Virginia Woolf regényeibe belekezdeni nekem mindig félelmetes. Félelmetes, hogy rá kell döbbennem, mennyire kis százalékát sikerül megfognom magamnak, és mindig rettegek tőle, hogy nem sikerül megfelelően értékelnem magamban könyveit. Azonban amit megértek, azt mindig zseniálisnak tartom. Itt most legalább ötven oldalnak kellett eltelnie, hogy rájöjjek arra, A világítótorony című regénye mennyire hihetetlenül sokrétegű, sok olvasatú történet, amihez nem elég egy olvasás. Ugyanakkor már az első olvasáskor rá lehet jönni, hogy mennyire gyönyörű írás ez, ami úgy nyúl hozzá az ember legmélyebb, legféltettebb érzéseihez, mint semmi más.
Szóval, ha esetleg téged ilyesmi tart vissza Virginia Woolf olvasásától, akkor csak nyugodj meg, hidd el, élvezni fogod.
Szóval, ha esetleg téged ilyesmi tart vissza Virginia Woolf olvasásától, akkor csak nyugodj meg, hidd el, élvezni fogod.
Virginia Woolf regényének kiinduló története pár mondatban összefoglalható: középpontjában a Ramsay család áll, akiknek a Hebridák partján van egy nyaralójuk. A ház ablakából látni a távolban levő világítótornyot, ahova fiuk, James folyton el akar menni kirándulni, ám Mr. Ramsay folyton leszavazza ezt az ötletet.
Oké, elismerem, hogy így leírva nem tűnik ígéretesnek a cselekménye, de Virginia Woolf igazi ereje nem is ebben keresendő sosem. A világítótorony legnagyobb erőssége a tudatfolyam technika, amely a szereplők belső monológjait jeleníti meg. Ezeknek csupán kiindulási pontjául szolgál maga a cselekmény vagy éppen az adott jelenet, ám gondolataik fonalát követve végül olyan egyetemes kérdésekhez, témákhoz jutunk, amik talán minket is foglalkoztatnak. Mint például az elmúlás; a halál után mivé lesz az emlékünk vagy a mindig, könyörtelenül múló idő kegyetlensége, ami minden pillanatunk felett ott kering - vajon hogyan tépázza meg emlékeinket? Hova tűnnek a gyermekkor idilli nyarai? Ott leszünk másokban halálunk után is?
Ennek a regényének az ötlete már a Mrs. Dalloway írása közben ott motoszkált az írónőben. Végül alig hat hónap alatt írta meg A világítótorony első változatát egyetlen kiáradásban, és átdolgozásával is hamar elkészült - így ez lett a legrövidebb idő alatt befejezett regénye. Egyesek szerint mezei olvasó számára ez a legkönnyebben befogadható Woolf könyv, bár én inkább a Flushra szavaznék.
A világítótorony szerintem akkor működik a legjobban, ha egy - vagy maximum két - szuszra tudja az ember végigolvasni. Kell hozzá az idő, hogy megmártózzunk a szereplők gondolataiban, és hogy eljussunk segítségükkel a saját válaszainkhoz is. Vagy ha ezt nem is, de legalább magunkban hordozva tovább a gondolatfolyamaikat, amiken merenghetünk a lassabb délutánjainkon.
Sok minden eszembe jut a könyvből az olvasása óta, de így is úgy érzem, hogy olvasás közben sok minden nem jutott el hozzám, hiába igyekeztem felkészült olvasó lenni. Mindemellett szerettem olvasni, nagyon is. Nincs kizárva egy újraolvasás pár év múlva.
Számomra A világítótorony a szépsége mellett felkavaró könyv is volt, amely szépen-lassan olyan édesbús atmoszférával vont körbe, amitől napokig nem tudtam szabadulni. Nem mintha akartam volna. Woolf regénye az elmúlás, a kérlelhetetlenül elröppenő idő története. Amely akár tudatosul bennünk, akár nem, kegyetlenül múlik, és soha semmilyen pillanat nem tér vissza többet. Ezt fogalmazta meg tulajdonképpen maga Mrs. Ramsay is, miközben gyermekének esti mesét olvasott, és azon merengett, hogy miért kell eltűnnie a gyerekkornak.Vagy maga a nyaralóház is, amely egyik évben még nyári pillanataival emlékek gyára a család és barátok számára, majd egy idő elteltével csak egy lepattogzott festékű, porral behintett épület, ami valahol, bútorainak fiókjai mélyén őrzi ama bizonyos nyarak szalmakalapjait és köntöseit, lapok közé préselt emlékeit.
