2018. december 31., hétfő

Csökkentsd a várólistádat 2019.

Lobo, az Olvasónapló házigazdája már sok-sok éve megrendezi ezt a könyvmoly körökben nagyon népszerű kihívást, a Várólista csökkentést. Ennek a lényege, hogy olyan könyvek elolvasását kell vállalni a következő évben, amelyek legalább egy éve a várólistádon csücsülnek és folyton csak tologatod magad előtt. Ez a hozzám hasonlóan hörcsögtermészetű olvasók számára kiváló ösztönzés, hogy időről időre átnézzük a polcainkat régóta olvasatlanul heverő könyvek után kutatva. Ha szeretnél csatlakozni te is ehhez a kihíváshoz, azt még a mai napon, azaz december 31-ig tudod megtenni. A kihívás részletes szabályait illetve a jelentkezési űrlapot >> ITT << tudod megtalálni. 

Én hosszú kihagyás után tavaly előtt kezdtem bele ismét ebbe a kihívásba. A 2017-es listámat kiválóan abszolváltam, de az ideiről ezt sajnos már nem tudom elmondani. A kiválasztott tizenkettőből végül csak hatot olvastam el az idén. Különösen szomorú, hogy Muriel Barbery: A sündisznő eleganciája című regénye végül nem került sorra. 
De ne is foglalkozzunk most már a 2018-as listával, hiszen eljött az idő, hogy a jövő évre készüljünk. Új év, új kezdet jeligével úgy gondoltam, hogy egy totálisan új, eddig még soha nem szerepelt könyveimmel fogok nevezni a jövő évi kihívásra. Hátha ők szerencsét hoznak vagy több kedvet. 

De nem is húzom tovább a dolgot, jöjjön a 2019-es várólista csökkentős listám:

  1. Bízz magadban
  2. J. M. Barrie: Pán Péter
  3. Charlotte Bronte: Shirley
  4. Bernard Cornwell: Excalibur I. - A tél királya
  5. Anita Diamant: A vörös sátor
  6. Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap
  7. P. D. James: A halál jár Pemberley-ben
  8. Erin Morgenstein: Éjszakai cirkusz
  9. Sarah Perry: Az essexi kígyó
  10. Jodi Picoult: Tizenkilenc perc
  11. V. E. Schwab: Gyülekező árnyak
  12. Szabó Magda: Régimódi történet

Készültem alternatív listával is, ezúttal  kicsit bővebbel mint az elmúlt években. Az ezen a listán szereplő könyvek esetében nagyrészt vagy könyvtári példányokról vagy pedig e-könyvekről van szó - egyedül Eowyn Ivey könyve van meg sajátként fizikai valójában, szépséges angol kiadásban. 
Akkor hát lássuk, mik kerültek ide:

  1. Jennifer Egan: Az elszúrt idő nyomában
  2. Boldizsár Ildikó: Meseterápia
  3. Janet Evanovich: Four to Score
  4. Eowyn Ivey: Snow Child
  5. Mark Twain: Önéletrajz
  6. Fanny Flagg: Sült. zöld paradicsom
  7. Gail Carson Levin: Elátkozott Ella
  8. Rosalie Ham: A ruhakészítő
  9. Kádár Annamária: Mesepszichológia
  10. Ursula K. Le Giun: A sötétség balkeze
  11. Rachel Hartman: Seraphina

Én most így 2018. utolsó napján úgy ítélem meg, hogy elég szuperséges listát állítottam össze magamnak, és szerintem simán van esély a megvalósulásra, hiszen valóban olyan könyvekről van ismét csak szó, amiket tényleg, de igazán el szeretnék olvasni. Ezt a könyvtáras/e-könyves bővítést is jó ötletnek tartom, hiszen így meghagyom a lehetőséget magamnak a könyvtári kóborlásokra, anélkül, hogy ezek bűntudatot keltenének bennem. 

Akkor hát kezdődjön a játék! Sok szerencsét és olvasási kedvet mindenkinek!



11 megjegyzés:

Zenka írta...

Tök jó ez a lista. Ugyan én nem tervezek most résztvenni a VCS-ben, de ezt a listát bevállalnám. :)

PuPilla írta...

