Fejben dől el? | Ami rajtunk múlik - és ami nem

Régóta halljuk mindenhonnan, hogy a pozitív gondolatoknak mekkora erejük tud lenni. Bár ezt sem alátámasztani, sem cáfolni nem tudom saját tapasztalataim alapján, de az biztos, hogy az ember jobban érzi magát a bőrében, ha pozitív gondolatokkal van tele. Igazából, nem is nagyon terveztem erről olvasni, mert nem hittem, hogy tud bármi újat vagy bármi világrengető dolgot mondani erről bárki. A Fejben dől el? című kötet véletlenül akadt a kezembe, és egy miért ne? felkiáltással kezdtem el olvasni az egyik ebédszünetemben, amit aztán újabb ebédszünetek követtek az elkövetkezendő napokban, és így végül el is olvastam. Az előzetes elvárásaimhoz képest abszolút pozitívan csalódtam: hol érdekes történetekkel, hol pedig érdekes és hasznos meglátásokkal leptek meg az esszék írói. Sok mindenről elgondolkodtattak önmagammal kapcsolatban, hoztak apróbb ráismeréseket is - és ez már bőven több, mint amit reméltem ettől, mikor gyanútlanul belekezdtem. 

Kádár Annamária esszéjében azokat a szempontokat, erőforrásokat vette górcső alá, amelyeket a különböző akadályokkal való szembesülés során hasznosíthatunk. Ilyen például az önmagunkban való hit fontossága, vagy az önazonosság megkerülhetetlensége. Nem tagadja, hogy önmagunk megmutatása olykor kifejezetten nehéz, és a szerepjátszások mögött legtöbbször a félelem rejtőzik - a félelem, hogy esetleg valakinek nem tetszünk. De ennek az a veszélye, hogy a maszkok előbb-utóbb ráéghetnek az egyénre, és így az önmaga felé levő hitelesség könnyen csorbulhat, ami további frusztrációkhoz vezethet. 

Érdekes volt annak az elképzelésnek a vázolása is, miszerint alapvetően kétféle gondolkodásmód létezik: az úgynevezett rögzült tudat és a fejlődő tudat. A rögzült tudattal rendelkezők úgy gondolják, hogy az emberek csak a velük született képességekkel rendelkeznek, és ha kudarcot szenvednek valamiben, azt a velük született képességük megítélésére használják. Így a sikertelenséget csalódásként élik meg. A fejlődő tudattal rendelkezők ezzel szemben abban hisznek, hogy a képességek elsajátíthatóak, és nem is annyira az eredmény, hanem a célért tett erőfeszítés a lényeges számukra. Ők éppen ezért szeretik a kihívásokat, és a sikertelenséget a tanulás egy útjának tekintik. Ez a kétféle tudat a gyerekkorban alakul ki, és elsősorban a szülői visszacsatolások a meghatározóak abban, hogy kinek melyik tudat rögzül végül. Hogy őszinte legyek, számomra ez a rész egészen meglepő volt, mert sosem hittem volna, hogy vannak olyanok, akik úgy gondolkodnak, mint a fejlődő tudattal rendelkezők. Azt hiszem, ez a rész nálam rávilágított olyasmikre is például, hogy honnan eredeztethetőek bizonyos berögzüléseim vagy a kudarcoktól való örökös félelmem. 

Buda László buddhista vonalon közelítette meg a kérdést. Esszéjének két fontos fogalma: a shenpa és a maitri. A shenpa állapota azt jelenti, amikor az ember egy sajátos kellemetlen lelkiállapotba kerül, aminél az automatikus reagálás sokkal erősebb, mint a józan megfontolás. Ezek gyerekkorban elsajátított, berögzült válaszreakciók, amiken baromi nehéz túllépni. De ha felismerjük, hogy a shenpa állapotába kerültünk, akkor már tudatosan képesek vagyunk másfajta válaszreakciót adni az adott helyzetre vagy érzésre. Ám ahhoz, hogy ez valóban és tartósan létrejöhessen, minél szeretettelibb kapcsolatba kell kerülnünk a bennünk élő szülőkkel. Ahogy olvastam Buda László írását, rögtön felrémlettek bennem a saját shenpáim, amiket előtte sose mondtam ki magam számára, hogy azok lennének - és persze, ezeken kívül nyilván van még egy csomó, de az erről való gondolkodásaimban pár dolgot megértettem magammal kapcsolatban. Ezeket persze már korábban is sejtettem, mégis a miért?-ek válaszaival egy kicsit még jobban sikerült letisztáznom magamban ezeket. S így ezáltal a maitri állapotához is sikerült kicsit közelebb kerülnöm - persze, még mindig nem optimális a dolog. A maitri ugyanis nem más, mint a feltétel nélküli barátságosság és szeretet önmagunk iránt. S ez az a dolog, amin a leginkább szeretnék dolgozni úgy egyáltalán, mert tudom, tapasztalom, hogy sokszor  mindig túlságosan szigorú vagyok magamhoz, és nehezen tudok megbocsátani. S azt hiszem, ez már egy igazán komoly lépés, hogy egyáltalán eljutottam idáig, hogy ezt kimondjam, hogy szeretném átélni a maitri állapotát. 

Dr. Bagdy Emőke a cím kérdésére határozottan azt mondja, hogy bizony minden fejben dől el. Sportéletből, orvosi történetekből vett példákkal illusztrálja azt, hogy szervezetünk működése mennyire függ attól, hogy mi van a fejünkben. Hiszen - mint mondja - minden gondolatunknak van egy fészke, egy emlékudvara, amely hatást gyakorol a testünk működésére. Mint akár a kedélyállapotunk az immunrendszerünkre.

Pál Ferenc esszéje viszont igazán felszabadító erővel bírt nálam, az övé lett a legkedvesebb számomra a négy közül. Írásában olyan kérdéseket és válaszokat fogalmazott meg, amelyek mintha csak a helyzetemre és a jelenem kérdéseire íródtak volna. Szerinte vannak kérdések, amikre nincsenek szavakkal megadható válaszok. Ezek általában élet nagy kérdései: például miért történnek tragédiák az életünkben; vagy globálisabban: miért éheznek emberek bárhol; miért halnak meg kisgyermekek.... és ez, hogy nem létezik rájuk olyan válasz, amely elmondható, nem azt jelenti, hogy ne lennének válaszok: mert itt a tettekben és a kapcsolatokban rejtőzik minden olyasmi, amit tudni szeretnénk vagy tudni érdemes. Pál Ferenc szerint már alapvetően ez a kérdésfeltevés is rossz. Nem szabad ilyesmiket kérdezni, hogy ez vagy az a tragédia miért történik, mert a válasz - ha egyáltalán létezik - úgyis lehangoló. Meg kell tanulnunk átfogalmazni a kérdést, meg kell tanulnunk érdekesebb kérdéseket feltenni, mint például: valaki a sok rossz vele történt dolog után, hogy tud még mindig jót és igazat cselekedni? Mert - mint írtam - a válaszok mindig a cselekedetekben és a kapcsolatokban rejlenek. Pál Ferenc konklúziója a legígéretesebb, a legbíztatóbb. Ő azt mondja, hogy ugyan sok minden fejben dől el, de az az igazán fontos, hogy utána mit teszünk. És azt hiszem, tényleg igaza van.

Bagdy Emőke - Buda László - Kádár Annamária - Pál Ferenc: Fejben dől el?
Kulcslyuk Kiadó
151 oldal