Virginia Woolf: A világítótorony
To The Lighthouse
Fordította: Tandori Dezső
Alinea Kiadó
Oké, elismerem, hogy így leírva nem tűnik ígéretesnek a cselekménye, de Virginia Woolf igazi ereje nem is ebben keresendő sosem. A világítótorony legnagyobb erőssége a tudatfolyam technika, amely a szereplők belső monológjait jeleníti meg. Ezeknek csupán kiindulási pontjául szolgál maga a cselekmény vagy éppen az adott jelenet, ám gondolataik fonalát követve végül olyan egyetemes kérdésekhez, témákhoz jutunk, amik talán minket is foglalkoztatnak. Mint például az elmúlás; a halál után mivé lesz az emlékünk vagy a mindig, könyörtelenül múló idő kegyetlensége, ami minden pillanatunk felett ott kering - vajon hogyan tépázza meg emlékeinket? Hova tűnnek a gyermekkor idilli nyarai? Ott leszünk másokban halálunk után is?
Ennek a regényének az ötlete már a Mrs. Dalloway írása közben ott motoszkált az írónőben. Végül alig hat hónap alatt írta meg A világítótorony első változatát egyetlen kiáradásban, és átdolgozásával is hamar elkészült - így ez lett a legrövidebb idő alatt befejezett regénye. Egyesek szerint mezei olvasó számára ez a legkönnyebben befogadható Woolf könyv, bár én inkább a Flushra szavaznék.
A világítótorony szerintem akkor működik a legjobban, ha egy - vagy maximum két - szuszra tudja az ember végigolvasni. Kell hozzá az idő, hogy megmártózzunk a szereplők gondolataiban, és hogy eljussunk segítségükkel a saját válaszainkhoz is. Vagy ha ezt nem is, de legalább magunkban hordozva tovább a gondolatfolyamaikat, amiken merenghetünk a lassabb délutánjainkon.
Sok minden eszembe jut a könyvből az olvasása óta, de így is úgy érzem, hogy olvasás közben sok minden nem jutott el hozzám, hiába igyekeztem felkészült olvasó lenni. Mindemellett szerettem olvasni, nagyon is. Nincs kizárva egy újraolvasás pár év múlva.
Számomra A világítótorony a szépsége mellett felkavaró könyv is volt, amely szépen-lassan olyan édesbús atmoszférával vont körbe, amitől napokig nem tudtam szabadulni. Nem mintha akartam volna. Woolf regénye az elmúlás, a kérlelhetetlenül elröppenő idő története. Amely akár tudatosul bennünk, akár nem, kegyetlenül múlik, és soha semmilyen pillanat nem tér vissza többet. Ezt fogalmazta meg tulajdonképpen maga Mrs. Ramsay is, miközben gyermekének esti mesét olvasott, és azon merengett, hogy miért kell eltűnnie a gyerekkornak.Vagy maga a nyaralóház is, amely egyik évben még nyári pillanataival emlékek gyára a család és barátok számára, majd egy idő elteltével csak egy lepattogzott festékű, porral behintett épület, ami valahol, bútorainak fiókjai mélyén őrzi ama bizonyos nyarak szalmakalapjait és köntöseit, lapok közé préselt emlékeit.
Virginia Woolf: A világítótorony
To The Lighthouse
Fordította: Tandori Dezső
Alinea Kiadó
2 megjegyzés:
Szerintem is a Flush az egyik populárisabb VW könyv :) Most kedvem támadt újraolvasni ezt a könyvet. Én is mindig úgy érzem, hogy annyira okos a prózája, hogy csak egy-egy részét fogom fel.
Ugye? Pedig egy csomó helyen A világítótoronyt mondják. Pedig a Flush szerintem nagyon könnyen befogadható.
Igen, emiatt szerencsére sokszor újraolvasósak, meg nagyon bírom, hogy tényleg ahány olvasó, annyiféle értelmezés hozzá.
Megjegyzés küldése