Ó yes! :) Örülök, hogy idén is vcs-zel, ha gondolod motiválhatjuk egymást év közben a folytatásra. ;)
Szerintem jól tetted, hogy új listát csináltál és pl. A sündisznó eleganciáját sem tetted fel újra. Én is pont megállapítottam, hogy jobban szeretek ilyenkor frisset összeállítani, mert egyre jobban frusztrálnak a sok listát megjárt könyvek, és hajlamos vagyok aztán újra és újra tovább tologatni őket. :/

Egyébként csak biztatni tudlak a listáddal kapcsolatban, rengeteg jó kis könyvet tettél rá! Az essexi kígyó nagyon hangulatos, az Elátkozott Ella aranyos és tanulságos mese, a Tizenkilenc perc pörgős, sodor magával, Hosseininek jó a stílusa, és sok érdekes sorsot fog bemutatni neked, és a Hóleány egy igazi kis kellemes kabátkönyv, a zord alaszkai télről, és a csodáról. :) A Sült zöld paradicsom pedig közös pont most a listánkon! :) Én is nagyon régóta akarom már elolvasni, remélem szeretni fogjuk mindketten! :)
Hajrá a vcs-hez, menni fog! :)))

PuPilla írta...

Ja, az lemaradt, hogy jó ötlet szerintem is, hogy adtál magadnak némi teret a könyvtárazással is, nem feltétlen ott szemeznek veled ádázul a polcról a listás könyvek, hanem igenis "le kell őket vadászni". :D Izgi!

Bocsi, hogy mindent telekommenteltem! :D

Heloise írta...

@Zenka: Kösziköszi :) Ez nagyon biztatónak hangzik :)

@PuPilla: Úúú, az tök jó lenne - benne vagyok az egymás motiválásában! :) Igen, nekem is volt a Kenneth Grahame könyv, ami már két éve ott volt a listán, és csak nem jött meg hozzá a kedvem, aztán úgy voltam vele, hátha majd lista nélkül.
Jaj, de jó! Köszönöm szépen a megerősítést, én ezt abszolút jó jelnek veszem, mert tavaly előtt ugyanez volt, hogy írtad, hogy jó könyveket válogattam, és azok tényleg egy csomó kedvencet hoztak, a tavalyi listámmal kapcsolatban viszont írtad anno, hogy innen neked sok langyos élmény volt, és hát tényleg... nekem is. Szóval, juhúúú! :)
Köszi :) Próbáltam gondolkodni azon, hogy min csúszhattam el amúgy tavaly, és a könyvtárazás is ludas volt benne, mert képtelen voltam akár egy hónapot is kibírni könyvtári könyvek nélkül. És gondoltam, akkor ezt valahogy megpróbálom idén kivédeni :D
Jaj, ne viccelj - köszi szépen a kommenteket, azoknak mindig nagyon örülök :) <3

PuPilla írta...

Akkor legyünk vcs-buddyk! Mivel szeretnél kezdeni? :) Én Malermantól a Ház a tó mélyént néztem ki, ami rövidke is, borzongós is, és vissza is kell adnom Anettnek, mert tőle kértem kölcsön, és bizony neki is vcs-s! :D Ez se utolsó motiválóka! :D

Képzeld, nekem a Rúnajelek volt ilyen, megjárt vcs-t, de sosem olvastam el róla, és tavaly, amikor nem listáztam, hopp, sikerült elolvasni! :D Mondjuk pont csalódás volt, nem a legjobb példa, de akkoris. :)

Óh, remélem akkor good mojo most, hogy lelkesedem megint a listádért! :D Megvuduzzuk, látod, menni fog ez! :D
Szuper tényleg ez a könyvtárazós kis "trükk". ;) Csak legyenek is benn a könyvek! :D

Heloise írta...

Megdumáltuk, vcs-buddy! :) Áh, ez zseniális megoldás! :D Így az biztos sorra fog nálad kerülni :) A Ház a tó mélyén amúgy szerintem jó volt. De nem annyira olvasás közben, mint inkább utána volt az nálam, hogy agyaltam rajta sokat. Nagyon más, mint a Madarak a dobozban, viszont sokkal titokzatosabb. Meg igazából nagyon rövidke, egy délután alatt el lehet olvasni.
Húúúú, most kettő közül próbálok dönteni, az egyik a Hosseini könyv, ami könyvtárból van nálam - mondjuk még kétszer tudom hosszabbítani, tehát olyan február közepéig tud nálam lenni, de azt akkor is muszáj felvenni az elejére valahova. Illetve a másik amin agyalok, az Az essexi kígyó - mert ahogy láttam az első oldalán, pont újévkor kezdődik. Szóval, tök jó kezdet lenne :) Szerinted?

