Pages

Everything, Everything - Minden, minden

2017. augusztus 17., csütörtök

Szeretném azt képzelni, hogy ez az első romantikus YA regényem, amit valaha olvastam. És akkor talán fel se tűntek volna az olykor kissé klisés fordulatok vagy nem suhantak volna át az agyamon néha a hasonlítgatások. De így is hajlandó vagyok vállalni azt, hogy szerettem - mit szerettem! Imádtam! - ezt a történetet az apró hibáival és kihagyott lehetőségeivel együtt. 

Mert oké, én ezt elismerem, hogy tényleg nem hibátlan. Mégis nagyon elnéző vagyok ezzel a könyvvel, mert az elbeszélői stílusával totálisan levett a lábamról. Szerettem a megoldásait: a rajzokat, az e-maileket, a kutatási naplókat és a Maddy által olvasott könyvek tanulságait, amik mindig nagyon ütősekre sikeredtek, akárcsak a szótárrészletek. E két utóbbi pont volt ugyan mindig a legrövidebb, ugyanakkor mégis nagyot szóltak nekem, bennem, hiszen ezek mindig valamilyen módon reflektáltak az életére vagy éppen a lelkében zajló dolgokra. Nicola Yoon regénye megadta nekem mindazt, amit anno a Csillagainkban a hibától vártam, de nem kaptam meg. Ott valahogy elcsúszott minden: annyira mélyen szántó akart lenni, hogy végül csak az üresség kongott a lapok között. Az Everything, Everything viszont egy nagyon is szerethető történet, ami nagyon jól operál a hasonlatokkal, és képes arra, hogy az elcsépelt klisés mondatokat új formába öltse.

For the first time in a long time, I want more than I have.

Ezen kívül Maddyt is határozottan kedveltem. Szerettem a jókedvét és a humorát, és hogy igyekezett úgy elfogadni az életét, ahogy van. Pedig ez egyáltalán nem lehetett könnyű, tekintve hogy súlyos immunhiányos állapota miatt nem hagyhatta el soha az otthonát, mert bármi a halálát okozhatta. Ám Maddy amellett, hogy próbált együtt élni ezzel a keresztjével, azért mégsem süllyedt teljes apátiába. Folyton ott munkált benne a világ megismerése iránti vágy akár olyan egyszerű dolgok képében, hogy  milyen érzés lehet, mikor a szél belesimul az ember hajába vagy mondjuk érezni a tenger illatát. Néha kicsit megszakadt érte a szívem. Nicola Yoon főhősnője tényleg egy nagyon-nagyon szerethető karakter, olyan akivel a való életben is szívesen megismerkednék - ahogy a könyveket, az embereket, a világot látja az nagyon különleges, és szívesen olvastam a gondolatait ezekről.
Olly a szomszéd srác már jóval melankolikusabb karakter Maddynél. A családon belüli erőszak már csak ilyen, ezt hozza ki az emberből. Olly apja ugyanis munkája elvesztése után az alkoholizmus rögös útjára lépett, és az agresszió olykor hevesen tör elő belőle, és Olly édesanyja ennek a leggyakoribb áldozata. Nehéz téma ez amúgy, és az írónő nem is mert ebbe túlságosan belenyúlni - ezért én most nem is hibáztatom igazán, lehet nagyon eltolta volna a hangsúlyokat a regényben. Mindenesetre így is olykor felbukkan ennek a helyzetnek a hihetetlen súlyossága, és főleg mikor kicsit jobban kibontásra kerül, mikor Olly végre hajlandó lesz beszélni erről Maddy-nek, akkor picit benn akad a lélegzet. Viszont ezt leszámítva azt kell mondanom sajnos, hogy Olly-ban nincs semmi különleges, ami megkülönböztetné őt a YA regények kissé sematikus hősszerelmesei közül. Ezt például picit fájlaltam.

Az írónő az egyik interjújában elmondta, hogy regényét valójában saját lánya és a vele való kapcsolata ihlette. Elmondása szerint nagyon féltette kislányát, talán túlságosan is - és innen jött az ötlet a regényéhez, amely egy olyan lányról szól, aki egész életére arra van kárhoztatva, hogy otthon töltse az életét steril körülmények között. S ha alaposabb megnézem a regényt és lehámozom róla a romantikus mázat, akkor tényleg azt látom, hogy nagy hangsúlyt fektetett a szülő-gyermek kapcsolat problematikájába: szinte minden szereplőnél megjelennek az ebből a kapcsolatból adódó szorongások, félelmek. Vagy éppen a hibás szülői magatartások: túlzott féltés, elkényeztetés, agresszió, elhanyagolás vagy a rávetítés és az el nem fogadás. Hogy milyen az, amikor ezt a nagyon fontos kapcsolatot belülről mérgezi valami. Nicola Yoon zseniálisan megragadta ezt a dolgot: nem túl didaktikusan vagy túlmagyarázón - és azt hiszem, bizonyos szinten megoldásokat, lehetséges kiutakat is kínált hozzájuk. Ez szerintem fontos.
Ahogy maga a könyv is.


Nicola Yoon: Everything, Everything
Corgi Books
306 oldal

Nincsenek megjegyzések:

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS