékű összemosódása, amikor nem tudjuk már megmondani, melyik hol kezdődik. Hogy a történetek olyan általunk teremtett alternatív valóságok lehetnek, amelyeket akár igaznak is hihetünk. De ezt leszámítva katyvasz lett nekem itt minden - talán pont az előbb említettek miatt. Összemosódtak a kötet világában a dolgok számomra, és nem találtam már ott magam olvasóként, hanem kényelmetlenül fészkelődtem a szöveg felett. De az első része még mindig rajongásig szerelem, emellett még most is kitartok. A többire részre meg talán azt mondanám, hogy túl kevés voltam én ehhez a szöveghez, amit nagyon sajnálok.
Afonzo Cruz: Kokoschka babája
A Boneca de Kokoschka
Fordította: Bense Mónika
Typotex Kiadó
280 oldal
2 megjegyzés:
Az őrült macskás nő státusz fokozatain gyakran én is gondolkodom saját esetemben... :D
Szerelmes vagyok ebbe a fotódba is! Felbérellek blogfotósnak! :D :D Az kv a bögrében?
A Virágokat is el szeretnéd olvasni? Én először arra figyeltem fel Cruztól.
Ez a hármaspontos idézet egyébként tényleg nagyon megbabonázó. Kicsit sajnálom, hogy a könyv második felében ebben a szempontból csalódtál.
@PuPilla: :D :D jaj, az jó! Örülök akkor, ha nem vagyok ezzel egyedül :D Indíthatunk egy Crazy Cat Lady Clubot!
Ó, köszönöm szépen <3 nem, az kakaó amúgy :)
Igen, a Virágokat is szeretném majd mindenképp Amadea miatt, emlékszem, hogy az nagyon tetszett neki, meg mintha említette volna, hogy az sokkal populárisabb, mint a Kokoschka babája. Szóval, simán adok neki esélyt még, mert alapvetően tetszett, csak én voltam szerintem ide kevés.
Megjegyzés küldése