2018. február 25., vasárnap

Lement a hold

Valahogy nem csodálkoztam, mikor némi utánaolvasással megtudtam, hogy ennek a kisregénynek színházi adaptációja is született, mert ahogy olvastam, erősen színpadra kívánkozó műnek éreztem, és úgy is képzeltem el magamban, mintha egy színdarabot látnék magam előtt. Nekem a jelenetek felépítése, a szereplők mozgatása és beszéde mind-mind a színház világát idézte. Nem tudom, mennyire volt tudatos döntés ez az író részéről - valószínűleg amúgy eléggé - , de valóban: a hit, hogy egyszer végeszakad a borzalmaknak, és megszállottak felülkerekedhetnek megszállóikon, erősebben átjött ebben a balladai tömörséggel megfogalmazott kisregényben, nem veszett el a lapok között.

"- Nehéz feladatot kaptunk mi, ugye?
- Igen - mondta a polgármester -, az egyetlen feladatot a világon, ami lehetetlen, az egyetlen dolgot, amit nem lehet megtenni.
- Éspedig?
- Az emberi szellemet tartósan elnyomni."

Történetünk egy meg nem nevezett skandináv kisvárosban játszódik, amelyet egy napon elfoglalnak az ellenséges csapatok. Ennek a békés helynek a lakói így most kénytelenek lesznek szembenézni nem csupán a betolakodók általi megszállással, hanem egy közülük való árulásával is. Az invázió megkezdése ugyan nagyobb vérontással nem járt az ellenséges csapatok részéről, de az a kevés is épp elég volt ahhoz - főleg egy ennyire szoros közösség esetében - , hogy a kisváros egyszerű és békés lakói egy csendes, ámde annál kitartóbb ellenállásba kezdjenek. Kisebb-nagyobb szabotázsok veszik kezdetüket: mint például részeg katonák tűnnek el nyomtalanul vagy ehetetlenné válik az étel, amit felszolgálnak számukra. Lassan elérik, hogy a megszállók szívből gyűlölni kezdjék ezt a kisvárost, és a honvágyuk egyre erősebb legyen. A Lement a hold az ellenállás regénye.

Steinbeck narrátora nem feltétlenül állt egyik vagy másik oldal mellé, inkább felülnézetből, kellő távolságtartással szemlélte az események egyre örvénylő sorrendjét, egy-egy szereplő szájába adva, és ezáltal jobban kiemelve azokat a kulcsmomentumokat, amelyek megtörténte sodorja egyre másra a szakadék felé ezt az egyébként is kellemetlen, kötéltáncot járó kapcsolatot a két oldal között.

"Így hát elölről kezdődik. Agyonlőjük ezt az embert, és húsz új ellenséget szerzünk magunknak. Ez az egy, amit tudunk..."

Lanser, a megszálló csapat vezetője volt számomra a legérdekesebb alak mindközül. Az I. világháborút megjárt katona pontosan tudja, hogy melyik tettük hova vezet, ám mégis kénytelen a parancsot illetve a bevált gyakorlatot követni. Ám az egyik fejezetben, ahol a polgármesterrel tárgyal az egyik ellenálló további sorsáról, megmutatja emberi oldalát: felfedi a polgármester előtt, hogy ő mit gondol erről az egészről magánemberként, ám hozzáteszi, hogy mindennek itt semmi jelentősége, mert ő itt elsősorban katona, és aszerint kell cselekednie. Érdekes volt számomra a hivatás és az individuum ilyen szintű elkülönítése, hogy a háborús helyzetek mennyire arctalanná tudják tenni az embereket. Hogy az egyént miképp fedi el az egyenruha.

Mellesleg ez volt az első könyvem Steinbecktől - az Édentől keletre című regényét már elég cikis ideje tologatom magam előtt. Ha nincs Nikkincs és az ő kedvcsináló ajánlója erről a kisregényről, valószínűleg az olvasmánylistám továbbra is steinbecktelen lenne.

John Steinbeck: Lement a hold
The Moon is Down
Fordította: Vas István
Könyvmolyképző Kiadó
126 oldal

6 megjegyzés:

Andrea írta...

Steinbecktől eddig csak az Orosz naplót olvastam (az Érik a gyümölcs, a Lángolás és az Édentől keletre nálam is türelmesen várnak a sorukra), de az is nagyon tetszett. Most erre a regényére is kíváncsi lettem.
Lanserről eszembe jutott a Tiempos de guerra (január óta elérhető a Netflixen is, de borzalmas hallgatni az angol szinkront, örülök, hogy spanyolul néztem hetente), amely az 1920-as években a marokkói harcokat mutatja be. A spanyolok kapitánya az egyik részben névtelenül írt egy cikket az újságba, hogy teljesen feleslegesen harcolnak, nincs értelme a vérontásnak - és neki van igaza.

Heloise írta...

Szerintem mindenképp érdemes ezt is tervbe venni - örülök, ha felkeltettem a kíváncsiságodat :) Nálam Norvégia volt a hívószó ennél a regénynél - mert bár Steinbeck nem nevezi meg regényében azt az országot, ahol ez történik, a norvégok megszállásával azonosítják a történteket. A II. világháborúról pedig még skandináv szemszögből nem nagyon olvastam (egyedül talán Gárdos Péter regényét, de ott is inkább a világháború utáni időszak volt a középpontban), és nagyon érdekelt :)
Igen, amúgy: bármilyen "békés" megszállás csak újabb és újabb erőszakot szül, képtelenség kikeveredni az ördögi körből. A háború a hatalmasok játszmája, amit a kisemberek szívnak meg igazán mindkét oldalon. Kár, hogy ebből sose és seholse tanulunk. :(

csilla írta...

Ezt két éve színjátszó táborban megcsináltuk (nem volt meg a színpadi szövegkönyv, ezért a kisregényből adaptáltuk újra) - mivel kevesen voltunk, ezért a színészek felváltva játszottak városiakat és megszállókat.

Heloise írta...

Ez nagyon jól hangzik! :) Igen, ez a regény akkor ezek szerint tényleg gyakorlatban is alkalmas a színházi adaptációra.

Nikkincs írta...

Nagyon örülök, Heloise, hogy rajtam keresztül találtál rá. Ajánlom Steinbecket amúgy, szeretem olvasni. Az Édentől keletre nagy kedvencem, többször olvastam már, de nem egy könnyű mű, mondjuk a Lement a hold sem az volt. Szóval örülök, na! :)

Heloise írta...

Itt is köszönöm, hogy felkerült általad a radaromra :) Az Édentől keletre is mindenképp sorra kerül, hát még így, hogy azt írod, nagy kedvenced! Legtöbbször fedni szokták egymást a szeretett olvasmányaink :) úgyhogy ezt jó előjelnek veszem mindenképp :)

Follow Me @photos_from_anna