Jaj, a Rúnajelek az nekem se tetszett anno amúgy :D ott valahogy nem tudta eltalálni Harris a dolgot. Igen, ahogy Amadea is mondta, nagy valószínűséggel nem lesz meg a nagy egymásra találás a túl régóta halogatott könyveknél... én most az idén kezdem meg a könyvespolcaimon levő könyvek szanálását, szerintem hasonló szempont alapján :D

Én ezt abszolút jó jelnek tekintem! :D Ha év végére tényleg bejön ez a dolog, akkor felfogadlak hivatalos vcs jósnőmmé :D D

PuPilla írta...

Ugye, tök jó ilyenkor valami régóta vártat kölcsönkérni, mert akkor megvan a nyomás is, hogy vissza kell adni hamarosan. :)) Már el is kezdtem a Ház a tó mélyént, igaz, csak a negyedéig jutottam, mert nem volt épp sok időm egyben, de valóban akár egy délutános olvasmány is lehet, vékony és gyorsan olvasható. Kíváncsi leszek rá, a Madarak a dobozban nagyon tetszett.
Szerintem kezdd a Hosseinivel! :) Igaz, Az essexi is valóban újévkor kezdődik, de összességében nem tartja ezt a hangulatot azért, nem kell emiatt pont így ütemezned. :) De utána jöhet, az ólmos-ködös-hidegebb idő jót tesz a könyvnek, meg a lápi kalandozásnak! :D

A Rúnajeleknél akkor tényleg nem klappolt valami... na sebaj. A Kékszeműfiút szeretném már egy ideje Harristől olvasni amúgy, nem tettem vcs-re, így tuti elolvasom idén. :D XD

Kirakom magamra kitűzőn, hogy vcs-jósnő! :D

Heloise írta...

Igen, láttam a molyon, kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni majd :) Gondolom, most hétvégén tuti a végére érsz. Jaj, a Madarak a dobozban... én azzal álmodtam napokig utána :D Na, ezzel a könyvvel ez nem lesz. Viszont agyalgatás az igen.
Meggyőztél, Hosseini lesz a következő :) Az biztos erős kezdés lesz amúgy, a Papírsárkányokat is imádtam tőle. Ez a regénye is miattad került fel amúgy a listára, mert olyan jókat mondtál róla :)

Hallod, ha bejön a jóslatod, és idén tényleg sikerül nekem megint teljesíteni, karácsonyra eskü kapsz tőlem egy ilyen kitűzőt XD

PuPilla írta...

Tegnap be is fejeztem, igyekszem hamar írni róla. :) Nem olyan ijesztő, mint a Madarak.
Jeeee, úgy örülök, hogy Hosseini anno így megtetszett neked. :) ♥ Ez egy kis könyves siker számomra, ami mindig melengeti a szívemet! Remélem ez a könyve sem fog csalódást okozni. :)

Húú, de menő leszek akkor! :D És közben alig lesznek akik értik majd, mit jelent az, hogy vcs-jósnő! XD

Heloise írta...

Nagyon kíváncsi leszek a posztodra! Meg láttam, hogy írtál a Bird Box filmről is, megyek is hozzád ebédszünetben olvasni :))
♥ :-* Szinte biztos vagyok benne, hogy ebben a könyvében se fogok csalódni egyébként. Csak amit írtam is molyon, huh... sokkal többször hördülök fel itt a szörnyűségeken, mint a Papírsárkányoknál. Jobban lélekbetaposó.

Nem baj, legalább megkérdezik majd biztos, hogy mi ez, és így Lobo játékára is hátha többen fognak jelentkezni! :D Ez a bujtatott reklám XD

PuPilla írta...

Nekem egyébként utólag a Papírsárkányok "nyert", az maradt a legerőteljesebb Hosseinitől eddig. Nem fogsz csalódni, akkor már biztos. :)

Haha, micsoda reklám! :D Lobo is örülni fog! ;)

Follow Me @photos_from_anna