Csábítás

A Csábítás az a regény volt, ami szerintem ékes példája annak, hogy ugyan az elvárások elvihetnek minket rossz irányba az aktuális könyvvel kapcsolatban, és emiatt az okozhat csalódást, ugyanakkor ennek ellenére képesek lehetünk észrevenni az erényeit, és ezért mégsem keserű szájízzel csukjuk be az utolsó oldalaknál.

Thomas Cullinan könyve valamilyen szinten mindig is vonzott, de nem a film miatt, hanem sokkal inkább a pszichothriller címke volt számomra a hívószó. És szerintem itt rontottam el a dolgot, ugyanis ez a regény - szerintem - a legkevésbé sem pszichothriller, sokkal inkább pszichológiai regény. A könyv egyetlen thrilleres impulzusát a fülszöveg adja, ami ígér valamit, és emiatt az olvasó folyamatosan várja, mikor is szabadul el a pokol, mikor kezdődik el az őrült vérengzés, mikor bomlik meg a lányok elméje... És persze, ezek valamilyen szinten megtörténnek, ugyanakkor mégsem teljesen. A fülszöveg szerintem kicsit becsapós.

A történet szerint a polgárháború zilálja össze Amerika hétköznapjait: puskaporral teli mindenhol a levegő, csapatok masíroznak hol erre, hol arra, amikor megütköznek egymással, akkor pedig ágyúdörgéstől és csatakiáltásoktól hangos minden. Ebben a megváltozott világban helyezkedik el magányos sziklaként, Miss Harriet és Miss Martha leánynevelő intézete, akik a háború szörnyűségei ellenére próbálják a megszokott mederben folytatni hétköznapjaikat, nevelni az ott élő lányokat, és a világ jelenlegi őrültségéből a lehető legkevesebbet beengedni a falak közé. 

Igen ám, de egy nap az egyik növendék, Amelia egy sebesült ellenséges katonát talál az intézettől nem messze. Úgy dönt, hogy nem hagyja ott meghalni, így hazaviszi, hátha nevelői segítenek ellátni a sebesültet. A fiatalember viszont hamarosan fenekestül felforgatja az ott élők életét.

A Csábítás amúgy olyan, hogy baromi lassan indul be - sőt, a klasszikus értelemben igazából ez a beindulás csupán a vége felé következik be. A történések nem igazán a cselekményben érhetők tetten, hanem a szereplők lelkében, amibe Cullinan részletes betekintést enged a monológokkal és a szereplők közötti interakciókkal - és ezek szinte soha nem hoztak gyors eredményeket. Cullinan nem sajnálta rá az időt, hogy felépítse azt a gyönyörű ívet, hogy szereplői eljussanak A pontból B pontba. És ezzel nincs is semmi gond, mert visszatekintve ez a regény hibátlan bizonyos szempontból, egy valódi pszichológiai tanulmány a zárt közösségek dinamikájáról és persze a benne élő egyénekről vagy éppen azok típusairól is. Bár eközben azt is szeretném bevallani, hogy bizony olvasás alatt nem egyszer túlírtnak éreztem. 

Furcsa kettősség ez most bennem, mert ebben a két mondatban ellent mondtam önmagamnak, de én mind a kettőt igaznak érzem, ugyanakkor nem látom azt a dolgot, ami feloldja ezt az ellentétet. Talán csak az eltelt idő vagy éppen a távolság lehet az. 

Hogy szerintem miért hazudott a fülszöveg és egyéb erősen spoileres dolgok olvasásáért jelöld ki egérrel az itt következő üres részt, hogy a szöveg látható legyen:

Szóval, mint említettem, a fülszöveg szerintem hazudott. Hogy miért? Mert a lányokat úgy állította be, mintha titokban dühöngő, vérengző őrültek lennének, de szerintem koránt sem erről van itt szó. A tizedes már ott létének másnapja óta elkezdte kavarni a dolgokat. Igyekezett minél többet megtudni a házban mindenkiről, hogy aztán később, a szép lassan kiépített magához édesgetések után lelki - valakinél fizikai - terrort alkalmazzon minden ott lakón. A tizedes egyáltalán nem tekintette egyenrangúnak a lányokat, sem a nevelőket, nem vette őket komolyan, csak a játékszerének vagy a háborúból való menekülés lehetőségét látta bennük. 
És ezzel persze, nem azt akarom mondani, hogy a végkifejlet egészséges emberi mércével normális volt. Mert nem volt. Miss Martha beteges hajlamú volt, kicsit kontrollmániás is, és szinte mindegyik lányka lelkileg sérült volt valamelyest a családi háttér vagy a polgárháború következményei miatt. De a végkifejlet ilyenformán teljesen logikus volt. Logikus volt, hogy ez a zárt, világtól elzárt közösség előbb-utóbb fellép agresszoruk - vagy még tovább megyek: fogva tartójuk - ellen, méghozzá drasztikusan. 

Cullinan regényét nem igazán szerettem olvasni, ugyanakkor szerettem róla gondolkodni. Nagyon ellentétes ez a könyv nekem, amit nem tudom, mikor fogok feloldani magamban vagy egyáltalán kell-e ezt feloldani valaha. De egy biztos: így vagy úgy, de emlékezetes maradt.

Thomas Cullinan: Csábítás
The Beguilded
Fordította: Szieberth Ádám
Athenaeum Kiadó
528 oldal