Holding Up the Universe comes from my heart, as well as from my own loss and fear and pain, and from real people who are dear to me. Those people - along with many others - help hold up my universe.
Jennifer Niven regényével kapcsolatban az az állítás jutott eszembe folyton olvasás közben, hogy a kevesebb néha több. Legalábbis valami ilyesmit kellett volna szerintem szem előtt tartania, és akkor szuper regény tudott volna lenni. Mármint voltak pillanatai, fejezetei, amikor szerintem tényleg szuper volt, de a regény összességére ezt mégsem tudom teljesen őszintén elmondani. Végig az volt az érzésem, hogy túl sok súlyos témát akart belesűríteni ebbe a történetbe, és ezzel nem mindig tudott mit kezdeni, és az az igazság, hogy én sem.
Libby Strout Amerika legkövérebb tinédzsereként vonult be korosztályának tudatába. Ő volt az a lány, akit pár évvel ezelőtt rengeteg ember szeme láttára mentettek ki a saját otthonából. Mert testsúlya miatt nem tudott már felkelni többet. Libby nem tudta kiheverni édesanyja váratlan halálát, ezért zárta rá magára otthonának ajtaját, talán örökre. Libby, a kimentése után pár évvel, sikeresen leadott pár kilót, így a mozgás már nem okoz problémát neki. Úgy döntött, hogy itt az ideje annak, hogy újra közösségbe lépjen, és folytassa középiskolai tanulmányait.
Jack elég menő srácnak számít. Mesterien műveli azt, hogy mindenki azt kapja tőle, amit szeretne. Hogy elfogadják, hogy befogadják. Amit azonban senki sem tud róla az az, hogy egy igen ritka betegségben szenved: képtelen az arcok felismerésére. Mindenki idegen számára: még a saját anyja is. Hosszú évek óta titkolja mindenki előtt, és még senki sem jött rá.
Aztán ők ketten egy nap találkoznak. Nem mondhatni, hogy kellemes körülmények között, ugyanis Jack baráti társasága Libbyt pécézte ki a legújabb heccelésükhöz. Jack és Libby szenvedi el végül ennek következményeit, hiszen együtt kell tölteniük iskolai büntetésüket: ez eleinte elég cikis, ám az idő múltával egyre kellemesebbé válik, hiszen ahogy kezdik megismerni egymást, egyre kevésbé érzik magukat egyedül a saját kis magányos világukban.
A Holding Up the Universe alapvetően jó ifjúsági regény amúgy, de volt pár téma, amit én inkább kihagytam volna. Például Jack betegsége egy ilyen rész volt. Libby gyásza, testsúlyával járó gondjai, valamint alapvetően az iskolai bullying témája bőven elég lett volna már egy történetnek vagy akár kettőnek is. Niven itt túl sokat szeretett volna markolni, inkább még ezek mellé keresett vagy egy másik tucat olyan témát, amikből szintén ki lehetett volna hozni egy másik szuper ifjúsági regényt. És akkor Jack betegségéről még nem is beszéltünk.
Ez nekem már egy tényleg beszuszakolós problémának tűnt (és már túlontúl extrémnek), ami ráadásul félre is vitte az egész Jack és Libby szerelmi viszonyt - amiben szerintem amúgy sem volt meg a kémia, de ez mindegy is. Tényleg nyugodtan eltekinthetünk ettől az egyéni megítélésemtől, hogy szerintem Jack és Libby között sokkal erősebb - és kevésbé klisés - dolog lett volna a barátság. Mert ez a kapcsolat, mármint a szerelmi kapcsolatuk, akkor sem volt képes megállni számomra kétlábon. Mármint.. Jack a betegsége ellenére egyedül Libbyt volt képes felismerni a tömegből, méghozzá igen hamar. Ez nyilván kötődéshez vezetett Jack részéről, hiszen ha valaki kvázi idegen arcok között éli az életét, akkor kötődni fog ahhoz az egyhez, akit felismer. És Jacknél igazából ebből állt a kapcsolatuk, még akkor is, ha az ellenkezőjét akarta folyton bizonygatni Libbynek is és saját magának is. És ez elég visszás érzéseket keltett bennem, ugyanis nekem azt az üzenetet közvetítette, hogy Libbybe - vagy tágabb értelemben véve a hasonló súlyproblémákkal küszködőkbe - csak akkor lehet beleszeretni, ha a másik félnek például egy ilyen betegsége van, mint Jacknek. És ez így, kérem szépen, nagyon nincs jól. Egy ifjúsági regényben meg aztán különösen nem.
De voltak dolgok, amiket kétségtelenül nagyon jól meg tudott fogni a könyv, mint például a gyász témáját. Jennifer Niven az utószóban egyébként elárulta, hogy ez lett életében az első könyv, amit édesanyja már soha nem olvashat el. Az írónő számára bizonyos szempontból gyászmunka is volt ennek a regénynek a megírása, hiszen Libby vesztesége az ő vesztesége is, és fájdalmasan igazan tudta bemutatni ezt a hatalmas ürességet, amit egy elvesztett személy, pontosabban egy anya hagyhat maga után a gyermeke életében.
It's not moving on, Libbs. It's moving differently. That's all it is. Different life. Different world. Different rules. We don't ever leave that old world behind. We just create a new one.
Szerettem azt is, hogy Libby elfogadta magát olyannak amilyen, és ezt az üzenetet közvetítette mások felé is, hogy ezt ők is tegyék meg saját magukkal. Tetszett, ahogy egyre magabiztosabban kezdett el mozogni ebben a régen látott világban, hogy végül nem engedett az agresszoroknak. Libby nem hagyta, hogy a megalázott főhősnő legyen, és képes volt fellépni az őt támadókkal szemben. Egyébként szerintem még több ilyen YA-beli szereplő kéne, mint Libby: akiknek bár megvannak a maguk harcai, csalódásai és kétségei, mégis megtanulják elfogadni önmagukat.
Szóval, alapvetően szerintem jó történet volt ez, csak kellett volna még csiszolgatni meg talán aludni rá pár hónapot. De nagyon sok mindent értékeltem amúgy Niven szándékában, és számomra is hasznosítható értékes gondolatokat is bőven találtam. És ez szerintem már elég jó dolog.
Jennifer Niven: Holding Up the Universe
Penguin Books
424 oldal
A regény magyarul is megjelent Veled teljes a világ címen a Maxim Kiadó gondozásában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése